Keveházi Kováts Gyula

(Pest, 1849. január 28. – Budapest, 1935. szeptember 30.)
jogász, egyházjogász, egyetemi tanár, jogi író, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

Irodalom:

Szerzői gyűjtemény a DTT - Magyar Jogi Portálon

Életrajz, munkássága

Keveházi Kováts Gyula Pesten, 1849. január 28-án, szegény polgári családban született. Középiskoláit a pesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumban végezte, majd 1867 és 1871 között jogi tanulmányokat folytatott a Pesti Királyi Tudományegyetemen, ahol 1872-ben szerezte meg jogtudományi doktori oklevelét. 1872-73-ban a Pesti Királyi Törvényszéken volt aljegyző, majd a Budapesti Királyi Ítélőtáblán dolgozott fogalmazóként. 1873-ban sikeres ügyvédi vizsgát tett Budapesten, ezt követően saját ügyvédi irodájában folytatott magánpraxist. 1883-ban a Budapesti Királyi Ítélőtáblán először pótbíróként, 1887-től rendes bíróként tevékenykedett. Ezzel egyidejűleg 1882-ben egyházjogból habilitált a Budapesti Tudományegyetemen, s a tárgykör magántanára lett. 1888-ban az egyházjog nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Az egyházjogi tanszéket 40 éven keresztül vezette. 1895–96-ban és 1911–12-ben a jog- és államtudományi kar dékáni, 1913–14-ben pedig az egyetem rektori tisztét is betöltötte. 1919 márciusában a Tanácsköztársaság kormánya nyugdíjazta, de a tanácskormány leverését követően, 1919 szeptemberében visszakapta tanszékét, ahol 1928-as nyugdíjazásáig folytatta az oktatói tevékenységet.

Felesége: Hekler Márta, gyermekeik: Gyula és Márta. Ők nevelték fel feleségének előző házasságából született lányát: Lasztóczi Botka Saroltát, aki később gróf Klebelsberg Kunó felesége lett.

A keveházi nemesi előnevet 1903-ban vette fel, ezt követően publikált Keveházi Kováts Gyula vagy K. Kováts Gyula néven is.

Kováts Gyula munkássága 22 éves korában kezdődött, amikor megírta első tanulmányát A birtokelméletek címmel. Ebben két nagy történeti jogrendszer, a római jog és a kánonjog alapján vizsgálta a birtokvédelem fejlődését és elméleti megalapozását. Kimutatta az eddigi birtokelméletek tarthatatlanságát és az Jhering-féle, teljesen újszerű birtokelmélethez csatlakozott. Kovács Gyula – hála az ügyvédi és bírói gyakorlatban eltöltött éveknek –jogi műveltsége az elméleti és gyakorlati tudás egyfajta szintézisét adta. Kezdetektől fogva érdeklődéssel fordult a törvényelőkészítés feladatai felé. A törvényalkotás természetes menetét támogatta. Elsőként foglalkozott az írói és művészi alkotás jogi védelmének elméleti alapjaival. 1879-ben elkészített Az írói és művészi tulajdonjog című munkáját, nemcsak a szakmai közönségnek szánta. Ez a műve ma is kurrens, mert először foglalkozott a szerzői jog jogi természetének problematikájával. A ’szerzői jog’ kifejezés is az ő nevéhez köthető.

Más témákban is foglalkozott törvény-előkészítéssel, pl. házasságjogi reformjavaslattal, amely a keresztény-zsidó házasságok és a polgári házasságkötés meghonosítását tűzte célul. Történeti vizsgálatai alapján ellenezte, hogy a polgári házasságot tegyék a házassági jog kötelező alapjává. A házassági reformkérdésekbe való bekapcsolódása sorsdöntővé vált számára. 1883-ban jelent meg fő műve A házasságkötés Magyarországon egyházi és polgári jog szerint, különös tekintettel törvényhozásunk feladataira címmel. A könyv gazdag történeti anyagával a hazai házassági jognak nélkülözhetetlen forrása lett. A kötet megjelenése nyitotta meg Kováts Gyula előtt az utat az egyházi jogi magántanári munkához és 1884-ben az Akadémia levelező taggá válásához. Ettől fogva 52 éven át volt az Akadémia tagja. 1885-ben tartotta székfoglaló beszédét Szilágyi (Sylvanus) Márton tanítása az eljegyzésről 1690-ben címmel. A későbbi években, 1899-től királyi tanácsosi címmel részt vett a polgári törvénykönyv – mindvégig tervezetben maradt – előkészítő munkálataiban és több vallásügyi törvény kidolgozásában. A gyermek vallási nevelésének kötelezettségéről című emlékirata, a gyermekek vallására vonatkozó törvények legerősebb bírálata volt. Kováts Gyula harcos természete miatt többször került éles vitába kortársaival. A párbér jogi természete című munkája vitairatait tartalmazza.

Kováts Gyula tudós egyénisége leghatásosabban az egyetemi katedrán, az oktatásban és a kutatásban érvényesült. Határozottan a nagy, tanító professzorokhoz tartozik. Előadásait tüzes temperamentuma és ragyogó előadókészsége jellemezte, nagy hatást gyakorolt a hallgatóságra. Minden előadása kerek tudományos tanulmány volt, óriási ismeretanyaggal rendelkezett. Kováts Gyula nagy hatásának titka az volt, hogy egybeforrott tárgyával, benne élt az egyházi jogban. Nem joganyagot, hanem jogi műveltséget tanított. Ő reformálta meg a jogi vizsgákat, előadását a témában 1902-ben a Magyar Jogászegylet c. lapban adták közre és ezt járja körül 1913-as rektori székfoglaló beszédét is.

Kováts Gyula a jogtörténet művelésének kérdésével is különös figyelemmel foglalkozott, ezt példázza Hajnik Imréről 1916-ban az Akadémián tartott emlékbeszéde, ahol méltatja Hajnik érdemeit és melegséggel emlékezett meg az egyetemes európai jogtörténeti műveiről.

Rektori évei alatt aktívan foglalkozott a budapesti egyetem hagyományainak felébresztésével. 1914-ben, Pázmány Péter szoboravatásán nagy szavakkal hódolt a bíboros emlékezetének. 1921-ben az egyetem felvette Pázmány Péter nevét. Kováts Gyulát élénken foglalkoztatta az egyetem jogi természetének tisztázása. Akadémiai székfoglaló beszéde – mely 1923. december 17-én hangzott el – szintén a témáról szólt (címe: Pázmány Péter egyetemének alapításáról és fejlődéséről főleg vagyonjogi tekintetben). Az évekig tartó jogi küzdelem a hágai Állandó Bizottság előtt az egyetem fényes győzelmével végződött.

Könyvei, nagyobb terjedelmű munkái mellett szakcikkei is megjelentek, elsősorban a Jogtudományi Közlöny és a Magyar Igazságügy hasábjain, valamint a Pester Lloyd és a Nemzet című napilapokban.

Kováts Gyula 1935. szeptember 30-án hunyt el Budapesten. A pesthidegkúti családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

Díjak
Csillaggal díszített Magyar Érdemkereszt
Magyar Signum Laudis
Nagy-Szent-Gergely Pápa Lovagrend parancsnoki keresztje