Augusztus a csillaghullás ideje, ezért ebben a hónapban minden héten egy csillagászati témájú muzeális kötettel lepjük meg olvasóinkat Facebook-oldalunkon. A sorozatban elsőként Joseph Johann von Littrow (1781-1840) osztrák csillagász „Die Wunder des Himmels, oder gemeinfaßliche Darstellung des Weltsystems” („Az ég csodája avagy a világegyetem közérthető leírása”) című háromkötetes művét (Stuttgart, 1834-1836) ajánljuk figyelmükbe, amelynek első kiadása Ghyczy Ignác jóvoltából az Országgyűlési Könyvtárban is hozzáférhető.

A kötet címlapja

Joseph Johann von Littrow Csehországban született éppen azon a napon, amikor Herschel felfedezte az Uránuszt. Jogi, filozófiai, teológiai, matematikai és asztronómiai tanulmányokat folytatott. A krakkói, majd a kazanyi egyetemen az asztronómia tanára lett, utóbbi helyen csillagvizsgálót is létesített. 1816-ban Pasquich János mellett az egy évvel korábban megnyitott Gellért-hegyi Csillagvizsgáló társigazgatója lett. 1819-ben már a bécsi egyetemen tanított csillagászatot, valamint az Egyetemi Csillagvizsgáló igazgatója lett. Littrow elméleti munkáira alapozva állította elő Simon Plössl (1794-1868) osztrák optikus 1830-ban az első dialitikus teleszkópot. Joseph Johann von Littrow a csillagvizsgáló újraszervezéséért, valamint kiváló tanári és szépirodalmi tevékenységéért 1836-ban osztrák nemességet kapott. A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) 1935-ben hivatalosan holdkrátert nevezett el róla, 1973-ban pedig megerősítette a Taurus-Littrow-völgy elnevezést is.

Joseph Johann von Littrow

A „Die Wunder des Himmels, oder gemeinfassliche Darstellung des Weltsystems” előszava szerint a szerző arra a veszélyes kihívásra vállalkozott, hogy egyszerre szolgálja a nagyobb olvasóközönséget megszólító tudománynépszerűsítés és a kisebb, csillagászati előképzettséggel már rendelkező olvasói körnek szóló ismeretelmélyítés ügyét. A bevezetésben a csillagászatot olyan tudományként méltatja, amely – az eget fürkésző első tekintettől napjainkig – a nagy és fontos felfedezések leghosszabb láncolatát nyújtja. Az emberi szellem ebben a tudományágban jutott a legelőbbre. Az ismert és az ismeretlen közötti különbség a csillagászatban a legkisebb, mivel a legszebb és legfontosabb felfedezések véletlenek vagy tévedések révén történtek meg.

Az elméleti asztronómiát felvázoló és az égbolt általános jelenségeit felvázoló első kötet tizenkét fejezetet tartalmaz. A kötet többek között a Föld alakjáról és napi mozgásáról, a Nap évi mozgásáról, a csillagok Földhöz viszonyított helyzetéről és Földtől való távolságáról, az állócsillagokról, az évszakokról, a bolygórendszerekről, Kepler törvényeiről, a bolygók elliptikus mozgásának következményeiről, valamint a Holdról és a többi bolygó holdjairól szól. A „Leíró asztronómia, avagy az égbolt topográfiája” címet viselő második kötet a Napot, a Merkúrt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert, a Szaturnuszt és gyűrűit, az Uránuszt, a Holdat, a Jupiter, a Szaturnusz és az Uránusz holdjait, az üstökösöket, az állócsillagok számát, távolságát és nagyságát, a kettőscsillagokat, valamint a csillagcsoportokat és csillagködöket mutatja be. A záró kötet többek között az égitestek sűrűségét és elliptikus mozgását, a bolygók alakját, a világegyetem keletkezését tárgyalja, valamint csillagászati műszerek leírását és használatát tárja elénk.