A Hon című napilap 1876. június 8-án megjelent számában az alábbi hírt közölte olvasóival:

„A Ferenczcsatorna albuma. Ma a képviselőház könyvtára egy nagybecsű művel gazdagodott, melyet Türr tábornok ajándékozott. Ez a Ferenczcsatorna albuma. A folio nagyságú album ezüsttel díszített fekete bőrbe van kötve. Az első lapon látjuk azt a helyet, a hol ő felsége az első ásó vágást tette a nagy csatornaműhöz 1872. május 5-én. A helyet egy magas talapzaton álló Pannoniaszobor jelezi, a históriai tárgy feljegyzésével. A második kép Baja városát ábrázolja; a harmadik egy ókori szervezetű kotrógépet mutat fel, mely érdekes egy stratagéma; a negyedik lapon egy 7000 mázsás tölgyfahajót látunk a csatornán lefelé úszni; az ötödik a Deák Ferencz zsilip nagyszerű építésű művét mutatja be a dunai oldalról; a hatodik ugyanazt a csatornaoldalról. A hetedik kép Bezdán mezőváros piacza; a nyolczadik a bezdáni vízvezető mű; a kilenczedik ugyanez; a tizedik Újvidék városháztere; a tizenegyedik az újvidéki kettős zsilip, a következővel együtt, mely a vízépítészet egyik legmerészebb remekművének mondható. E zsilip 28 láb vízkülönbség közt eszközli a hajózás lehetőségét. A tizenharmadik a felhúzó híd a temerini úton. A tizennegyedik a dunai zsilip Újvidéknél s a következő ugyanaz a csatornái oldalról. A következő lapok magyar, német és sokácz népviseleteket mutatnak be, a mik közül különösen a sokáczok tűnnek ki eredetiségük által, a nők egészen indián módon feltollazott hajdiszekkel. Végül a csatorna térképe.”

A Ferenc-csatorna (a mai Duna-Tisza-Duna-csatorna része), egész pontosan a Ferenc-csatornák történetének számtalan szereplője van, kezdve a Német-Római Birodalom utolsó császárától, (az „egyik” névadó) I. Ferenctől (1792-1830), nemeseken, telepeseken át egészen a tervezőkig. A közel száz évet átkaroló históriában felbukkan a legendás életutat bejárt olasz altábornagy Türr István, Kiss József és Kiss Gábor mérnökök, valamint a („másik névadó”) I. Ferenc József osztrák császár (1848-tól) és magyar király (1867-től 1916-ig). A magyar gazdaság, főleg a Tisza-vidék elmaradottságának legfőbb okát sokan Kelet-Magyarország és a nyugati felvevőpiacok közötti leküzdhetetlen távolságban látták. Az összeköttetés ideális módját – vasút még nem lévén – a XVIII. század gondolkodói a „hajózócsatornában” vélték megtalálni. Aligha volt ez véletlen: Franciaországban és Nagy-Britanniában az ilyen „kanálisok" egyre nagyobb területeket szeltek át, megkönnyítve az áruszállítást, leküzdve a (rossz minőségű) „közutak” okozta nehézségeket. A törökök kiűzését követően a Dunán a hadigályák helyét árut, többnyire gabonát szállító fauszályok, ló- és ökörvontatású hajók vették át. Gondot jelentett azonban, hogy a Tiszántúl búzáját ezen az úton csak igen körülményesen lehetett Nyugatra szállítani. A vízi út ugyanis – le a Tiszán, majd a Dunán föl – túl hosszú volt: az örökké szivárgó fahajókba berakott gabona nemegyszer megrohadt, mire a célállomásra ért. Az első csatornatervek már az 1770-es években megszülettek. Volt olyan javaslat 1774-ben, miszerint a Duna és a Tisza között egy, Szolnoknál kiinduló és Dömsödnél a Kis-Dunába torkolló vízi utat kellett volna építeni. Ám ez – hasonlóan az 1786-ban napvilágot látott Pest-Szeged nyomvonalat kijelölő javaslathoz – teljesen irreális volt. Egyik sem számolt – felmérések híján nem is számolhatott — a két folyam közti szintkülönbséggel, így e konstrukciókat zsilipek nélkül, egyszerű átvágással kívánták a tervezők megépíteni.

