Almási Antal: A tilos cselekmény a magánjogban

Almási Antal erőteljes tudományos egyéniségének kiválóan jellemző vonása a szintézisre való hajlandóság. Amint figyelmét megragadja egy-egy szempont, melyet mások rendszerint csak a jogviszonyok egyes csoportjára szoktak alkalmazni: ő nem nyugszik mindaddig, mig a magánjogi rendszer egészén végig össze nem gyűjtötte s közös tételek alá be nem sorozta mindazokat a jelenségeket, amelyek — bárminő disparátoknak tűnjenek fel első szemléletre — a felvetett szempont alá hajlíthatóknak mutatkoznak. Ez a törekvés, mely már az Ellenjogokról irt tanulmányában feltűnt, hatja át a czímbeli terjedelmes monográfiájának úgyszólván minden lapját. Ez a könyv minden izében önálló, egységes alapgondolatokon épült, a legszorosabb értelemben egyöntetű munka. Vezérmotívuma: hogy a magánjogi tilos cselekmény nem pusztán kártérítési kötelmeket fakasztó kötelmi causa (aminőnek azt a mai jogelmélet túlnyomóan felfogja), hanem a magánjog minden részét át meg átszövő, jelentőségben a jogügylettel vetekedő általános jogi tény, melyhez a legkülönbözőbb joghatások fűződhetnek. Tiltott cselekményt lát Almási mindenütt, ahol kötelességszegést képező, öntudatos ténykedés valamely magánjogi érdekkörön sérelmet ejtett; a kártérítés szerinte nem a tiltott cselekményt jellemző alaphatás, hanem a tiltott cselekménnyel kapcsolatos restitutionális jogparancsnak csupán egyik alkalmazási esete. Egyszóval: a tiltott cselekvés általános magánjogi tény, melyet általános, a jogrendszer egészén végigvonuló, de annak egyes nem hasonló természetű részeiben más-másként módosuló joghatások jellemeznek. Maguk e joghatások pedig kétfélék: egyrészt a kiegyenlítő hatások, melyek a sértőt az érdeksérelemmel beállt hátrányos helyzetnek jóvátételére kötelezik; másrészt a sújtó hatások, melyek különösen a nem vagyonjogi természetű, nehezebben jóvátehető tiltott cselekményekhez járulnak, s a sértettnek főleg arra nyújtanak módot, hogy a sértővel szemben a maga család- és örökjogi helyzetén a sértő rovására könnyebbítsen. E sújtó hatások közé tartoznak például: a házasság felbontásában való vétkesség következményei, a hitbérvesztés, ajándékvisszavonás hálátlanság miatt, öröklési érdemtelenség, kitagadás. Közösek e mellett a magánjog minden részében, noha részenként külön-külön szabályok alatt állanak is, a tilos cselekmény általános tényállás-feltételei: a beszámíthatóság, a vétkesség, az okozatosság és a részesség; és közös vonásokat mutat maga a tilos cselekmény tényállása is, bárminő természetű: személyjogi, családjogi, avagy vagyonjogi parancs vagy tilalom megszegésében nyilvánuljon.

A magánjogi tilos cselekménynek ez a felfogása annyiban jelent újítást a mai elmélettel szemben, hogy a tilos cselekmény közös, egységes fogalma alá vonja mindazt, amit jelenleg a vétkes jogellenes magatartás, a magánjogi jogellenesség gyűjtőfogalma alatt két külön csoportban szoktunk szemlélni, amely csoportoknak csupán egyikét neveztük eddig tiltott cselekménynek. Eddigelé ugyanis magánjogi tiltott cselekményeknek jobbára csak azokat tekintettük, amelyek a magánjognak (vagy általa közvetve más jogágazatnak) valamely általános tilalmával ellenkeznek; s a tiltott cselekménnyel szembe helyeztük a puszta jogsértést, amely csupán valamely viszonylagos, csak bizonyos személyhez intézett parancsnak vagy tilalomnak megszegése. Almási szerint azonban minden parancs, amelyet a jog valakihez intéz, egyúttal magában foglalja a parancs megszegésének tilalmát; azért szerinte tilalmat hág át és így tiltott cselekményt követ el a kötelmi adós is, midőn nem tesz eleget szolgáltatási kötelezettségének, vagy a családjogi kötelékben álló személy, midőn vét e családjogi állásának megfelelő (házastársi, szülői, gyermeki stb.) köteles magatartás ellen. Csak örömmel üdvözölhetni azt, hogy Almási a magánjogi jogtalanság ezen eddig külön tartott két csoportjának közös vonásait, mind az előfeltételek, mind a tényállás-elemek, mind a jogkövetkezmények tekintetében élénken hangsúlyozza és részletesen tárgyalja. Különös elismerésre méltó a szerzőnek az a fáradságos munkája, amellyel nemcsak hogy kiemelte eddigi elhanyagoltságukból a tiltott cselekmény s általában a magánjogi jogellenesség kötelemfakasztó (kártérítésre kötelező) hatásai mellett annak visszaható, reflektív hatásait, hanem azokat — amennyire szerteágazó voltuk mellett lehetséges — bizonyos rendszerbe is foglalja, közös alapgondolatokra vezeti le. Igen értékesek azok a finom és jórészt teljesen új elemzések is, melyekkel a magánjogi jogellenesség közös tényállás-elemeinek (így különösen a vétkességi elvnek) a magánjogi rendszer egyes részeiben való módosulásait mutatja ki.

