The United Nations and Decolonization. London New York (N.Y.): Routledge, 2020. viii, [2], 254 p.
OGYK jelzet: 933.101 ENSZ KK XIV

A modern és kortárs történelem három elismert szakértői, Nicole Eggers, Jessica Lynne Pearson és Aurora Almanda, arra vállalkoztak, hogy új perspektívába helyezzék az Egyesült Nemzetek Szervezetének szerepét a gyarmati rendszer felszámolásában. A második világháború végén, amikor az ENSZ létrejött, 750 millió ember élt gyarmati uralom alatt. A háború utáni első néhány évben több ország azt remélte, hogy az ENSZ a gyarmati rendszerek életben tartásának eszköze lehet, míg mások épp a gyarmatbirodalmak felszámolását előmozdító fórumként tekintettek rá. Ez az ellentmondásos megítélés máig kísérti a szervezetet, hiszen a dekolonizáció sok helyen kétes sikerrel valósult meg, a gyarmati örökség pedig elkerülhetetlenül a béklyó alól felszabadult új nemzetekkel maradt. Az utóbbi néhány évtizedben az ENSZ már határozottan elköteleződött a gyarmati rendszer végső lebontása mellett, ám az is bebizonyosodott, hogy nem lehet uniformizált módon, azonos keretrendszerben támogatni az autonómiatörekvéseket, hiszen minden régió eltérő történeti és szociokulturális adottságokkal bír, így csak az adott közösségre szabott módszerek működhetnek. A szerzők a 20. század egyes regionális dekolonizációs folyamatainak bemutatásán keresztül osztják meg az olvasóval azokat a felemás eredményeket, optimizmusra okot adó, vagy keserű tapasztalatokat, melyek végig kísérték az ENSZ gyarmati területeken indított misszióinak munkáját.

Environmental Human Rights in the Anthropocene: Concepts, Contexts, and Challenges. Cambridge: Cambridge University Press, 2022. x, 225 p.
OKGY jelzet: 933.086 ENSZ KK XXIV

A klímaváltozással nemcsak a 40 fokos hőhullámok váltak az életünk részévé, hanem számos ezzel kapcsolatos új fogalom is beköltözött a hétköznapjainkba. Ezek egyike a környezethez való jog koncepciója, melyet globális szinten önálló emberi jogként csak 2021-ben definiált az ENSZ. Az elmúlt években ezért számos jogász kutató érdeklődése fordult a téma felé, és egyre több monográfia, illetve tanulmánykötet látott napvilágot a környezeti jogok területén. Utóbbiak sorát gazdagítja Walter F. Faber, a California State University oktatója és James R. May, a Widener University jogászprofesszora szerkesztésében megjelent kötet megkísérli elméleti keretbe foglalni az emberi jogok és a környezetvédelem bonyolult kapcsolatrendszerét az antropocén korban, amikor a Föld ökoszisztémáit már jelentősen befolyásolja az emberi tevékenység. A téma neves nemzetközi szakértői által jegyzett tanulmányok egy része rendszerszintű áttekintést ad a környezeti jogokról rendelkezésre álló ismeretekről, majd közelebbről is megvizsgálja az emberi jogok eme vetületének egyes alapvető kérdéseit, többek között azt, hogy hogyan lehetne globális elismertséget szerezni a környezeti jogoknak, hogyan befolyásolja a klímaváltozás a szociális-gazdasági és a kulturális jogok érvényesülését, hogyan érinti az őslakosok jogait a környezeti jogok előmozdítása, vagy hogy a fenntartható fejlődési célok miként járulnak hozzá e jogok érvényesüléséhez. A kötetet forgatva azt is megtudhatjuk, hogy az egészséges környezethez való emberi jog elismerésével egyidejűleg miért válik a globális karbon-kibocsátásért felelős gazdasági szereplők kötelezettségévé a klímavédelmi elvek követése.

Paul D. Williams – Alex J. Bellamy: Understanding Peacekeeping. 3.ed. Cambridge: Polity, 2021. xvii, 474 p.
OGYK jelzet: 933.094 ENSZ KK XXI

