Száz évvel ezelőtt, 1922. május 28-ával kezdődően rendezték meg a Horthy-korszak és a bethleni konszolidációs időszak első nemzetgyűlési választását, amelyet a világháborús vereség utáni 1920-as voksolással ellentétben már Magyarország trianoni határai között tartottak meg.

1920 és 1939 között a szavazás a napjainkban megszokott rendszerrel szemben több napig is eltartott, a választási folyamat 1922-ben például június 1-jén zárult le. Ennek elsősorban szervezési-logisztikai okai voltak. Azokban a választókerületekben, ahol egyik képviselőjelölt sem szerezte meg a szavazatok több mint felét, második fordulót – akkori kifejezéssel „pótválasztást” – tartottak. 1922-ben erre július 5-én és 11-én került sor, a kerületek egynegyedét érintően. A korszakban a két választási forduló között eltelt időt szintén a közigazgatás pillanatnyi teherbírása határozta meg, nem volt törvényben lefektetett fix időszak a két forduló közötti kampányra.

Előzmények

A Horthy Miklós 1920 márciusi kormányzóvá választásával megszilárduló új hatalmi struktúra, valamint a Bethlen István gróf 1921 áprilisi miniszterelnökké válásával stabilizálódó politikai élet fenntartása és továbbfejlesztése megkívánta az új rendszer választói legitimációjának megteremtését, illetve a törvényhozásnak a rendszer céljaival egyetértő képviselőkkel való megtöltését. Ennek érdekében Horthy parlamenti választást írt ki 1922 februárjában, ám még mielőtt a szavazásra sor került volna, Bethlen kormányfőként két, az új magyar politikai rendszer jellegét alapvetően meghatározó lépést tett meg: létrehozta a széles társadalmi alapokon nyugvó, az ország stabil és kiszámítható irányítását biztosító majdani kormánypártot, illetve azt a választójogi rendszert, amelyben az ezt a pártot támogató szavazórétegek jutottak domináns szerephez – kiegészítve a korabeli Európában már anakronisztikusnak számító nyílt szavazás vidéki újjáélesztésével.

1920 után az ekkoriban agrárországnak számító Magyarország legtámogatottabb politikai ereje a mezőgazdaságból élők szavazatira támaszkodó Országos Kisgazdapárt volt. A szavazást minden korábbinál szélesebb kör számára, a lakosság mintegy 40 százalékának lehetővé tevő 1920-as választáson a képviselőjelöltekre leadott voksok 47%-át kapták kisgazda politikusok.

A magasabb státuszú és nagyobb településeken élő rétegek támogatására számító Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) 38%-ot szerzett. (A munkásosztály érdekképviseleteként működő Magyarországi Szociáldemokrata Párt ekkor még nem vehetett részt a választásokon.) A KNEP 1919 októberében jött létre a Friedrich István miniszterelnök által vezetett, az elit és a felső-középosztály képviseletét kitűző Keresztény Nemzeti Párt és a kormányfői székben őt követő Huszár Károly által irányított, az alsó-középosztály érdekeit hangsúlyozó Keresztényszociális Párt egyesülésével.

Az 1920-as választást követően a Kisgazdapárt és a KNEP a képviselői helyek 92%-át maga mögött tudó egységkormányt alakított a súlyos válságokon keresztülmenő ország irányítására. A kormányfő a KNEP hagyományos elitből érkező politikusa, az addigi külügyminiszter Teleki Pál gróf lett, a Kisgazdapártot vezető Nagyatádi Szabó István pedig a földművelésügyi tárcát kapta meg.

Gróf Bethlen István IV. Károly 1921 márciusi első visszatérési kísérletekor tanúsított reálpolitikusi magatartása, majd az addig befolyásos legitimista konzervatív politikusok partvonalra szorítása tette lehetővé, hogy a vele jó személyes kapcsolatot ápoló Horthy őt kérje fel miniszterelnöknek és ezzel megkezdődött a Bethlen tízéves kormányzati időszaka. A kormányzó ezekben az években távol tartotta magát a napi politikai ügyektől, így ez az évtized joggal nevezhető Bethlen-korszaknak.

