Nyári nyitvatartás
Nyitó oldali csempék
![Beiratkozás](/documents/56469078/56470357/Ajt%C3%B3+beiratkoz%C3%A1s.jpg/88927c7c-1322-aae4-0eb8-23fd993f96e8?t=1596715668564)
![A könyvtár állománya](/documents/56469078/56470357/gyujtemenyek.jpg/78fce74f-8f36-99db-392b-63707ec77db3?t=1614174821716)
![Katalógus](/documents/56469078/56470357/katalogus2.jpg/2c881054-8c5a-a011-f289-921f326086c0?t=1614176591487)
![Gyűjtemények](/documents/56469078/56470357/olvaso-gyujtemeny.jpg/37c9670a-9fad-887b-97b9-c447f136750b?t=1669807474405)
![Könyvtárhasználat](/documents/56469078/56470357/Szakt%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%A1s.png/b4b6bcb5-8f94-0fec-11a9-b66282071509?t=1596715659426)
![Elektronikus források](/documents/56469078/56470357/e-forrasok.jpg/bf33840c-42fc-7ef2-259c-50c297786900?t=1614174933457)
Tartalom megjelenítő
A magyar nyelvű hitvita- és prédikátorirodalom kiemelkedő alakja, az ellenreformáció és a katolikus irodalom legnagyobb formátumú művelője, Pázmány Péter 1570. október 4-én Nagyváradon született.
Pázmány Péter portréja (1570-1637)
Szülei Kálvin felekezetének voltak hívei, s gyermeküket is ebben a vallásban nevelték tizenhárom éves koráig. Ekkor további képzése céljából Kolozsvárra küldték, ahol a Jézustársaság híres tanintézetébe íratták be a fiatal Pázmányt, aki ezáltal egy gondosan megszervezett, fejedelmi támogatást élvező jezsuita gimnáziumnak lett a tanulója az 1580-as évek közepén. A gimnáziumban folytatott tanulmányai során magas szintű műveltséget, széleskörű nyelvtudást szerzett, legnagyobb hatással azonban Szántó István katolikus hitszónok, prédikátor, tanár személyisége volt rá. Harcias jezsuitaként hosszú és hatásos beszédeiben élesen bírálta a protestánsokat. Az intézmény, és a rá nagy hatást gyakorló tanító szellemiségének hatására 1588-ban felvételét kérte a Jézustársaságba, majd Krakkóba indult, hogy ott végezze el a novíciusi éveket. Ezt követően Bécsbe került, hogy tanulmányait ott folytassa tovább. Itt ismét számtalan oktató, teológus volt rá szemléletformáló hatással, kiemelkedő tanulóként pedig Rómába is eljutott a híre, ahol 1596-ban, tanulmányai befejeztével pappá szentelték.
Tehetsége és elhivatottsága már nyilvánvaló volt, „szószék és katedra versengett érte”. Egyrészt várták volna vissza Erdélybe fejedelmi hitszónoki tisztségre, ugyanakkor a grazi egyetem filozófiai fakultásának katedráját is felajánlották neki. Ez utóbbira esett a választása, ahol rögtön egy teljes, hároméves filozófiai kurzust vezetett végig, ahol Arisztotelész könyvei mellett a spanyol jezsuita filozófusok kommentárjaiból is oktatott. Három év után otthagyta a katedrát, majd egy sellyei és egy kassai kitérő után a nyitrai érsek, Forgách Ferenc mellé rendelték, aki abban az időben a legmagasabb rendű katolikus méltóságnak számított. Ő látta meg a fiatal Pázmányban a hitvitázó tehetséget, és bízta meg azzal, hogy „vegye fel a harcot” a protestáns prédikátorokkal, például Magyari Istvánnal. A XVII. század elején kibontakozó hitvitázó irodalom alapjait tették le ezzel a kezdeményezéssel. A Felelet az Magyari István sárvári prédikátornak című műve 1603-ban jelent meg. Mindkét fél remek szónok és hitvitázó volt, így kettejük „összecsapása” a 17. század felekezeti és politikai vitáinak méltó nyitányának bizonyult.