A George Washington Egyetem nemzetközi kapcsolatok professzora Paul D. Williams, valamint a Queenslandi Egyetem Béke és Konfliktus Tanulmányok Tanszékének oktatója, Alex J. Bellamy együttműködésének eredményeképp az ENSZ békefenntartás történetéről és jövőjéről szóló egyik legátfogóbb kézikönyv immár harmadik kiadását veheti kézbe az olvasó. A teljes egészében átdolgozott, kibővített és aktualizált kötet mintegy kétszáz múltbéli és jelenlegi békemisszió adatait, tapasztalatait dolgozza fel, és azokon keresztül tárja fel az ENSZ békeműveleteinek evolúcióját. A szerzők négy részben – elméleti, történeti, politikai és gyakorlati keretben – vizsgálják az ENSZ békefenntartó munkájának eredményeit: az első szakasz bemutatja a fegyveres konfliktusok kezelésének elvi és fogalmi alapjait, a második részben a történeti előzményeket ismerhetjük meg, különös tekintettel az ENSZ hidegháború alatt végzett békefenntartó tevékenységére, a harmadik egység a békeműveletek hagyományos stratégiai céljait (megelőzés, megfigyelés, támogatás, kikényszerítés, stabilizálás, adminisztráció) elemzi, míg a negyedik rész a jövő kihívásaival és a reformtörekvésekkel foglalkozik. Korunkban rengeteg kritika éri az ENSZ – számos kudarccal is fémjelzett – békemisszióit, sokan egyenesen a nemzetközi békefenntartás végét jósolják. A szerzők azonban nem osztják ezt az álláspontot, kötetük egyik célja, hogy a békét szolgáló nemzetközi erőfeszítések mögött meghúzódó elvi alapokat és a konfliktuskezelés múltját és jelenét láttatva, meggyőzzék erről az olvasót is.

Tatiana Carayannis – Thomas G. Weiss: The "Third" United Nations: How a Knowledge Ecology Helps the UN Think.
Oxford: Oxford University Press, 2023. xx, 200 p.
OGYK Jelzet: 933.052 ENSZ KK VII

E hiánypótló kötetben a két politikatudós szerző Tatiana Carayannis és Thomas G. Weiss annak a kérdésnek eredt a nyomába, hogy milyen nem-kormányzati és civil erők formálják az Egyesült Nemzetek Szervezetének politikai-szellemi irányvonalát. Bár ma már az ENSZ vonatkozásában is egyre több elemzés jelenik meg azzal kapcsolatban, hogy hogyan segítik az NGO-k a kormányközi szervezetek munkáját, a „kívülállók” tevékenységének intellektuális dimenziójáról eddig kevés szó esett. Jelen kötet azonban éppen azt vizsgálja, hogy a különféle agytrösztök, tudásbrókerek, szakértői csoportok, magáncégek vagy akár a média milyen folyamatok révén befolyásolja az ENSZ-ben megjelenő elvi, politikai koncepciókat és normákat. Ezeket a jelentős véleményformáló erővel bíró csoportokat nevezik a szerzők „Harmadik ENSZ-nek” a szervezet vezető rétege („Első ENSZ”) és a munkatársai („Második ENSZ”) mellett. Bár az ENSZ korábban is bevont szervezeten kívüli intézményeket és szakembereket a munkájába, az elmúlt néhány évtizedben a globális kormányzás gondolatának térnyerésével annyira komplexszé vált a nemzetközi szervezetek tevékenysége, hogy mára elengedhetetlen lett az élet egyes területein zajló trendek követése, megértése, valamint a szerteágazó érdekek képviselete. Ehhez pedig nem elegendők az ENSZ saját belső erőforrásai, így ma már magától értetődő az eszmei tőkét biztosító külső tényezők bevonása. A könyv segítségével az olvasó nemcsak e tényezők természetét ismerheti meg, hanem azt is, hogy azok hogyan járulnak hozzá az ENSZ szellemi megújulásához.

Daniel Gorman: Uniting Nations: Britons and Internationalism, 1945-1970. Cambridge: Cambridge University Press, 2022. xvii, 278 p.
OGYK: 933.106 ENSZ KK XX

Daniel Gorman a Waterlooi Egyetem történészprofesszora a 20. század egy meglehetősen izgalmas időszakát vizsgálja monográfiájában. A második világháború lezárását követő évtizedek során a nemzetközi politikai élet szereplőit élénken foglalkoztatta az új világrend felépítése és a világbéke megteremtésének ügye. Ebben a pezsgő közegben lehettünk tanúi az Egyesült Nemzetek Szervezete születésének, a gyarmatbirodalmak felbomlásának és a világpolitika polarizációjának. A szerző mindezt az ENSZ kötelékében dolgozó brit tisztviselők munkáján és személyes történeteinek kontextusában elemzi, összevetve sorsukat a formálódó nemzetközi rendszer létrehozásában közreműködő nem-kormányzati és civil szereplőkével. Megismerhetjük azokat az alulról formálódó kezdeményezéseket, melyek sokszor helyi, nemzeti szintről törtek be a nemzetközi politikába, illetve megérthetjük, hogy az ENSZ életének kezdeti szakaszában a nemzetközi tisztviselői kar és a civil szféra között létrejött személyes kapcsolatok hogyan járultak hozzá a háború utáni világrend megteremtéséhez.