Az első, aki komoly tanulmányterveket készített a kor egyik legnevesebb mérnöke, Balla Antal volt. Ő azonban a vízutánpótlás kérdését nagyvonalúan kihagyta a tervekből, ami a gyakorta aszályos, homokkal borított Duna-Tisza közén elengedhetetlenül szükséges lett volna. 1805-ben a szegedi Vedres István dolgozott ki igen részletes tervet, melyet „A’ Tiszát a’ Dunával öszve kaptsoló ujj hajókázható Tsatorna…” című, az Országgyűlési Könyvtár muzeális gyűjteményében is megtalálható könyvében tett közzé. A munka — amellett, hogy szenvedélyesen érvelt a vízi út szegedi iránya mellett — pontos költségelőirányzatot is közölt, ami viszont vállalhatatlanul magas összegekkel számolt. Miközben több koncepció viaskodott egymással, és komoly viták dúltak arról, hogy az Alföldet középütt, kelet-nyugati irányban, avagy Pesttől Szegedig kell-e átszelni, Dél-Magyarországon egy testvérpár munkához látott. Kiss József és Kiss Gábor mérnökök tudták, hogy a kor technikai színvonalát és anyagi lehetőségeit az említett tervek meghaladják, ezért egy lényegesen reálisabb nyomvonalra kértek építési engedélyt, melyet 1792-ben meg is kaptak. A következő évben vállalatot is alapítottak a munkák megkezdésére, a Királyi Magyar Hajókázható Társaságot. Ennek tőkéjét főleg főnemesi családok, az Esterházyak, Apponyiak, Batthyányiak, Kolonicsok jegyezték le. Mivel azonban az összegyűjtött pénz kevésnek bizonyult — a vállalkozás a költségeket nem épp szokatlan módon alaposan alábecsülte — kormánytámogatást kellett kérni. A kincstár némi húzódozás után a tulajdonában lévő, és a csatorna céljára átengedett földekre 25 évi bér- és adómentességet engedélyezett, és 200 ezer forint hosszú lejáratú kölcsönt adott igen alacsony, mindössze 4 százalékos kamatra.

A csatorna kiindulópontja Monostorszegnél volt. Innen a Duna természetes holtágait felhasználva, azokat egybenyitva haladt a vízi út kelet felé. Az építést megelőző felmérések nyomán világossá vált néhány nehézség is. Ezek közül a szintkülönbséget kezdetben a csatorna mélyebbre ásásával akarták megoldani, de hamarosan kiderült, hogy a zsilipek beépítése elkerülhetetlen. Végül a vízszint különbségét öt zsilippel egyenlítették ki, melyekből egyet-egyet a torkolatokban helyeztek el. Jobbágyok, katonai alakulatok, rabok dolgoztak az építkezésen, a vízi út pedig végül 1802 májusában nyílt meg. Kivitelezése a Szuezi csatorna megnyitásáig szinte egyedülállóvá tette: vízmélysége 2 méter, fenékszélessége pedig 17 méter volt. A Ferenc-csatornán 650 tonnás uszályok közlekedhettek akkor, amikor a franciaországi csatornákon a legnagyobb vízi járművek 200-300 tonna árut vihettek! A Dunából Monostorszegnél leágazó, Zombor, Cservenka, Kula, Verbász, Szenttamás mentén Bácsföldvárnál a Tiszába torkolló csatorna 20-30 nappal rövidítette meg a Tiszamellék, a Bánság gabonáját, Erdély és Máramaros sóját és a Felvidék úsztatott fáját szállító hajók útját.

Az új vízi út üzemeltetése azonban nem volt problémamentes: a húszas évek elejére a monostorszegi Dunaág, majd ezt követően a csatorna kezdő szakasza is eliszaposodott, a folyamatos kotrás ellenére csökkent a vízmélység. A csatorna megújítására az 1850-es évek elején került sor. Mindenekelőtt a dunai árvizektől megoltalmazandó az építményt, egy hosszú gátat építettek. Megkezdték a meder kotrását is, de hamarosan kiderült, hogy a monostorszegi szakasz menthetetlen. Ezért új nyomvonalat jelöltek ki és 1854-ben a torkolatot Bezdánhoz helyezték át, ahol elkészült a Ferenc József-zsilip betonból, amely ekkor Európa legkorszerűbb vízépítményei közétartozott. A bezdáni torkolati mű azonban nem érte el a várt hatást, alig lett több víz a Ferenc-csatornában. Más megoldást kellett találni. 1867-ben, a kiegyezés után tért haza Türr István szabadságharcos, aki korábban Garibaldi mellett harcolt az olasz egységért. A bajai származású mérnök elhatározta, hogy rendbe teszi a csatornát. Az általa felállított részvénytársaság angol és francia tőkéből tápcsatornát épített Bajától, ennek érdekében kikotortatta a Sugovicát. A tápcsatornán épült fel a Deák Ferenc zsilip Baja városában. A Ferenc-csatornát kijavították, és Sztapáról Újvidékig egy öntözőcsatornát ástak ki (1871-75). Így elkészült az új Ferenc József-csatorna. A sors iróniája, hogy a korábbi évtizedekben a Habsburg-ellenes felkelések, harcok ismert, állandó szereplője lett az, akinek a császárról és királyról elnevezett csatornát köszönhettük. A munkálatokat nyomon követő Letzter Lázár fotográfus jóvoltából készült album Türr István ajándékaként gyarapítja az Országgyűlési Könyvtár állományát.

Felhasznált irodalom

• A Duna-Tisza csatorna. A csatorna története és irodalma, az idők folyamán készült fontosabb tervek leírása és kritikai összehasonlítása, valamint a kivitelre elfogadott általános terv ismertetése. szerk.: Lampl Hugó és Hallóssy Ferenc.. Egyetemi Nyomda. Budapest, 1947
  OGYK jelzet: B8/23266
• Faludi Gábor: A Ferenc-csatorna és Türr István. Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, Baja. 2004.
  OGYK jelzet: 591.388
• Hámori Péter: Csatornatervek a Duna és a Tisza összekötésére. Élet és Tudomány 2001/9. p. 298-300.
• Sárközy Imre: Kiss József és Kiss Gábor a Ferenc-csatorna megalkotói. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Heti Értesítője 1900. 1-31. szám. p. 287-290.