1616-ban túróci préposttá, majd esztergomi érsekké nevezték ki, 1617-ben pedig püspökké szentelték. Egyik kiemelkedő munkája az Isteni igazságra vezérlő kalauz, ami Pozsonyban jelent meg 1613-ban, de megírása hosszú évek munkájának eredménye volt. A 15 könyvre tagolt mű első fejezetei általános keresztény alapigazságokat tárgyalnak, felekezeti jelleg nélkül az isteni természet jellegéről szólnak. A Kalauz olyan szintetizáló mű, amely enciklopédikus teljességben foglalja magába a hitre és a hitről való vitatkozásokra vonatkozó vélekedéseket, ezért ezt nevezhetjük Pázmány fő művének. Jelentősége abban áll, hogy a szerző ebben a művében foglalta össze magyar nyelven azt a tudásanyagot, amely korábbi írásaiban elszórtan már napvilágot látott. A mű teológiai szintézis és vitairat. A vallások ellentéteinek keresése helyett inkább a közös pontokat kereste, ezért ökumenikus munkának is tartják.
A mű három kiadást ért meg: 1613-ban, 1623-ban és 1637-ben. Ez utóbbinak első újranyomására 1766-ban került sor, ennek egy példánya pedig megtalálható az Országgyűlési Könyvtár muzeális gyűjteményében.
Pontos címe: Hodegus. Igazságra-vezérlő kalauz. Mellyet írt és most sok helyen jobbítván kibotsátot Cardinal Pázmány Péter, esztergami érsek. Nagyszombati kiadás, bőrkötésben, belül Pázmány arcképével. A könyvtárunk állományában található kötet szép állapotú, gerincén aranyozott mintával, lapszélein piros színezéssel.
Hodegus. Igazságra vezérlő kalauz. Nagyszombat, 1766. – Az Országgyűlési Könyvtár állománya [jelzete: 353.032])
Pázmány az ellenreformáció kiemelkedő vezéralakja lett, emellett azonban – mivel hitt a művelt, széles látókörű papságban – 1623-ban Bécsben papnevelő intézetet (Pázmáneum), 1635-ben Nagyszombaton pedig egyetemet is alapított filozófiai és teológiai karral, az akkor már bíborosi rangot viselő nemzetközi hírű teológus.
Nagyszombati Egyetem (forrás: Wikipedia)
Irodalmi munkássága talán még jelentősebbnek mondható, mint teológiai tevékenysége. Magyar nyelvű prédikációi a kor legmagasabb szintű nyelvi formai elemeit tartalmazták, emellett vitairatai szatirikusak, gyakran humorosak voltak, amely abban az időben egészen újszerűen hatott. A barokk körmondatok és szóképek használata ellenére Pázmány érvelése egyszerű, tiszta és áttekinthető volt.
Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek, 1637. március 19-én hunyt el, megfáradva a megfeszített munkában. Pozsonyban a Szent Márton Székesegyházban temették el egyszerű, szerzetesi ruhában. Kivételes életműve azonban – mely évszázadokon át példaként és hivatkozási alapként szolgált teológusok és szépírók számára egyaránt – a mai napig velünk maradt, és a magyar irodalmi kánon szerves részévé vált.
Felhasznált irodalom:
Bitskey István: Pázmány Péter. Budapest: Gondolat, 1986. 216.p.
Hargittay Emil: Pázmány Péter írói módszere. Budapest: Universitatis Kiadó, 2019. 272.p.
Magyar Katolikus Lexikon 10. kötet. Budapest: Szent István Társulat, 2005. p. 712-718.
![Címer](https://konyvtar.parlament.hu/o/ogyk-theme/images/footer_crest.png)