Kevésbé szerencsés nézetem szerint Almásinak az a törekvése, amellyel a magánjogi jogellenesség két csoportjának megkülönböztető vonásait elmosni igyekszik. Amennyire fontos valamely rendszerben a közös elemek kiemelése, épp oly fontos a főcsoportokon belül a megkülönböztető jelek szabatos felállítása is; amint nincsen jó rendszer kellő általánosítás nélkül, úgy nincsen jó rendszer kellő elkülönzés nélkül sem. De végre is valamely rendszer viszonylagos jósága sok tekintetben egyéni értékelés dolga. Szigorúbb kritika alá valamely rendszeri tétel csak ott eshetik, ahol hibás gyakorlati következményeket vonunk le belőle. S ezen a ponton Almási sem tudja magát teljesen kivonni azon, nekünk jogászoknak, sajnos, eredendő bűnünk alól, hogy a konstrukczióból, szinte akaratlanul, jogtételt vezetünk le: non ex regula jus sed ex jure regulám. Értem itt fejtegetéseinek azt a részét, amely a tiltott cselekménynek a kötelemszegéshez való viszonyára vonatkozik. Almási alaptétele e részben az, hogy „a kötelmi szerződésszegés különleges tiltott cselekmény, s hogy ennek elvi kiegészítéseképp a tiltott cselekmény általános jogtételeire kell visszamennünk.” Ott tehát, ahol a jogrendszer a szerződésszegés előfeltételei és joghatásai tekintetében a tiltott cselekményektől eltérő szabályokat állít fel, ez utóbbiak kiszorítják ugyan a tiltott cselekmények általános szabályainak alkalmazását, de azért a tiltott cselekmény szabályai a kötelemszegésre vonatkozólag is, különleges szabályok hiányában, a kisegítő, jogforrást alkotják. A tiltott cselekmény és a szerződésszegés szabályai Almási szerint nagyjában összeesnek ugyan; határvillongások a két terület között mégis, főleg a beszámíthatóság és a részesség tekintetében lehetségesek. E kettő közül a beszámíthatóság kérdését Almási a kötelemszegésre vonatkozólag nem a tiltott cselekményre irányuló vétőképessége, hanem a szerződőképesség szabályai szerint oldja meg. A részességre vonatkozólag azonban mai jogunk szerint is követendő tételül állítja oda azt a követelményt, hogy ott, ahol a szerződési kapcsolaton kívül álló harmadik személy a szerződési teljesítésre kötelezettet a kötelezettség megszegésére felbujtja vagy abban másképp részes, a tiltott cselekmény elvei alkalmazandók, vagyis az ilyen felbujtó, tettestárs vagy segéd, a kötelemszegő adóssal egyetemlegesen válik felelőssé a hitelezővel szemben. Ezt a fölöttébb veszélyes tételt Almási az ingatlanok többszöri eladására vonatkozólag kifejlődött bírói gyakorlatunkkal támogatja. Nézetem szerint azonban, Almási joggyakorlatunknak idevonatkozó eredményeit helytelenül foglalja össze és ezzel sajnálatos módon irodalmi tápot nyújt azoknak a következményeikben vészes félreértéseknek, a melyek bírói gyakorlatunk e tételeinek ferde magyarázatából jogéletünkben már úgyis elharapóztak. Almási olybá tünteti fel ezt a joggyakorlatot, mintha az előző vétel tudása magában véve megállapítaná a második vevő restitutionális kötelezettségét. Pedig a bírói döntések figyelmes áttekintéséből nyilvánvalóvá lesz az a tétel, amelyet Grosschmid oly meggyőző erővel szegezett le Fejezeteiben, hogy tudnillik birói gyakorlatunk nem az első vevőnek puszta kötelmi követelését, hanem csak az átadással megerősített jogczímet védi. Nem is kötelmi, hanem quasi dologjogi jellegű ez az anomália, pusztán telekkönyveink rendezetlenségével kapcsolatos s ezzel együtt átmeneti jelenségnek tekinthető jogvédelem, mely ebben a vonatkozásban a telekkönyvön kívül átadással szerzett naturális, mintegy bonitar-tulajdont ismeri el hatályosnak a puszta telekkönyvi formai quiritar-joggal szemben.

Nem áll tehát az, hogy bírói gyakorlatunk az eladó kötelemszegésében való részesség czímén tagadná meg a jogvédelmet a második vevőtől az első vevővel szemben. Ezzel Almásinak a kötelemszegésben való részességre, mint tiltott cselekményre vonatkozó érvelése de lege lata alapját veszti. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy az adós kötelemszegésében való részességet fogalmilag nem lehetne tiltott cselekménynek minősíteni. Állítom azonban, hogy mai jogunk szerint ily tiltott cselekmény tényállását csak ott kereshetjük, ahol harmadik személynek az adós kötelemszegésében való közreműködését külön jogszabály kifejezett tilalommal sújtja (lásd: 1876 : XIII. törvényczikk 19. paragrafus: törvényesen elszegődött cseléd felfogadása). A kötelmi szolgáltatás teljesítésére irányuló parancsot a jog egyelőre csak magához a kötelmi adóshoz intézi. Ezt a parancsot más meg sem szegheti. Az ügyletkötés általános szabadságával szemben külön tilalom kell ahhoz, hogy valakit oly ügyletek megkötésétől elzárjunk, melyek teljesítése folytán a másik szerződő fél egy harmadik személlyel szemben kártérítésre válik kötelezetté. Elismerem, hogy lényegesen másképp állana a dolog, ha a polgári törvénykönyv tervezetének 1104. paragrafusa- törvénnyé válnék. Ettől szerencsére még messze állunk. A magyar törvényhozás kétszer is meg fogja gondolni, mielőtt ezt, a kötelmi forgalmat alapjában megbénító, a veszélyes üzelmek és zaklató perek melegágyául alkalmas paragrafust törvényeink közé iktatná. Arra valók a kötelmi szerződést biztosító mellékkikötések : zálog, biztosítékadás, kezesség, az előzetes jogvédelem eszközei: telekkönyvi előjegyzés, zárlat és más egyebek, hogy a hitelező azokkal élve, követelése veszélyeztetésének elejét vegye; s mindenekfelett, ott vannak a nem teljesítés következményei. A hitelezői omnipotentiának a javasolt alakban való kiterjesztése harmadik személyek rovására veszedelmes kísérlet, melytől a lelkiismeretes törvényhozó bizonyára vissza fog döbbenni. De legalább addig, amíg ez a paragrafus. még nem törvény, a kötelemszegésben való részességről, mint általánosan tiltott cselekményről nem beszélhetünk. Még kevésbé talál nézetem szerint a tiltott cselekményben való részesség konstrukcziója azokra az esetekre, amelyekben idegen személy valamely családjogi kötelességszegésben vesz részt, mint felbujtó, tettestárs vagy segéd, hacsak egyúttal nem szegi meg a törvénynek valamely különleges, harmadik személyekhez is intézett, tilalmát (minő pl. a házasságtörés tilalma). A most tárgyalt szemponttól eltekintve, a tiltott cselekmény jogrendszerbeli egysége szépen és tanulságosan domborodik ki Almási könyvében. Csak néhol zavarja a rendszert, hogy a tiltott cselekmények osztályozásánál a szerző kétféle felosztási alapot cserélgetve alkalmaz: egyszer a cselekménnyel sértett érdek szerint, másszor a cselekmény joghatásai szerint különböztet. Például. az örökjogi tiltott cselekmény gyűjtő nevezete alatt oly cselekményeket is ért amelyeknek csupán kihatásai örökjogiak: az érdemetlenség és kitagadás eseteinek túlnyomó többsége., és oly cselekményeket is, amelyek az örökösnek mint ilyennek, valamely kötelességszegésében nyilvánulnak. (…)Almási ériékes könyve hivatva van rá, hogy a magánjogi irodalomnak egy elhanyagolt ágazatában a termékeny eszmecserék bő forrásául szolgáljon. Egy jeles elme fáradságos gondolati munkájának ez a becses eredménye minden esetre megérdemli, hogy szakembereink élénkebb érdeklődéssel foglalkozzanak vele, mint amilyenben monográfia-irodalmunk termékei részesülni szoktak.