Örömmel adunk hírt arról, hogy Angyal Pál jogtudós Országgyűlési Könyvtár állományában szereplő monográfiái az idei évtől digitalizálva szabadon hozzáférhetők a Magyar Jogi portálon.

Alábbi írásunkban a jogtudós életére, munkásságára emlékezünk.

„A professzor hivatása egyike a legszebbeknek. Akármelyik ágát is veszem szemügyre e magasztos hivatás gyakorlásának: mindenki emel, lendít s gyönyörűséggel tölt el. Előadások tartása, a szaktudománnyal való állandó foglalkozás, az évenként megújuló fiatalságnak hozzánk kapcsolódása, a legkiválóbbakkal a szemináriumban együttdolgozás, sőt még a vizsgáztatás is egyenesen élvezet-számba megy.”[1]

Angyal Pál Pécsett született 1873. július 12-én, ősi magyar nemesi családban. Jogi érdeklődését nagy valószínűséggel édesapja keltette fel, aki azonos néven volt a Pécsi Királyi Ítélő tábla bírája.

Jogi oktatói tevékenységét 1898-ban kezdte meg egykori iskolájában, a pécsi püspöki joglíceumban, ahol 1912-ig büntetőjogot és jogbölcseletet oktatott. 1912-től 1944-ig a Budapesti Tudományegyetem büntetőjog és jogbölcselet tanára. 1920 és 1925 között felkért előadóként a Műegyetemen általános jogismereteket tanított, magán- és büntetőjogi, valamint nemzetközi jogi tárgykörből tartott előadásokat. 1920-tól 1922-ig a jog- és államtudományi kar dékánja, 1933-34-ben az egyetem rektora volt. 1944. szeptember elsején professzorként vonult nyugállományba. Negyvenhat éven át oktatott, saját feljegyzései szerint összes megtartott előadásai száma 11 ezren felül volt, hallgatói száma pedig megközelítette a hatvanezret.

Külföldi tanulmányútjai során több nyugat-európai országban tanulmányozta a börtönügyet és a fiatalok bíróságát. Szerette volna elérni, hogy Magyarországon is külön bíróságot hozzanak létre a fiatalkorúak részére.

Jogelméleti, büntetőjogi, kriminológiai tudományos munkássága mellett a törvény-előkészítésben is nagy szerepet vállalt. 1902-től büntetőjogi törvényjavaslatokat készített elő, véleményezte a törvénytervezeteket, rendeleteket. Részt vett az 1913. évi XXI. törvénycikk (A közveszélyes munkakerülőkről) kidolgozásában. 1916-ban az igazságügy-miniszter megbízásából Degré Miklóssal és Finkey Ferenccel elkészítették a büntető törvénykönyv tervezetét. Mint büntetőjogász, a klasszikus büntetőjogi iskola híve volt, de sok szempontból túllépett azon. Az ún. közvetítő iskola képviselőjeként is tekinthetünk rá Finkey Ferenccel és Balogh Jenővel együtt. Közreműködésükkel született meg hazánkban a fiatalkorúak büntetőjoga.A rájuk vonatkozó 1908. évi XXXVI. tc. tekinthető az első olyan speciális jogszabálynak, amely a megtorlás és szabadságvesztés helyett lehetővé tette a megmentés és javító-nevelés intézkedéseinek alkalmazását. Emellett a megelőzésnek is fontos szerepet tulajdonítottak.

„Rá kellett jönnünk, hogy a megtorlás elvén felépült büntetőjog nem elégítheti ki a hozzáfűzött várakozásokat, be kellett ismernünk, hogy igaza volt már a XVIII. században a nagy Beccariának, ki fennen hangoztatta, hogy sokkal jobb megelőzni a bűnt, mint megtorolni.”[2]

1909-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1930-ban rendes tagja lett. 1916-tól a Szent István Akadémia rendes tagja, 1944-ben alelnöke. 1920-tól a Magyar Jogászegylet büntetőjogi szakosztályának elnöke, 1939 és 1944 között a Magyar Jogászegylet elnöke. Számos jogi szakfolyóirat szerkesztése fűződik a nevéhez. 1913–1919 között a Bűnügyi Szemlének, 1913–1915 között a Büntetőjog Tárának, 1916 és 1944 között az Angyal-szeminárium kiadványainak, 1920 és 1923 közt az Ecclesianak, 1920 és 1944 között a Magyar Jogi Szemlének és a Magyar Jogi Szemle Könyvtárának volt szerkesztője.

1938-ban professzori működésének 40. évfordulójára munkatársai megszerkesztették az Angyal Pál Breviárium című kötetet, mellyel céljuk az volt, hogy a szaktudomány körén kívül is megismertessék, közkinccsé tegyék Angyal Pál általános értékű gondolatait. A kötethez tartozó 48 oldalas bibliográfia is mutatja, hogy az oktatási munka mellett milyen hatalmas publikációs tevékenységet végzett. A saját maga által szerkesztett életmű bibliográfiája több mint hétszáz könyvet, tanulmányt, cikket, jogszabály-magyarázatot számlál.

1943. február 5-én a kormányzó kinevezte a felsőház élethossziglani tagjává. Beválasztották az Igazságügyi, a Közjogi, az Igazoló, és a Mentelmi bizottságba, és tagja lett az Országos Legfőbb Fegyelmi Bíróságnak is. Többször volt mentelmi ügynek előadója, valamint a később törvényre emelt 1944.évi VI. törvény (A nemzeti gazdálkodás rendjét zavaró egyes cselekmények szigorúbb büntetéséről) kidolgozója és előadója. Ennek ellenére politikai szerepet sosem vállalt.

„Az első perctől kezdve feltettem magamban, s ez elhatározásom mellett mind a mai napig ki is tartottam, hogy egyik politikai pártba sem lépek be, hanem merőben oly feladatokat vállalok, melyeknek megoldásához nem mint politikus hanem kizárólag mint jogász és főleg mint büntetőjogász járulhatok hozzá.”[3]

Számos bel- és külföldi kitüntetés birtokosa: 1911-ben királyi, 1917-ben – kodifikációs munkája jutalmául – udvari tanácsosi címmel tüntették ki. 1934 novemberében XI. Pius pápától a Nagy Szent Gergely pápa lovagrendjének parancsnoka kitüntetést vehette át, és még abban az évben a kormányzó a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. Angyal Pál 1941-ben „a magyar tudomány terén szerzett kiváló érdemeinek elismeréséül” Corvin-koszorút kapott. Többféle külföldi, és sokféle tiszteleti jellegű kitüntetéssel is elismerték munkásságát, 1944-ben a Finn Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották.

Budapesten hunyt el 1949. január 18-án. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Az Országgyűlési Könyvtár állományában megtalálható monográfiái már digitalizálva is olvashatók.

Felhasznált irodalom:

Angyal Pál: Breviárium. Budapest: Attila Ny., 1938. 239 p.

Angyal Pál: Emlékeimből. Budapest: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2010. 143 p.

Degré Miklós: Angyal Pál breviárium. Professzori működésének 40-ik évfordulója alkalmából. Jogállam, 1938. XXXVII. évf. 9–10. szám, p.380–381.

Gazsó Balázs László, Ifj. Lomnici Zoltán: Angyal Pál. De Jure, 2010. XI. évf. 1. szám. p.32.

Szalai Géza: Angyal Pál. [1873–1949.]Collega, 2000. IV. évf. 4. szám, p.27–30.