Bernolák Nándor Radványon született 1880. október 2-án. Középiskolát Besztercebányán, a jogot Budapesten, majd Berlinben és Kolozsvárott végezte, de hosszabb időt töltött a nápolyi, turini (vagyis torinói), a római és a párizsi egyetemeken is. Tanulmány útján büntetőjoggal és közjoggal, valamint politikatudománnyal foglalkozott. Első tudományos munkája, A semmisségi panasz már 1902-ben napvilágot látott. Kiemelkedő tudományos értékűnek tekinthető első nagyobb szabású monográfiája, amely 1903-ban jelent meg, A visszaesés dogmatikai és büntetőpolitikai szempontból címmel. 1905-ben bírósági szolgálatba lépett. 1906-tól az igazságügy minisztérium kodifikáló osztályán helyezkedett el, ahol többek között a Balogh Jenő által kezdeményezett büntetőnovella kidolgozásával és életbe léptetésével foglalkozott. Ez idő tájt kapott családja nemesi címet, „Haraszti” előnévvel. 1908-ban nevezték ki a kassai jogakadémiára a büntetőjog, a bűnvádi eljárásjog és a jogbölcselet tanárává. 1909-ben elkészítette a fiatalkorúak bűnügyeiben követendő eljárásról szóló törvénytervezetet, mely az 1913: VII. törvénycikk alapjául szolgált. 1911-ben habilitált a budapesti egyetem jogi karán és magántanári képesítést szerzett A tévedés tana a büntetőjogban című munkája alapján. Ez a második nagyobb terjedelmű monográfiája 1910-ben látott napvilágot. Kassai tartózkodása alatt, miközben rendes tanárrá minősítették, a büntetőjogi reform számos részletén dolgozott. Kassán az oktatási feladatok mellett nagy figyelmet fordított a diákság szociális ügyeire és önképzésére. Mint a fiatalkorú bűnözés egyik legjelesebb szakértője, országos szinten szervezte a patronázs tevékenységet, alapító tagja volt a Kassai Katholikus Patronage-Egyesületnek. A Patronázs Egyesületek Országos Szövetségének 1913. szeptember 28-án, az igazságügyi minisztériumban tartott közgyűlésén Alkoholizmus elleni küzdelem a fiatalkorúak megvédése céljából címmel tartott előadást. Bernolák tagja volt a Magyar Jogászegyletnek, a Felső Oktatási Egyesületnek, valamint a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület magyar csoportjának. Mindezzel párhuzamosan Budapesten rendszerezte az Akadémia 30.000 kötetes könyvtárát. 1913-ban a király a budapesti királyi tábla bírájává nevezte ki, azonban Balogh Jenő akkori igazságügy miniszter berendelte az igazságügy minisztérium kodifikáló osztályára, ahol előadója volt a fiatalkorúak bíróságáról szóló 1913: VII; a közveszélyes munkakerülőkről szóló 1913: XXL, a választójog büntetőjogi védelméről szóló 1913: XXIII. törvénycikkeknek, a sajtótörvénynek (1914: XIV. tc.), az esküdtbírósági novellának (1914: XIII. tc.) valamint több kisebb javaslatnak. Legfontosabb kodifikációs munkája A bűntettesekről szóló törvénytervezet volt. A háború kitörése előtt tagja lett a hadfelügyeleti bizottságnak, amelyben az igazságügyminiszter egyik képviselője volt. A debreceni egyetem 1914-es indulásakor a király kinevezte a debreceni egyetem büntetőjog és bűnvádi eljárásjog tanárává. A következő évben egyhangúlag az egyetem rektorává választották, amely tisztségében rendkívül aktív volt. Hozzájárult többek között a Mensa Academica, vagyis az Egyetemi Diákasztal, az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület internátus, a Szent László kollégium, a debreceni University Extension, az Egyetemi Kórházegyesület, valamint az ifjúság önképzését és segélyezését szolgáló Egyetemi Kör megszervezéséhez. Jelentős szerepe volt a debreceni egyetem nagyarányú kiépítésében. 1914 és 1917 között az egyetem első választott rektora, majd prorektora. 1915 őszén, mint rektor, saját felelősségére a Ferenc József (ma: Piac) utca 51. szám alatti úgynevezett Csanak-házban az egyetem nevében egy tizenkét helyiségből álló lakást bérelt a jogi kar és a bölcsészeti kar egyes tanszékei számára. 1917 és 1918 között a jog- és államtudományi kar dékánja, majd prodékánja volt. A nagy háború alatt, más jogtanárokkal egyetemben, B-osztályú népfelkelőnek sorozták be, de a honvédelmi minisztérium felmentette őt és társait a tényleges szolgálat alól. 1918-ban, a forradalom kitörését követően, követelte a jogrend és főképpen a parlamenti kormányzás helyreállítását, az ország területének hatályos védelmét és a közszabadságok megóvását. Ennek következtében a Károlyi-, a Berinkey-kormány, valamint a munkástanács alatt is üldözték, házkutatásokkal zaklatták, valamint a tanári működését is igyekeztek ellehetetleníteni. 1919. április 19-én két másik jogász professzorral együtt elfogták és Budapestre hurcolták, ahonnan csak június közepén bocsátották szabadon. Debrecenbe visszakerülve a román visszaélésekről szóló beszámolóját dr. Hector Muaro angol orvoson keresztül a békekonferencia és az angol közvélemény elé tárta. Szerepet vállalt a társadalmi ellenállás megszervezésében, több nyilvános gyűlésen is állást foglalt a visszaélések ellen. 1919. december 20-án éjjel román egységek a lakásán házkutatást tartottak, majd katonai bíróság elé állították. Később elfogatóparancsot adtak ki ellene, de az elfogatást sikerült elkerülnie. A nemzeti hadsereg bevonulása után a debreceni IV. választókerület polgárai felkérték, hogy vállalja el képviselői megbízásukat. Az 1920-1922-i nemzetgyűlésen Debrecen képviselője keresztény nemzeti programmal. 1921. április 14-től, az első Bethlen-kormányban népjóléti és munkaügyi miniszter 1922. június 16-ig. Miniszteri ideje alatt született egy, a betegség és baleset esetére szóló biztosítási bíráskodás tárgyában készült és a nem hivatásos állományból származó hadirokkantak, hadiárvák, hadiözvegyek ellátásáról szóló törvényjavaslat. Kibocsátottak egy rendeletet az állami tisztviselők gyógykezelésére vonatkozóan, valamint létrehozták az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alapot. 1922-ben, miután visszavonult a politikától, már nem tért vissza Debrecenbe. Budapesten nyitott ügyvéd irodát, valamint egyetemi magántanárként a Pázmány Péter Tudományegyetemen oktatott. 1928-ban A bűnvádi perrendtartás és novellái címmel a büntető eljárásjogi szabályok kommentálása témájában publikált. 1939-ben a magyarországi nemzetiszocializmusról jelentetett meg könyvet német nyelven Bécsben, Nationalsozialismus címen. 1951. augusztus 8-án bekövetkezett haláláig Budapesten élt. Sírja Budapesten a Farkasréti temetőben található.

A portré forrása: Szabó Béla, P., and Madai Sándor. A Debreceni Tudományegyetem Jogász Rektorai : 1915-1947. Debrecen: Debreceni Egyetem, Jog- és Államtudományi Intézet, 2002. Print. Historia Facultatis Iuridicae 1., p. 10.