The war in Ukraine's Donbas: origins, contexts, and the future. Budapest: CEU Press, 2022. 236 p.
OGYK jelzet: KK V/17784

Oroszország 2022 februárjában katonai támadást indított Ukrajna ellen. Az invázió előzményének tekinthető fegyveres konfliktus azonban már 2014-ben elkezdődött, amikor az ukrán hadsereg, illetve „területvédelmi egységek” felvették a harcot a Krím-félszigetet annektáló, Oroszország által támogatott kelet-ukrajnai szakadárokkal szemben Donyeck és Luhanszk régiók, azaz a Donbasz nagy részének ellenőrzéséért. A 10 tanulmányt magába foglaló kötet a konfliktus okait tárja fel politológusok, történészek és nemzetközi jogászok segítségével. Az esszék pontos képet adnak az orosz-ukrán szembenállás hátteréről, a térség történelmi, etnikai viszonyairól, a 2014-es minszki megállapodásokról, Franciaország és Németország, a feszültségek diplomáciai rendezése érdekében kifejtett erőfeszítéseiről. Szó esik az ukrán belpolitikai változásokról, az ország és az Európai Unió közötti egyre szorosabb kapcsolatokról, valamint a Putyin vezette Oroszország vélt vagy valós aggodalmairól a NATO kelet-európai jelenléte kapcsán. Az immár nyolc éve zajló harcok tönkretették a térség gazdaságát, százezreket kényszerítettek otthonuk elhagyására, ami a 2022. februárban kirobbant háború után valódi kivándorlási hullámmá terebélyesedett. A tanulmánykötet a fegyverszünet, illetve a béke megteremtéséhez vezető lehetséges utakat is számba veszi. Kompromisszumos megoldásokat vázol fel az érintett területen történő esetleges hatalommegosztásról, illetve nemzetközi békefenntartó erők közreműködésének lehetőségéről.

John Bew: Realpolitik: a history Oxford; New York: Oxford University Press, cop. 2016. vi, [1], 395 p.
OKGY jelzet: KK V/24085

John Bew (a King’s College London történelmet és külpolitikát kutató professzora, egyben a brit miniszterelnök szakpolitikai tanácsadó testületének tagja), első átfogó monográfiájában a realista külpolitikai gondolkodásmód történetén, alakulásán és jellemzőin vezeti végig az olvasót, ezzel hosszú idő óta az első olyan művet megjelentetve, amely ezt a ma egyre gyakrabban emlegetett irányzatot mutatja be.
A könyvből megtudhatjuk, hogy a reálpolitikát az angolszász szakirodalomban azért említik németesen „realpolitik”-ként, mert a fogalom első használója és tartalommal való megtöltője az északnémet politikus, Ludwig von Rochau volt, aki A reálpolitika alapelvei című 1853-as művében azt vizsgálta, hogy az adott nemzetközi környezetben milyen eszközök állnak rendelkezésre az egységes német állam megteremtéséhez. Rochau ebben az írásában fektette le a (nemzetközi) politikáról alkotott képét, melyet úgy jellemzett, hogy fókuszában a hatalmi pozíció megszerzése áll, ami többek között folyamatosan változó erőkoalíciók megszervezésével érhető el és tartható fenn. Az ő gondolataiból is merített Otto von Bismarck, amikor hosszú évek diplomáciai munkájával, illetve katonai erővel 1871-re elérte az egységes Németország létrejöttét. Az első világháború előestéjére a világ akkori elsőszámú hatalma, Nagy-Britannia már veszélyforrásként tekintett a német külpolitikát meghatározó reálpolitikai szemléletre, amely meglátásuk szerint semmilyen határ átlépésétől nem riadt vissza a vélt nemzeti érdek érvényesítése érdekében – gyakran még az ország saját lakóinak akaratát is figyelmen kívül hagyva. Ezzel állították szembe a nép demokratikus akaratnyilvánítását lehetővé tevő és arra reagáló brit (kül)politikai vonalvezetést, amelynek így a társadalomban jelen lévő morális megfontolásokkal is számolnia kellett, végső soron sokkal stabilabb, a valóság próbáját inkább kiálló rendszert életre hívva, mint az 1918-ban forradalom által elsöpört német államberendezkedés. A morális alapállású, illetve a pillanatnyi nemzeti érdekeken kívül más szempontot nem ismerő külpolitika küzdelme a 20. század második felétől az új domináns világhatalom, az Egyesült Államok politikai és tudományos vitáiban él tovább.
 

Routledge handbook of contemporary Central Asia. London; New York: Routledge, 2021. xvii, 478 p. (Routledge handbooks)
OGYK jelzet: KK V/21261

A neves brit kiadó kézikönyv-sorozatának új kötete több tudományágat átfogva, széleskörű áttekintést nyújt a közép-ázsiai térség – Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán – országairól. Rico Isaacs, a Lincoln Egyetem (Egyesült Királyság) politológus professzora, valamint Erica Marat, a washingtoni Nemzeti Védelmi Egyetem Nemzetközi Biztonsági Ügyek Kollégiumának vezetője által szerkesztett kézikönyv tematikusan hét nagyobb egységre – történelem, politika, földrajz, nemzetközi kapcsolatok, politikai gazdaságtan, társadalom és kultúra, vallás – tagolva, 30 fejezetben tekinti át a régió államainak múltját, jelenét, valamint jövőbeli fejlődésének lehetőségeit. A kiadvány alapvető referenciamunkának tekinthető. Teljes körű összefoglalást nyújt a posztszovjet térség országainak történetéről, a nemzetépítés folyamatáról, a politikai berendezkedésről, a gazdasági változásokról, a társadalmi struktúrák módosulásairól, a vallási, etnikai viszonyokról, a nagyhatalmak – Oroszország, Egyesült Államok, Kína – törekvéseiről, geopolitikai stratégiáiról. A kötetben alapos elemzések találhatók a globalizáció kérdéséről, valamint korunk megkerülhetetlen kihívásáról, a migrációról.

