75 éve, 1945. november 4-én tartották meg Magyarország második világháború utáni első – és lényegében 45 éven át utolsó – valóban demokratikus választását, amely a legszabadabb körülmények között zajló voksolás volt hazánk addigi történetében.

Amikor 1945 áprilisában véget értek a harcok Magyarország területén, az országban az államhatalmat az 1944 decemberében Debrecenben, a front mögött megalakult Ideiglenes Nemzetgyűlés, illetve Ideiglenes Nemzeti Kormány képviselte. A miniszterelnöki tisztséget Miklós Béla vezérezredes töltötte be, akit Horthy Miklós korábban a háborúból való kiugrás levezénylésével bízott meg, ennek sikertelensége miatt azonban októberben a szovjet csapatok mellé állt. Az ideiglenes törvényhozásban és kormányban a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front nevű szövetség pártjai vettek részt. Ezt a Horthy-korszak különböző színezetű ellenzéki pártjai (Független Kisgazdapárt, Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt, Polgári Demokrata Párt, Magyar Kommunista Párt) hozták létre, hogy a háború lezárása után új korszakot nyissanak Magyarország történetében. Mivel a fenti szervezetek mindegyike a szovjet hadsereg jelenléte és hozzájárulása mellett jött létre, a valós társadalmi támogatottságánál nagyobb súllyal volt jelen bennük az addig illegális Kommunista Párt.

A háború utáni konszolidáció hónapjai lehetővé és egyben szükségessé tették, hogy az országban létrejöjjenek az államhatalom társadalmi legitimációval rendelkező szervei. Mivel időközben megalakult Magyarországon a háború győztes hatalmait tömörítő Szövetséges Ellenőrző Bizottság, az ország ügyeinek intézésében a nyugati országok szempontjai is meg tudtak jelenni. Ennek volt köszönhető, hogy a szovjet elképzeléssel szemben, amely csupán egyetlen, a Függetlenségi Front összes politikusát magába foglaló listára való szavazást tett volna lehetővé, a magyar pártok önállóan mérettethették meg magukat. A választáson történő indulásnak egyetlen korlátja volt: a Magyarországot a háborúba beléptető rendszer korábbi képviselői nem szervezhettek pártokat.

A szavazás jellegét és a választásra való jogosultságot a napjainkban érvényes kritériumok szerint szabták meg: a szavazás általános, egyenlő, közvetlen és titkos volt, a választójogot korlátozó korábbi műveltségi és vagyoni cenzust pedig eltörölték. A szavazójog korhatárát leszállították és a két nemre nézve egységesítették: minden 20. életévét betöltött magyar állampolgár szavazhatott. A választójogot érintő egyetlen korlátozás szintén a háborúval függött össze: a kollektív bűnösség mára meghaladott elve alapján jogfosztottá vált magyarországi német kisebbség nem vehetett részt a választáson.
Összességében elmondható, hogy az 1945-ös magyar és az 1946-os csehszlovák választás volt a két legszabadabb voksolás, amelyet a háború után szovjet megszállás alá került kelet-európai országokban tartottak. (És a magyar választás volt az egyedüli, amelyen nem a kommunista párt végzett az első helyen.)

A Függetlenségi Front öt pártján kívül két új alakulat indult el a novemberi választáson: a Magyar Radikális Párt és a Demokrata Néppárt (utóbbi az FKGP listáján).
Az alábbiakban röviden bemutatjuk, milyen programokat, elképzeléseket ajánlottak a pártok a választóknak.

A szociáldemokraták a lakhatási és az oktatási lehetőségek kiszélesítésére helyezték a hangsúlyt. Az ország újjáépítése érdekében mozgósították volna a „jóhiszemű” magántőkét.

A Parasztpárt programjának középpontjában a megkezdett földreform állt. Az új földtulajdonosoknak vetőmagot, állatállományt és mezőgazdasági eszközöket biztosítottak volna. A mezőgazdaság jövőjét a magántulajdonban lévő kisbirtokokban látták.

