Aktuális információk - 2024 ünnepi nyitvatartás
Nyitó oldali csempék
Tartalom megjelenítő
A Magyar Könyvtárosok Világtalálkozójának első napját az Országházban, a második napját pedig az OSZK-ban rendezték meg 2024. november 21-én és 22-én. A találkozón 350 fő magyar közgyűjteményi munkatárs vett részt a világ több országából és a Kárpát-medencéből. A konferencia fővédnöke dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, idei témája pedig: Digitális hídépítés: közös örökségünk megőrzése és továbbadása.
Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatója nyitóbeszédében tolmácsolta az Országgyűlés elnökének köszöntőjét, majd Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára és Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mondott beszédet.
A rendezvényen adták át az Országgyűlési Könyvtár szakmai támogatásáért járó Nagy Miklós-díjat is, melyet idén Tegdes Egyházi Dóra, a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke kapta az Országgyűlési Könyvtár határon túli szakmai kapcsolatainak fejlesztésében betöltött kiemelkedő szerepéért. Az elismerést minden év novemberében annak a személynek nyújtják át, aki magas színvonalú szakmai munkájával kiemelkedően segíti a könyvtár tevékenységét, gyűjteményének építését vagy szakmai projektjeit.
A találkozón a szervező intézmények részéről Redl Károly, az Országgyűlési Könyvtár vezetője és Rózsa Dávid, a MNM KK Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója beszélt. Redl Károly a „Könyvtár, ami összeköt” ösztöndíjprogram sikeréről, Rózsa Dávid a Humanus 2.0 indulásáról is beszámolt.
A világtalálkozó első napján a magyar kulturális örökséggel kapcsolatos Kárpát-medencei körképet mutatták be a magyar, a romániai, a szlovákiai és a kárpátaljai könyvtáros szervezetek elnökei, illetve a határon túli magyar könyvtárak képviselői. A levezető elnök: Dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nyugalmazott főigazgatója volt.
Gerencsér Judit (Magyar Könyvtárosok Egyesülete): Híd múlt, jelen és jövő között, avagy az MKE határon túli szakmai együttműködései a 21. században címmel a Magyar Könyvtáros Egyesület megújulásáról és a határon túli könyvtáros szervezetekkel való együttműködésről beszélt. Illés Péter az Informatikai és Könyvtári Szövetség részéről Kárpát-medencei könyvtárosok koherenciája címmel egy, a határon túli könyvtárosokkal végzett felmérés eredményét ismertette. Tegdes Egyházi Dóra a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke a szervezet 25 évének történetét foglalta össze, Szőcs Endre, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke Kisebbségi könyvtárak a többségi tengerben címmel adott elő, Varga Éva, a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke Közös örökségünk kutatása, megőrzése feladat és felelősség címmel a kárpátaljai magyar kulturális örökségeket őrző közgyűjteményeket ismertette.
Kormányos Katona Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet digitális adatbázisai a nemzeti kultúra szolgálatában címmel, Zágorec-Csuka Judit a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ, igazgatója Digitális utakon Kultsár György első magyar nyelvű könyvétől (1573) napjainkig Lendván címmel, Rabbi Zsolti a Horvátországi Magyarok Központi Könyvtárának vezetője A horvátországi magyar (írásos) hagyaték dióhéjban címmel, Kelemen László, az alsóőri Magyar Média- és Információs Központ vezetője Őrvidék digitális tartalmai címmel tartott előadást. Valamennyien arról számoltak be, hogy országuk magyar kulturális kincseit hogyan digitalizálják és teszik az interneten közkinccsé.
A Világtalálkozó első napjának lezárásaként fakultatív programként a résztvevők választhatták vagy az Országház megtekintését, vagy vezetést az Országgyűlési Könyvtárban, vagy vezetést az Országgyűlési Múzeum épülettörténeti kiállításában, illetve Az ország háza című filmet nézhették meg.
A könyvtáros szakterület legrangosabb nemzetközi eseménye egyszerre konferencia és szakmai konzultáció, és mellette fontos személyes találkozó is a hazai és határon túli kollégákkal. A sűrű program után elégedetten távoztak a résztvevők, és kíváncsian várták a másnapi folytatást a nemzeti könyvtárban.