Miután a KNEP korábbi legitimista szárnya különböző ellenzéki pártok létrehozásába kezdett, szükségessé vált a kormányfő mögött álló párt megerősítése. A legkézenfekvőbb megoldás a két koalíciós párt egyesítése volt egyetlen nagy kormányzó párttá, amely a vidéki agrárgazdálkodóktól a városi polgárságig egyesíti az önálló, saját dinasztiával rendelkező Magyarország támogatóit, ezáltal a konszolidáció nehéz éveiben szilárd bázisa lehet a bethleni politikának. 1922. február 2-án Bethlen és a KNEP hozzá közel álló politikusai beléptek a korszakban a legkiépítettebb legális pártszervezettel rendelkező Kisgazdapártba. Ezzel létrejött a Keresztény Földműves-, Kisgazda- és Polgári Párt, amelyet a korabeli politikai sajtó és a mai történettudomány széles társadalmi bázisa, illetve a Magyarországon a dualizmus Szabadelvű Pártja óta nem tapasztalt pártfegyelme miatt csak Egységes Pártnak nevez. A párt elnöke a kisgazda Nagyatádi maradt, de miniszterelnökként a valódi vezetője Bethlen volt.

Az új kormánypárton belül a legjelentősebb törésvonalat az a kérdés jelentette, hogy Magyarország milyen ütemben csatlakozzon a korszak európai demokratizálódásához, a választójog kiszélesítéséhez. A korábbi kisgazdák többsége Nagyatádi vezetésével általános választójogot és titkos szavazást szeretett volna. Bethlen azonban a konzervatív arisztokrácia világából jött, amely bizalmatlan volt a tömegdemokráciával szemben, mivel úgy látta, csak a hagyományos vezető rétegben, illetve a polgárosodó csoportokban van meg az a felelősségérzet és felhalmozott tudás, amely az ország fejlődését előmozdító döntésekhez szükséges. A kormányfő nézeteit az alacsonyan iskolázott, illetve tulajdonnal nem rendelkező társadalmi rétegek választójogával kapcsolatban tovább tolták a szigorítás felé az 1918-20-as időszak forradalmai és küzdelmei: arra jutott, hogy a stabil politikai vezetés megteremtése érdekében még az 1920-as voksoláshoz képest is szűkíteni szükséges a választójogot. Ennek az iránynak azonban a Nemzetgyűlésben nem volt többsége, így Bethlen – miután egy Horthy által összehívott alkotmányjogi értekezlet kimondta az ehhez való jogát – 1922 márciusában miniszterelnöki rendeletben fektette le az új magyar választójogi és választási rendszer alapjait.

Annak köszönhetően, hogy a szavazást a férfiak esetében a 26. életév betöltéséhez és 4 osztály elvégzéséhez, a nők esetében pedig a 30. életévhez és 6 osztályhoz kötötték, a lakosság 40 százalékáról 30 százalékra csökkent a választójogosultak száma. (1920-ban még nem volt műveltségi cenzus és a nők már 28 évesen szavazhattak.) A választókerületek 80%-ában visszaállították a dualizmus 1865 és 1910 közötti választásain lényegesen kisebb választói kör, illetve magasabb írástudatlanság mellett alkalmazott nyílt, szóbeli szavazás intézményét. A szavazás titkossága csak Budapesten és a tíz törvényhatósági (megyei) jogú városban maradt meg. (Emellett a fővárosban az ország többi részéve ellentétben nem képviselőjelöltekre, hanem pártlistákra – akkori kifejezéssel lajstromokra – szavazhattak a választók.)

Az 1922-es választási eredmények

Az e szabályok mellett megtartott 1922-es választás eredményeként az Egységes Párt a parlamenti mandátumok 57%-ához jutott hozzá. A választókerületi és listás szavazatok összesen 38%-át szerezték meg. (A Budapesten kívüli voksok 49%-át.) A többi, elsősorban legitimista, illetve általános választójog-párti kisgazda párt csupán egyszámjegyű eredményeket tudott elérni. Az 1921 decemberi Bethlen-Peyer paktumnak köszönhetően a politikai életben való részvételre első ízben lehetőségét kapó szociáldemokraták a megállapodásban megszabott felső határt elérve a képviselői helyek 10%-át kapták meg.

Bethlen István megalakíthatta második kormányát, amely 1917 óta az első egypárti kabinet volt. Az Egységes Párt – két névváltoztatáson is keresztülmenve – ezután 22 éven át adta Magyarország miniszterelnökét. Kormányzásának hazánk német megszállása vetett véget.

Az 1922-es választás, illetve az Egységes Párt létrehozása iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk Sipos József történész A bethleni kétharmad: A Kisgazdapárt kormányzópárttá bővítése és az 1922-es választások című könyvét, amely megtalálható könyvtárunkban.