Rush Doshi: The long game: China's grand strategy to displace American order Oxford: Oxford University Press, 2021. xii, 419 p.
OGYK Jelzet: KK V/24309

Rush Doshi, a nagy tekintélyű amerikai Brookings Intézet Kína-stratégiával foglalkozó egységének igazgatója első, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában egyszerre kiadott könyvében azt igyekszik feltárni, hogy az elmúlt három évtized során Kína hogyan próbálta meg fokról fokra kikezdeni a hidegháború végén kialakult, az Egyesült Államok által dominált nemzetközi rendet.
Doshi művének elején felhívja a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államokat a 20. században kihívó hatalmak, illetve szövetségek gazdasága soha nem haladta meg az amerikai GDP 60%-át – ez alól a mai Kína kivételt képez, amely ország így a történelem során legkomolyabban veszélyezteti az amerikai befolyást a világban. A szerző az erre irányuló kínai törekvést mutatja be olyan, az elmúlt évtizedekből származó elsődleges források alapján, mint a Kínai Kommunista Párt dokumentumai, korábbi pártvezetők visszaemlékezései, valamint nem utolsósorban bizonyos kiszivárgott anyagok. Doshi bemutatja, ahogy Kína három eseményt követően is felgyorsította a világrendet átalakító nagystratégiájának végrehajtását: a 2008-as globális pénzügyi válság, a 2016-os nyugati populista hullám és a 2020-as világjárvány, illetve a nyomában járó gazdasági válság voltak e fordulópontok.
Könyvének utolsó részében Doshi javaslatokat fogalmaz meg arra nézve, hogy az Egyesült Államok hogyan állhat ellen a dominanciája háttérbe szorítására irányuló kínai törekvéseknek.
 

Eskandar Sadeghi-Boroujerdi: Revolution and its discontents: political thought and reform in Iran Cambridge: Cambridge University Press, 2019. - xiii, 441 p. ill. (The global Middle East)
OGYK: KK V/21054

A londoni Goldsmiths Egyetem politológusa, a közel-keleti kortárs politika és modernkori történettudomány professzora, könyvében az 1980 és 1988 közötti véres iraki-iráni háború után elhunyt Khomeini ajatollah (Ruholláh Muszavi Homeini), az Iráni Iszlám Köztársaság legfőbb vezetője utáni korszakot tekinti át. A politikai, illetve értelmiségi elit által generált, az állami és vallási vezetésben elkezdődött lassú reformfolyamatok természetesen az iráni társadalomra is hatással voltak az 1990-es évek közepétől. Ebben a monográfiában a reformista politikai gondolkodás útját követhetjük nyomon egészen napjainkig. A politikai vezető réteg és az értelmiség közötti kapcsolatok, a politikai ideológiák, a siíta iszlám gondolkodás lassú megújulásáról, átalakulásáról kapunk képet, amely természetesen alapvető befolyással bír nem csupán a perzsa állam 1979-től kezdődött „permanens forradalmi állapotára”, hanem az alkotmányosság, a demokrácia kiteljesedésének lehetséges módozataira is.

David Goodhart: Head, hand, heart: the struggle for dignity and status in the 21st Century - [s.l.] : Allen Lane, 2020. -XIII, 347 p.
OGYK Jelzet: KK V/4945

David Goodhart brit politikai újságíró, a populizmusra nyitott társadalmi rétegeket beazonosító nagy hatású – magyarra is lefordított – Úton hazafelé című mű szerzője legújabb könyvében azt vizsgálja, hogy miként vált kirívóan aránytalanná az elmúlt évtizedekben az egyes foglalkozási csoportok társadalmi és anyagi megbecsültsége a nyugati világban. Goodhart az átláthatóság kedvéért a munkavállalók egyes típusait leegyszerűsítve az „eszükkel, a kezükkel, illetve a szívükkel” dolgozókra osztja fel, azaz szellemi, fizikai és gondoskodó feladatokat ellátókra. Úgy látja, hogy a 21. században egyre inkább csak az számít érdemnek, amit a megfelelő képességek birtokában az első csoporthoz tartozók képesek elérni: a fizikai kitartást és az együttérzést ma sokkal kevésbé tekintik becsülendő tulajdonságnak, mint a megelőző időszakokban. Emiatt a kékgalléros munkavállalók és a szociális gondoskodással foglalkozók közül sokan úgy érzik, az őket körülvevő világ nem róluk és nem hozzájuk szól, és végső soron kívül helyezkednek el a társadalmon. Mindez pedig a bizalmatlanság és a tágabb közösségtől való elfordulás újabb hullámaihoz vezet.
Goodhart szerint egy egészségesen működő demokratikus társadalom minden tagjának érdemeit és hozzájárulását igyekszik valamilyen formában elismerni, és nem hagyja szétszakadni azt állampolgárok egyébként nagyon is egymásra utalt közösségét.