Balás P. Elemér: A kiskorúak és gondnokoltak büntetőjogi védelme. 1943.

Kiemelkedő mű Balás P. Elemérnek „A kiskorúak és gondnokoltak büntetőjogi védelme” c. munkája. Szerző a szóban forgó kérdést először beleállítja a kulturális és jogi összefüggések nagy egészébe. A megoldás módszere tekintetében pedig követi ama nagy természettudósokat, akik fizikai elméleteik igazolására külön matematikát találtak fel. Szerző is a személyi és dologi elmélet ellentétére felépített jogbölcseleti terminológiát szerkeszt először és ezzel a saját maga készített finom műszerrel áll neki a tulajdonképpeni munkának. Ami mármost az anyagfeldolgozás szerkezeti beosztását illeti, a büntetőjogi vagyonvédelem (I.) három pontjával: hűtlen kezelés, csalás és uzsora, Szerző túl röviden, nem egészen két oldalon végez, míg a büntetőjogi személyvédelem (II.) első öt pontja: erkölcsiség elleni bűncselekmények, élet elleni bűncselekmények, családi állás elleni bűntett, gyermekrablás és a becsület védelme, arányos kifejtést nyer. A 8. pont: egyéb bűncselekmények, újból egészen rövid; a 9. és 10. pont: szemelvények a legújabb büntetőjogi fejlődés köréből, illetve magánindítvány és magánvád, sem éppen túl hosszú. Arányos terjedelmű (6 oldalas) kifejtést kap a 6. pontban a fegyelmezési jog. (B.) Itt Szerző a fegyelmezés körében elkövetett gyermekbántalmazás megengedettségét tárgyalja és a házi fegyelem mellett külön foglalkozik az iskolai fegyelmezéssel és azzal a további kérdéscsoporttal, vajon van-e joga a fegyelmezésre olyan egyénnek, akit semmiféle jogszabály arra fel nem jogosít, ha tanúja olyan magatartásnak, mely megtorlást érdemel. Aránytalanul — 104 oldalra — duzzadt a 6. pont első része (A.) az orvosi beavatkozás jogszerűségének határáról kiskorúak és gondnokoltak testi épsége esetében. Ugyancsak 42 oldalra nőtt meg a 7. pont is, amely a kiskorúak és gondnokoltak büntetőjogi titokvédelméről szól. Ha azonban értékelőén szemléljük ezeket a külön tanulmányszámba menő fejezeteket, akkor úgy vagyunk velük, mint a gyöngyhalász, aki bizonyára nem fog neheztelni a kagylóra, hogy aránytalanul nagy gyöngyöt termelt ki magából. Az orvosi beavatkozás jogszerűségét és annak határait ilyen teljességgel jogi irodalmunkban eddig senki sem foglalta így össze és senki sem dolgozta fel ilyen alapossággal és jogászi látókörrel. Az orvosi beavatkozásnál, amely nemcsak a kiskorúak és jogi gondozásra szoruló más személyek büntetőjogi védelmét érinti, azért tartja Szerző szükségesnek a téma egészével való foglalkozást és az elméleti alapok teljes feltárását, mert — eltekintve e kérdés egyre fokozódó általános jelentőségétől — az orvosi beavatkozás jogellenességének kizárásához túlnyomóan a sértett beleegyezése szükséges, a kiskorúak és gondnokoltak esetében pedig fontos kérdés, vajon ki jogosult a beleegyezésre.

Napjainkban mindinkább elmosódnak az életben az orvosi beavatkozás kérdéseinek határai. Az egészségügy nagy haladása, a közönség érzékének kiélesedése az egészség megóvása irányában bizonyos hátrányokkal is jár, amelyeknek egyike a közönségnek bizonyos ideges érzékenysége az egészséget érintő kérdésekben, ami egyik irányban arra vezet, hogy magától értetődőnek tekintenek sok mindent, ami a társadalom egészének szempontjából legalább is komoly megfontolást és tanulmányozást igénylő kérdés. Különösen az emberi hiúság körébe eső orvosi kérdésekben tapasztalható ez, de más vonatkozásban sem hiányzik teljesen. A bőrátültetés, az orvosi kísérletezés, sőt a vérátömlesztés problémája sem olyan egyszerű, amilyennek kezdik látni. Mindezek a kérdések általában az orvosi beavatkozás jogszerűségének kérdésébe torkollanak. A mű e részét az egészen kivételes szakszerűség mellett kiváló életszerűség, meleg életközelség jellemzi. A gyógyítás nem jogászi feladatkör és nem jogászi szükségletek alakítják ki itt az életviszonyokat. Szerzőnek mégis sikerül annak a bizonyítása, hogy e területen sem arról van szó, hogy a jog beavatkozik illetéktelenül az orvos dolgába, de még arról sem, hogy a sajátos orvosi és a sajátos jogászi szempontot valahogy nagy nehezen összeegyeztessük, hanem igenis a jog az, amely rendet teremt és igazságot tesz ellentétes érdekű felek közt e téren is. Újabb jogalkotásunk számos intézkedése érinti a titok jelenségkörét. Ma, amikor az állam jogos és indokolt közösségi szempontok erőteljes érvényesítése érdekében az élet eddig rejtett, titkos területeire is behatol, a titok fokozottabb védelme illetéktelen egyéni beavatkozásokkal és indiszkréciókkal szemben rendkívül időszerű kérdés. Simmel Szociológiájában (1908) csak a társadalomtudományi szempontokra való tekintettel mutatott rá a titok jelenségének szociális összefüggéseire, de ezeket fel nem dolgozta. Vele egyidejűleg Angyal Pál: A titok védelme anyagi és alaki büntetőjogunkban című, a Magyar Jogászegylet által a Fayer László-díjjal koszorúzott pályamunkájában összefoglalóan ismertette e kérdést és kiterjeszkedik annak mind hazai, mind külföldi irodalmára. Balás P. Elemér jelen művének 7. pontjában példás rendszerességgel és mintaszerű jogászi szemlélettel mind a jog-, mind a társadalomtudomány részéről végezte el ezt a munkát. Egy német szerző (H. Schneickert), aki nyelvi okokból nem ismerhette Angyal munkáját, azt írja, hogy e tárgyról összefoglaló és hiánytalan ismertetés eddig a szakirodalomban nem jelent meg. (Das Geheimnis, sein Schutz und Verrat, Jena, 1941.) Éppen ezért rendkívül kívánatos lenne, hogy Balás P. Elemér jelen művének legalább az orvosi beavatkozásról és a titok jelenségéről szóló része valamely idegen nyelven is megjelenne és tanúságot tenne jogászi kultúránk kimagasló értékeiről.