A Polgári Demokrata Párt üzenete az volt, hogy a választás tétje a magyar polgárság jövője. Szent-Iványi Sándor pártelnök így fogalmazott: „A polgárság most választás előtt áll. Mindenképpen választani fog, mert ha nem választ, vagy nem olyan mértékben választ, mint ahogy ezt megtehetné, akkor éppen ezáltal választ: a halált választja.”[1] Szavai rövid időn belül tragikus igazolást nyertek.

Az Magyar Radikális Párt a demokrácia kiteljesítését jelölte meg fő célként.

Az Magyar Kommunista Párt igyekezett mérsékeltnek mutatkozni, a választók megnyerése érdekében nem beszéltek azokról a radikális társadalom-átalakító intézkedésekről, amelyeket csupán néhány évvel később vaskézzel valósítottak meg. Legfőbb célként az infláció elleni küzdelmet jelölték meg. Rögzítették volna az alapanyagok és a kenyér árát, egyszeri adót vetettek volna ki a vagyonosokra és állami nyomásgyakorlással kényszerítették volna hitelezésre a bankokat.

A Horthy-korszak utolsó évtizedének legnagyobb ellenzéki pártja, a Független Kisgazdapárt volt az az erő, amely talán a legvilágosabban látta a választás és a történelmi pillanat tétjét, illetve a magyar választók többségének igényeit és akkori lelkiállapotát. Nagy Ferenc főtitkár szerint „azt kell eldönteni a választáson, milyen elgondolások és elvek alapján kívánjuk felépíteni ezt a romba dőlt magyar világot. A jövendő magyar életforma meghatározásáról van most itt szó.”[2] „Nem az dől el a választáson, hogy az egyes pártoknak hány képviselőtestületi tagság jut a városházán, hány mandátum az országgyűlésben, nem is arról van itt szó, hogy marad vagy bukik a kormányzat, hanem a magyar életformáról, a magyarság életének végleges berendezkedéséről.”[3] A Kisgazdapárt „magántulajdonon alapuló, nemzeti és vallási hagyományokat tiszteletben tartó, igazi demokráciát akar.”[4] A párt kiállt továbbá a vállalkozás szabadsága és a politikamentes közigazgatás mellett. Ellenezték a paraszti kisbirtokok összevonását. A párt röpirata világosan fogalmazott: „rajtunk múlik, hogy az ország, amelyben majd gyermekeink élnek, magyar legyen és szabad.”[5]

Ez volt az első olyan magyar választás, amelyet egyetlen napon tartottak meg. A jogosultak 92,52%-a élt szavazati jogával. Ehhez hasonló részvételi arány azóta sem volt Magyarországon, és inkább hasonlítható a korszak és az elkövetkező évtizedek nyugat-európai politikai részvételéhez.

A voksolás a Kisgazdapárt üzenetének átütő sikerét hozta. Néppárttá válva képes volt szinte teljesen egybegyűjteni a tulajdonához, életformájához ragaszkodó városi polgárság és a frissen földhöz és jobb életkilátásokhoz jutott vidéki lakosság szavazatait.

A választáson a következő eredmények születtek[6]:

Az FKGP egyedül elegendő mandátumot szerzett a kormányalakításhoz. A Szovjetunió azonban ragaszkodott ahhoz, hogy az MKP a jövőben is részt vegyen a kormányzásban. Így bár a Függetlenségi Front pártjai egymással versenyeztek a választáson, szovjet nyomásra továbbra is kénytelenek voltak együtt kormányozni.

A Nemzetgyűlés november 15-én Tildy Zoltánt, a Kisgazdapárt elnökét választotta miniszterelnökké. Megmaradt a fegyveres testületeket felügyelő Belügyminisztérium kommunista irányítása. Három hónappal később a parlament köztársasági elnökké választotta Tildyt, ekkor Nagy Ferenc lett a kormányfő. Az 1947-ben lemondatott Nagy volt 43 éven át az utolsó magyar politikus, aki demokratikus választás után foglalhatta el a miniszterelnöki széket.