Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

Stipta István akadémiai doktor, jogtörténész kapta idén a Nagy Miklós-díjat

Az Országgyűlési Könyvtár szakmai támogatásáért járó Nagy Miklós-díj átadására november 8-án került sor az Országházban. Az Országgyűlés elnöke által a könyvtár fennállásának 150. évfordulója alkalmából alapított kitüntetést Stipta István jogtörténész, egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának emeritus professzora vehette át. A rendezvényen Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke köszöntötte a díjazottat és a szakmai közönséget.

Stipta István oktatói tevékenysége, kapcsolatteremtő képessége, segíteni akarása példaértékű. Hangsúlyos szerepet vállalt a könyvtár és a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara között 2015-ben létrejött, majd az egész egyetemmel 2023-ban megkötött együttműködési megállapodás előkészítésében és működtetésében. Kutatóként és egyetemi oktatóként is használja a könyvtárat, gondolatai, tanácsai rendkívül hasznosak. Kiváló oktató, aki törekszik arra, hogy – az ő szavaival élve – „a törvényhozás elegáns könyvtárában a joghallgatók méltó környezetben ismerkedjenek meg a tudományos irodalommal, és megértsék a könyvek fontosságát a digitális világban is”. E cél érdekében hosszú évek óta szervez az intézménybe jogtörténeti bemutató szemináriumokat, az egyetem jogi doktori iskolájának PhD-hallgatóit szintén rendszeresen hozza csoportos könyvtári órákra, és a könyvtár jogi szakreferenseivel való egyéni konzultációra is biztatja őket.

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke átadja a díjat Stipta Istvánnak, 2023. november 8.
Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke átadja a díjat Stipta Istvánnak, 2023. november 8.
Forrás: Országgyűlés Hivatala, Sajtóiroda

A díj névadója, Nagy Miklós, az Országgyűlési Könyvtár 1921 és 1940 közötti igazgatója a két világháború közötti időszak egyik legkiemelkedőbb könyvtáros szakembere volt, elévülhetetlen érdemeket szerzett az intézmény országos jelentőségű könyvtárrá fejlesztésében, sokat tett a gyűjtemény és a tudományos tájékoztatás magas színvonaláért, fontos szerepet játszott az 1922-es kötelespéldány-törvény létrejöttében is.

Bannerek

Olvasói fiók

Magyar Jogi Portál

Országház Könyvkiadó

MPGY

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo