Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

Az Országgyűlési Könyvtár részvétele a Károli Közösségi Napokon

2015. október 19-22. között a hagyományokhoz híven megrendezésre került a Károli Gáspár Református Egyetem rendezvénysorozata, a Károli Közösségi Napok (Tréninghét), melynek során egyetemi szintű és kari programokat egyaránt kínáltak a hallgatóknak. Az Országgyűlési Könyvtár munkatársai két helyszínen is jelen voltak: október 20-án, kedden az Állam- és Jogtudományi Karon, október 21-én, szerdán pedig a Bölcsészettudományi Karon lehettünk résztvevői a programsorozatnak. Mindkét alkalommal kedvezményes beiratkozási lehetőséget kínáltunk a hallgatóknak és az oktatóknak, valamint egy órás bemutatkozó előadással is készültünk, ahol az érdeklődők meghallgathatták a Szakreferensi Szolgálat munkatársainak prezentációját a könyvtár gyűjteményeiről, szolgáltatásairól. Különösen a jogi karon mutatkozott nagy érdeklődés az előadás iránt, ahol 129 diák vett részt a bemutatkozó órán. Az egyetem aulájában felállított pultnál szóróanyagokat és ajándéktárgyakat is kínáltunk.

A Közösségi Napok harmadik programelemeként október 22-én, csütörtökön 68 joghallgató látogatott el a könyvtárba, ahol a könyvtár szakreferensei tartottak előadást a könyvtár állományáról, szolgáltatásairól, az egyes gyűjteményekben elérhető forrásokról, adatbázisokról. A látogatás végén a diákok megtekintették a Nagy olvasótermet és néhányan közülük éltek a kedvezményes beiratkozási lehetőséggel is.

Bannerek

Olvasói fiók

Magyar Jogi Portál

Országház Könyvkiadó

MPGY

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo