Angyal Pál: A közvélemény-büntetés.

Talán nem véletlen, hogy Angyal Pál ma már sokszázra menő irodalmi munkásságának ezelőtt 35 esztendővel megjelent legelső terméke tárgyát nem a büntetőjog, hanem a társadalmi tudományok, közelebbről a társadalmi gazdaságtan köréből merítette. Angyal Pál egész tudományos működése során, állandó, élénk érdeklődést mutatott a társadalomtudományi kutatás és annak módszerei iránt, (…). E most megjelent kötet ismét igazolja, hogy az illusztris szerző nemcsak a feldolgozás, de a témakiválasztásnak is mestere; most is újszerű, ezideig kidolgozatlanul maradt, nagyérdekű és főleg igen nehéz tárgyat tűzött ki maga elé. A közvéleményre való hivatkozás jelszóként nagyon is gyakran szerepel egyének és csoportok, illetékesek és nem illetékesek ajkán. Szociológusok és pszichológusok, gyakorlati politikusok és államtudományi írók egyaránt vizsgálták — megállapíthatóan kevés eredménnyel — a közvélemény fogalmát, kialakulását és értékét. (…) A közvélemény-büntetés problémája Angyalt nyilván már évek óta foglalkoztatja; ,,A párbaj és a közvélemény" című cikkében (Tanulmányok 170. lap) már élesen reávilágít annak néhány jellemző sajátosságára, most megjelent művében pedig rendszeres vizsgálat tárgyává teszi a társadalom e direkt és önálló — a szervezett állami bíróságtól független — ítélkezésének, „büntetőbíráskodásának" lényegét és részleteit. A mű első része magával a közvéleménnyel foglalkozik s annak általános jellemzése után elsősorban a „közvélemény" szó rendkívül szellemes és mélyrepillantó etimológiai elemzését adja. Ezután sorra vizsgálja alanyának, létrejövési folyamatának, eredésének, tartalomazonosságának és tárgyának problémáját, annak osztályozását nyújtja, eszközeit ismerteti, végül összefoglalva találó fogalommeghatározással szolgál (…). A második és legfontosabb rész magával a közvélemény-büntetéssel foglalkozik részletesen, vizsgálja annak fogalmát, különböző nemeit, viszonyát egyéb büntetésekhez, továbbá annak alkalmazóit, alkalmazásának címeit, az alá esőknek körét, valamint hatását, végül pedig a közvélemény-büntetés eszközi értékét szögezi le, kiemelve annak előnyös (közvetlensége, ingyenessége, egyéniesítése, változatossága, bekövetkezésének biztossága) és hátrányos tulajdonságait (határozatlansága, impulzivitása, látszattal való megelégedése, stb.).

A mű befejezések ép, mintegy a közvélemény-büntetést kisegítőként beállítani igyekezve a jogszempontú büntetések rendszerébe, a szerző egy rendkívül figyelemreméltó, teljesen eredeti nagyérdekű javaslattal áll elő, mely jogirodalmunkban nem csekély vitára fog alkalmul szolgálni: adassék lehetőség a bírónak arra, hogy bizonyos bűncselekménykategóriák esetében indítványra vagy hivatalból vizsgálat" tárgyává tehesse a megelőzően a vádlottal szemben alkalmazott közvéleménybüntetés mérvét és ennek alapján mellőzze a jogbüntetés megállapítását, illetve szükség esetén pótlásként azt enyhébb mértékben szabja ki. A közvélemény tehát, amely a maga tiszta formájában alapjában mégis csak a társadalom értékelésének egyik legerőteljesebb kifejezője, a lehetőségig szintén figyelembe veendő; a büntetőjog kizárólagos zsinórmértéke gyanánt túlzott individualizmusánál, ingadozásánál, határozatlanságánál, a közületi immateriális értékek (állami rend, közbiztonság stb.) kellő felismerésének hiánya okából természetesen nem szolgálhat, a büntetőjog „népiessége", a szociális értékeléstől való függősége iránti törekvéseknek feltétlenül határ szabandó. A közvélemény hatással van a törvényalkotásra, letagadhatatlan befolyással a büntetéskiszabásra. Ahol a közvélemény elitélő magatartása teljesen hiányzik, ott a büntetőbíróság öntudatlanul is enyhébb ítélkezés felé hajlik. (…) Angyal vizsgálatai alapul fognak szolgálni a büntetéstannak mai 'kezdetleges állapotából való kiemelésére; a szabadságvesztésbüntetések mellett a jövőben törekedni kell a közvélemény-büntetés lényegének jogelvonások, u. n. erkölcsi vagy becsület-büntetések mezében való beillesztésére a büntetési rendszerbe. Nem letűnt középkori büntetőjogi eszközök felelevenítése ez, hanem a közvélemény-büntetés a szerző által hirdetett jogi intézményesítésének pozitív irányú megvalósítása. (…)

A mű ez ismertetése távolról sem kivánt kimerítő lenni, az eszmék és gondolatok bőségéről, a vizsgálódások mélységéről csak a könyv áttanulmányozása nyújthat fogalmat. A tanulmány Angyal Pál monografikus munkásságának csúcspontját jelzi, egyben az utóbbi évek hazai büntetőjogi termésének legjava közé sorozandó. Nemcsak úttörő mű, hanem a szó legteljesebb értelmében véve: alkotó munka eredménye; Szerzőé az érdem, hogy e nagyfontosságú büntetőjogszociológiai problémát kiásta és — nemcsak a magyar, de a külföldi jogirodalomban is — elsőnek rendszeres és mélyreható vizsgálat tárgyává tette. Ez teljes sikerrel is járt, a közvélemény-büntetés jogszociológiai metszete előttünk áll. A mű végén található tízoldalas németnyelvű összefoglalás nemcsak bepillantást nyújt a külföld számára a magyar büntetőjog magas fejlettségébe, de biztosítja azt, hogy a közvélemény-büntetés problémáját a külföldi jogtudomány is felfedezi és Angyal Pál kutatásai nyomán továbbfejleszteni törekszik.