Angyal Pál: A lopás

Az előttem fekvő munka A magyar büntetőjog kézikönyve című mű tizedik kötete gyanánt jelent meg. Az előszóból megtudjuk, hogy eredetileg szerző a lopás, rablás és zsarolás bűncselekményeit egy füzetben óhajtotta tárgyalni, ámde a lopásra vonatkozó anyag annyira felduzzadt, hogy ez a matéria elérte az előző kötetek megszokott terjedelmét. Csak helyeselni lehet, hogy szerző ennek a füzetnek az anyagát a lehető legkimerítőbben tárgyalta. A lopás ugyanis a gyakorlatban legsűrűbben előforduló bűncselekmény, az annak körében felmerülő kérdések tehát a legközvetlenebbül érdeklik a gyakorlat szakembereit és éppen mert a jelen kötet igen nagy gyakorlati jelentőségű kérdéseket vesz tárgyalás alá, ezen a területen a gyakorlati szakembernek fokozott szüksége van a tudomány útbaigazítására. Helyesen emeli ki az előszó, hogy a jelen kötet úgy a rendszer, a beosztás és elemzés tekintetében, valamint a célkitűzések szempontjából azonos az előző kötetek kipróbált és bevált elgondolásaival. És miután ez tényleg így van, miután továbbá az előző kötetek mind közkézen forognak, miután azok nagy részét e sorok írójának volt alkalma a Magyar Jogi Szemle olvasói előtt ismertetni: éppen azért nem kívánom jelen munkát általánosságban ismertetni, és csupán arra szorítkozom, hogy az abban foglaltakra nézve néhány észrevételt tegyek.

Az idegen dolog fogalmát ismertetve, szerző azt a tételt állítja fel, hogy ha a tettes idegennek vélt saját dolgát vette el, kísérlet állapítandó meg (28. 1.). Szem elől téveszti azonban szerző azt, hogy a kísérlet a befejezett bűncselekménytől csak annyiban különbözik, hogy kísérlet esetében a tényálladékhoz tartozó eredmény nem következett be. A bűncselekmény tárgya tekintetében azonban a befejezett bűncselekmény s a kísérlet között különbség nincsen. (…) Érdekesen fejtegeti szerző, melyik az a mozzanat, amikor a lopás elkövetési cselekményét képező elvétel megvalósul. Helyesen tanítja, hogy a jogsértés beáll, mihelyt a tettes a dologra olynemü fizikai behatást gyakorolt, melynek következtében a dolog felett eleddig létezett tényleges uralom megszűnik, s arra ettől különböző tényleges uralom jön létre (39. lap). (…) Foglalkozik a szerző a tettesség és bűnsegély elhatárolása kérdésével. Azt a tételt állítja fel, hogy „tettességet csak az a cselekmény állapít meg, mely önmagában kísérleti cselekménynek minősülne, azaz az elvételi cselekmény részeként jelentkezik." (…) Teljesen osztom szerzőnek azt a nézetét, hogy lopást képez takarékpénztári betétkönyvnek a betét felvétele végett, azzal az elhatározással való elvétele, hogy a pénz felvétele után a betétkönyvet tulajdonosához visszajuttatja. (…) Az önbíráskodás kérdésében az a nézetem, hogy annak büntetése csak az esetben mellőzhető, ha büntetendő cselekmény tényálladékát meg nem valósítja. Ilyen a szerző által (a 67. lapon) említett az az eset, amikor az elvétel zálogbavétel végett történik. Ha azonban ily esetben a biztosítandó követelés nem áll fenn, az esetben nézetem szerint a lopás megállapítandó. (…) Nagyon érdekesek a végszükség kérdésére vonatkozó fejtegetések (78. lap). Nézetem szerint e címen felmentésnek lopás esetében is csak akkor van helye, ha a végszükségnek a B. T. K. 80. §-a szerinti feltételei fennforognak. Szerző azt a tételt állítja fel, hogy az oly élelmiszerlopások esetében, melyeket tettes az éhségtől űzve, saját vagy hozzátartozói életének megmentése végett követ el, vádlottat fel kell menteni, és meg kell találni a felmentés jogi megokolását az esetben is, ha a cselekmény nem vonható teljesen a B. T. K. 80. §-ának rendelkezése alá. A szerző által itt felvetett mindenekfelett érdekes kérdés messze elvezet az előttem fekvő munkában tárgyalt joganyagtól, amennyiben más bűncselekményekkel kapcsolatosan éppen úgy felvethető, mint a lopással kapcsolatosan. A kérdés az, jogosult-e a bíró magát a törvény fölé helyezni és felmentő ítéletet hozni oly esetben is, midőn a törvény rideg alkalmazása a bűnösség megállapítására vezet. Szerző a kérdésre igennel felel. Az egység és többség kérdését illetőleg a szerző azt tanítja, hogy az ugyanazon helyen, egy időben, bár több egyén kárára elkövetett lopások egységbe olvadnak össze (81. 1.). Ezt a tételt nem teszem magamévá. Az egyidejűleg elkövetett lopások csak az esetben olvadnak egységbe, ha egy a sértett alany. A B. T. K. 335. §-ával kapcsolatosan azt tanítja a szerző, hogy ha az elkövetett lopások közül csak egy is csupán megkísérelt vagy bűnsegédi minőségben van elkövetve, az esetben a büntetés kiszabásánál a B. T. K. 66. illetve 72. §-a alkalmazandó (104. 1.). Ez a tétel azonban csak az esetre áll, ha a megkísérelt, illetőleg bűnsegédi minőségben elkövetett lopási esetek nélkül a 200 P értékhatár meg nem állapítható. (…) Ezekkel az észrevételekkel azonban mit sem kívánok levonni a mű értékéből. Célom inkább annak kimutatása volt, hogy a tárgyalt joganyagra vonatkozó számos tétel vitás. A munkát éppen úgy, mint az előző köteteket a legmelegebben ajánlom olvasóink figyelmébe. Érdeklődéssel várjuk a következő kötet megjelenését.