A könyvtárban egy jó katalógus nélkül nem tudnánk megtalálni a releváns szakirodalmat, egy jó raktár és raktározási rendszer nélkül pedig a dokumentumok hosszú távú megőrzése és szolgáltatása nem működne. Az átlátható, biztonságos raktár az állomány fizikai állapotának megóvására is alkalmas, azok tárolása ugyanis nagy körültekintést és szakértelmet igényel. A Képviselőház Könyvtárának a kezdeti nehézségek, és főként a hely szűkössége miatt sokáig nem volt raktára, hiszen a Magyar Nemzeti Múzeum épületének adottságai ezt nem tették lehetővé.

1873-ban a Sándor utcába költözött az intézmény, ahol a Képviselőház is működött, de sajnos ott nem számítottak még egy könyvtárra is. Zsúfoltság, rendezetlenség jellemezte a „raktárat” ami azt jelentette, hogy a könyveket egymás hegyén-hátán tárolták. Egy idő után áttértek a szerző betűrendje szerinti raktározásra, illetve a szakrendszer kialakításakor 16 szakcsoport alapján törekedtek a szakonkénti, azon belül pedig a szerzői betűrendben való tárolásra. A korabeli tájékoztató így szólt:

[a könyvek kikéréséhez nem kellett egyéb] „mint a szerző neve, utána röviden a tárgy, vagy ha szerző nincs, az a jegyszó, mely a katalógusban vastagabb betűkkel áll a czím elején, és aki a könyvtáros dolgát nagyon meg akarja könnyíteni, hozzáírja a jelzést, mely a lapfejeken zárjelben áll, pl. Zlinszky, magánjog B.4.” [1]

1902 után, amikor a könyvtár az Országházba költözött, kicsit javult a helyzet. A hely nagyobb lett, a hőmérséklet és a fényviszonyok is javultak. A könyveket ekkor még mindig betűrendben tárolták. A kötetek száma rohamosan nőtt, és ezért 1907-ben a könyvtári bizottság úgy döntött, hogy az egyszerű alfabetikus tárolás helyett a raktárrendszer megteremtése mellett foglal állást.

Ez a munka 1910-ben kezdődhetett el. A könyvek ekkor kaptak raktári helyszámot címke formájában. Sajnos a háború itt is megakasztotta a munkálatokat, de utána folytatódhatott a raktár kialakítása, ami végül 1929-re fejeződött be. Nagy Miklós akkori könyvtárigazgató így írt erről: „A könyvanyag a korábbi alfabetikus sorrend helyett minden egyes tudománycsoportban külön kezdődő számozással, a térkihasználást, áttekinthetőséget és könnyű kezelést leginkább biztosító raktárrendszernek megfelelően nagyság szerint van elhelyezve, és folyószámmal ellátva.” [2]

Az állomány mérete az 1920-as években – köszönhetően a gyarapítási politika változásainak – jelentősen növekedett, 1929-ben a Ház Könyvtárának állománya már 115.709 kötetet számlált.[3] Ez az állomány 15 teremben volt elhelyezve, amelyhez tizenhatodikként a főrendiházi könyvtár 5107 kötetét is magában foglaló terem járult.

Raktár a kupola alatt – rendezési munkálatok

Érdekesség, hogy a szakonkénti raktározás az 1949 előtt megjelent kötetek esetében jelenleg is fennáll, vagyis ezen kötetek esetében a raktári jelzet és a szakjelzet ugyanaz, így a kötet raktári jelzetéből lehet következtetni annak témájára. (Például egy C2-es raktári jelzetű könyv biztos, hogy a magyar történelemről szól, egy B4-es pedig magánjogi mű).

A második világháború után 1947-ben a raktár 17 kisebb-nagyobb teremre oszlott. A raktári egységek számozásában pedig 1951 januárjától áttértek az ún. numerus kurrens raktározási rendszerre. Az első kötet a 300.000-es számot kapta, ezt követően számsorrendben haladt tovább a művek számozása. A takarékos helykihasználás érdekében méret szerint is elkülönítették a könyveket. Az elhelyezésnél tehát 1951 óta a könyvek szerzőjén, címén kívül, amelyek egyébként eddig sem számítottak, most már a művek tematikája sem játszott szerepet.[4]

Tömörraktár, 1970-es évek

A könyvtár állománya a háború után is folyamatosan növekedett, 1950-ben 255.506, 1960-ban 380.919, míg 1970-ben pedig már 458.125 kötetnek kellett helyet adni a polcokon.[5] Ez a folyamatos gyarapodás előrevetítette azt, hogy az egyébként bővíthetetlen épület hamarosan szűkösnek bizonyul. Ezt a folyamatot gyorsította a különgyűjtemények létrehozása 1960-ban és 1962-ben. Az új osztályok megjelenésével szükségessé vált munkaterület-leválasztások a 70-es években többnyire szintén raktári helyveszteséggel jártak. Ezen a helyzeten javított valamelyest a tömörraktárak kialakítása 1974-től. 1990-ben a könyvek tárolására használható hely 1543 négyzetméter, vagyis húszezer polcfolyóméter volt. Ezt az óriási mennyiséget egyre megterhelőbb volt tárolni és átlátni. A tárolási nehézségeket ideig óráig lehetett orvosolni például a tömörraktárral, a gyűjtőkörtől nagyon eltérő állományrész selejtezésével, a mikrofilmek beszerzésével (folyóiratok, külföldi parlamenti dokumentumok esetében), illetve a nagyméretű és keveset forgalmazott napi- és hetilapok átadásával az OSZK törökbálinti raktárának 1988-ban. Ezek természetesen csupán átmeneti időre oldották meg a nehézségeket, hisz az állomány a 90-es években is folyamatosan bővült, ami újabb kihívások elé állította a könyvtárat.

Kardos Helga

OGYK – 150 éve tartalommal töltve

Felhasznált irodalom:

Jónás Károly: A Képviselőház könyvtárának története 1918-1939. Doktori értekezés. Budapest, 1980.

Jónás Károly – Veredy Katalin: Az Országgyűlési Könyvár története. 1870-1995. Budapest, 1995.

Küffer Béla: A képviselőház könyvtárának katalógusa: 1866-1893. Budapest: Pesti Nyomda, 1894.

Nagy Miklós: A Könyvtár története és katalógus rendszere. In: Az Országgyűlés Könyvtárának katalógusa. I. Közjog és közigazgatási jog. 1866-1928. Budapest, 1929.