„Rusztem […] olyan maradt mindig, amilyennek arca mutatta: a görög bölcs és a dervis keverékének, ajkán Voltaire mosolyával.” (Faludy György: Jegyzetek a kor margójára. Vámbéry Rusztem)

Vámbéry Ármint, hazánk legnevesebb orientalistáját aligha kell bemutatnunk olvasóinknak. Egyetlen fiának, Vámbéry Rusztemnek a neve azonban minden bizonnyal kevésbé ismerősen cseng sokak számára, nem hétköznapi élettörténetéről és jogtudósi pályájáról pedig manapság ritkán esik szó. Alábbi írásunkkal a magyar kriminológia kiváló képviselőjére, a szabadságjogok egyik első hivatásos hazai védelmezőjére emlékezünk.

Vámbéry Rusztem 1872. február 29-én született Pesten. Különös – és önbeteljesítő jóslatnak bizonyult – keresztnevét Irán nemzeti költője, Firdauszí eposzának, a Királyok könyvének híres hőséről kapta, aki a démonok ellen harcolt az igazságért. Nemcsak neve, de családi háttere is rendkívüli életre predesztinálta: Csengery Antal és Pulszky Ágost mellett a későbbi VII. Eduárd brit királyt is keresztszüleinek tudhatta. Bár apja őt is keletkutatónak szánta, Rusztem már ifjúkorában szembefordult akaratával, és a jogászi hivatást választotta. Tanulmányait a budapesti, majd a hallei és a genfi egyetemek jogi karán folytatta, ahol közelebbről megismerkedett Herbert Spencer pozitivizmusával és Gabriel Tarde kriminológiai téziseivel. Tanulmányai végeztével a 19. század végén megalapozta a hazai szociológia és kriminológia tudományát, és életre szóló barátságot kötött pályatársaival Somló Bódoggal és Jászi Oszkárral, akikkel később megalapította a Huszadik Század című folyóiratot, amely rövidesen a baloldali értelmiség legfontosabb szellemi műhelyévé emelkedett. Mindeközben jogtudósként is kiemelkedő szaktekintélyként tartották számon: 1896-tól az Igazságügyi Minisztérium törvényelőkészítési munkafolyamatait irányította, 1903-tól pedig a budapesti egyetemen tanított. 1920-tól – miután elvesztette az egyetemi katedrát – ügyvédként tevékenykedett, mely minőségében számos elhíresült politikai perben (népbiztosper, József Attila-per, Rákosi-per) védőként vett részt, mert vallotta, hogy mindenkinek kijár a jogi védelem, és az objektív jogi érvelésnek az ideológiailag terhelt politikai perekben különös jelentősége van. „Minden gondolatnak természetéhez tartozik, hogy terjedni kíván. Közlésre vágyik s épp oly kevéssé lehet búra alá rejteni, mint, a virágillatot. És pedig akár helyes, akár a közvádló szerint helytelen gondolatról van szó. Mert valljuk meg, hogy a gondolat helyessége mindig a többségnek vagy az erősebbnek értékítéletét fejezi ki […]” – fejtette ki a szólásszabadság védelmében (Szántó Zoltán és kommunista társai tárgyalása). A remek retorikai érzékkel megáldott és ragyogó műveltségű Vámbéry a kor jogásztársadalmában – még ellenfelei körében is – nagy tiszteletnek örvendett. Mintegy 20 éven át szerkesztette a Jogtudományi Közlönyt (1913-1934), illetve több mint egy évtizedig a Huszadik Század utódlapját, a Századunkat (1926-38), emellett számos hazai lapban publikált folyamatosan.

Vámbéry Rusztem azonban nemcsak jogvédőként, hanem aktív politikusként is jelentős szerepet vállalt a két világháború közötti magyar politikai életben. A gondolat- és lelkiismereti szabadság, a demokrácia és a társadalmi szolidaritás eszméinek elkötelezett híveként először az Eötvös József és Szalay László fémjelezte hazai centristákhoz csatlakozott, majd Pulszky Ágost eszmerendszeréhez közeledett, mely a liberalizmus és a szocializmus összeegyeztetésére törekedett. 1914-ben a Polgári Radikális Párt alapítója, majd elnöke lett, így került bele az 1918-as őszirózsás forradalom által életre hívott Nemzeti Tanácsba, bár a kormány munkájában nem vett részt. A Tanácsköztársaság elől Bécsbe távozott, ennek ellenére a Horthy-rendszerben már csak korlátozottan folytathatta tudományos tevékenységét. Növekvő aggodalommal szemlélte a fasizmus előretörését Európában, ezzel kapcsolatos véleményének több publicisztikájában is hangot adott, miközben egyre nehezebben találta meg a helyét a magyar közéletben. 1938-ban előbb Londonba, majd New Yorkba emigrált, ahol hamarosan a nemzetközi jog professzoraként kezdett dolgozni. Bár 1941-ben megfosztották magyar állampolgárságától, 1945-ben hazatért, és egyike lett az alakuló Ideiglenes Nemzetgyűlésbe meghívott 8 kiemelkedő közéleti személyiségnek. Az 1947-es, hírhedt kékcédulás választások idejére mandátuma lejárt, ezután rövid ideig Magyarország washingtoni nagykövete lett, mely tisztségéről a hatalomra kerülő Rákosi-rezsim elutasításának jeleként 1948-ban lemondott. Ugyanezen év október 24-én New Yorkban hunyt el.

Vámbéry – amellett, hogy a magyar jogvédelem úttörője és hajlíthatatlan demokrata – máig a magyar kriminológia egyik legnagyobb hatású szakértője, aki munkásságával lerakta e szakterület tudományos alapjait Magyarországon. 1984-ben a Magyar Kriminológiai Társaság Vámbéry Rusztem-emlékérem néven díjat alapított a büntetőpolitikai, különösen a kriminológiai kutatásban nyújtott kiemelkedő teljesítmények elismerésére.

Vámbéry Rusztem számos műve digitálisan is elérhető a könyvtár saját jogtörténeti adatbázisában, a Magyar Jogi Portálon: https://konyvtar.parlament.hu/vambery-rusztem

Források:

• Faludy György. Jegyzetek a kor margójára. Budapest: Magyar Világ, 205, [3] p.
• Faludy György. Pokolbéli víg napjaim. Budapest: Magyar Világ, 1998. 407 p.
• Vámbéry Rusztem – A kriminológus kultúrember. https://www.jogiforum.hu/arckepcsarnok/2019/03/01/vambery-rusztem-a-kriminologus-kulturember/ (Letöltés ideje: 2023.10.1.)
• Vámbéry Rusztem: a gondolatszabadság prófétája https://merce.hu/2018/11/04/vambery-rusztem-a-gondolatszabadsag-profetaja/