(…)Kétségtelen, hogy a tételes jogtudománynak a pozitív jogszabályok tartalmát kell kifejtenie és kétségtelen az is, hogy ezért a jogdogmatikára mindig szükség lesz, mert a jogtudomány elvesztené feladatát, ha a jogszabályok tartalmának kifejtése helyett kizárólag szociológiai megfigyelésekre koncentrálná erejét. Kétségtelennek tartom azonban másrészt azt is, hogy a jogász a szociológiai ténymegállapításokat teljesen nem mellőzheti. A jogszabályok valóságban élő szabályok s ezért meg kell állapítani, hogy milyen szabályok vannak érvényben. A jog a mindennapi élet fogalmait veszi fogalmainak megállapításánál alapul s így szükséges ismernie a társadalmi élet ama jelenségeit is, amelyekre a jogi szabályozás vonatkozik, ismernie kell azokat az érdekeket, szükségleteket, amelyeket a jogszabálynak ki kell elégítenie.
A mű iránya elsősorban dogmatikus, a nemzetközi jogi dogmatika általános problémáit a hazai és külföldi irodalom széleskörű ismerete alapján tárgyalja. Mély logikával analizálja az államközi jog, az államközi jogközösség fogalmát, az államközi jog tárgyát és annak közjogi színezetét, az államközi és nemzetközi magánjog viszonyát, az államközi jog jogi minőségét, forrásait és kodifikálását, az államnak, mint az államközi jogközösség tagjának fogalmát, az állam fajait, az államkapcsolatokat, az államközi jogközösség szervezetét, s végül az államközi jogtanban az államközi jogok, jogalanyok és jogviszonyok fogalmát és jogi természetét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szociológiai ténymegállapításokat teljesen mellőzi és hogy az „Interessenjurisprudenz” módszerét teljesen félre tolja. Faluhelyi behatóan vizsgálja a társadalmi élet ama jelenségeit, amelyekre az államközi szabályozás vonatkozik és részletesen ismerteti azokat az érdekeket, szükségleteket is, amelyek az államközi szabályok mögött meghúzódnak.
A módszer helyes megválasztásán és a helyes módszer helyes alkalmazásán kívül a szerző második legnagyobb érdemének azt tartom, hogy kitűnően megfelel azoknak a céloknak, amiket a szerző maga elé tűzött: kitűnő vezérfonal az egyetemi tanár részére az előadásoknál, és jó útmutatást nyújt azoknak is, akik az államközi jog egyes részletkérdéseibe mélyebben akarnak belemerülni. Ezenkívül kétségtelen érdeme az is, hogy feldolgozta nemcsak a vonatkozó külföldi irodalom legfontosabb termékeit, hanem az egész hazai irodalmat is. Az egyes fejezetek alatt megtaláljuk az összeállítását azoknak a külföldi önálló monográfiáknak. amelyek a vonatkozó kérdéssel foglalkoznak, s megtalálják az összeállítását azoknak a magyar tanulmányoknak is, amelyek a szóbanforgó kérdést feldolgozták. A magyar irodalomról szóló jegyzetekben már nem csak az önálló monográfiák vannak összegyűjtve, hanem a folyóiratokban megjelent tanulmányok és cikkek is. Ebből a szempontból a szerző igen hasznos munkát végzett, mert lehetővé tette azt, hogy a nemzetközi jog egyes részletkérdéseivel foglalkozni akaró jogász az irodalom útvesztőjében könnyen eligazodjék. Érdeméül kell a műnek megállapítanom azt is, hogy a didaktikai szempontokat, amelyek a könyvet első sorban dominálják, nem engedte elhomályosítani az egyes kérdéseknél felmerült irodalmi viták tárgyalásával. Ezzel a mű terjedelme nagyon megnövekedett volna és ez megnehezítette volna tanuló ifjúságunk helyzetét, amelynek a nemzetközi jogon kívül más tárgyakkal is meg kell birkóznia. (...)
Végül nagy érdemének tartom a műnek azt is, hogy úgy a rendszer kidolgozásánál, mint az egyes kérdések megoldásánál a szerző érdekes eredeti szempontokat juttatott kifejezésre. Ez a bíráló helyzetét egyúttal meg is nehezíti. A könyvben található eredeti elgondolások szükségessé tennék, hogy a szerzőnek az egyes problémákra vonatkozó nézeteit ismertessük, és azokkal egyes helyeken vitába szálljunk. Itt csupán annak megállapítására szorítkozom, hogy bár minden kérdésben nem tudom osztani a szerző felfogását, ami különben természetes is, mert ha nem volnának vitás kérdések a nemzetközi jogban, akkor a nemzetközi jogtudomány nem is volna tudomány – szívesen elismerem, hogy a szerző álláspontját mindenütt világosan, érthetően fejti ki és igen érdekes, meggyőző érvekkel támasztja alá. Faluhelyi államközi jogát két kötetben kívánja megjelentetni. Eddig csak az első kötet jelent meg. Az első kötet dolgozza fel az államközi alkotmányjogot és a jogtant, a második fogja feldolgozni az államközi eljárási jogot és a háború jogát.
E rövid elemzésből kitűnik a szerző rendszerének érdekessége és eredetisége. A könyv nagy gazdagodást jelent nemzetközi jogi irodalmunk számára. Nagyon kívánatos volna, hogy a kitűnő könyv külföldi nyelveken is megjelenhetnék.
