ifj. Vutkovich Sándor 1869. szeptember 2-án született Pécsen. Édesapja id.Vutkovich Sándor filozófiai doktor, irodalomtörténész, szerkesztő, a pozsonyi jogakadémia filozófiai karának rendes tanára, a pozsonyi Toldy Kör alapítója, tiszteletbeli elnöke. Három fiú testvére volt: Ödön, Árpád és Zoltán. Felesége Ritter Zsófia.

A középiskolát Pozsonyban, a Királyi Katolikus Főgimnáziumban végezte, majd a Pozsonyi Királyi Jogakadémián folytatott jogi tanulmányokat. Ezt követően Bécsben, Berlinben és Párizsban tanult, kitűnő eredménnyel. Egyetemi tanulmányainak befejezése után tudományos pályára lépett. 1894-ben a Pozsonyi Királyi Jogakadémián a jog és államtudományi bevezetés, az alkotmány- és kormányzati politika, a magyar közjog és az európai nemzetközi jog rendes tanárává nevezték ki. E mellett a jog- és államtudományi második alapvizsgálati bizottság elnöke volt.

Értekezéseiben közjogi, politikatudományi, kormányzati politikai, alkotmányjogi és választójogi kérdésekkel foglalkozott. Már fiatal korában megjelent néhány nagy feltűnést keltő jogi munkája. 1892-ben látott napvilágot A miniszteri felelősség című könyve, amely nagyon kedvező fogadtatásban és kritikában részesült mind a szaksajtóban, mind pedig a napilapok hasábjain. 1895-ben jelent meg A párbaj című műve, melyben többek között leírja a párbaj történetét, foglalkozik a párbaj elméletével, részletesen megvizsgálja egyes országok vonatkozásában a párbaj fejlődését, közli a hatályban lévő büntetőjogi szabályokat szó szerint idézve a kapcsolódó paragrafus helyeket az adott ország nyelvén.

1896-ban látott napvilágot A felsőházak szervezete a főbb államokban című monográfiája, melyben részletesen, országonként tárgyalja először az örökletesség elvén alakuló felsőházak, majd a kinevezés és választás elvén alakuló felsőházak szervezetét. Foglalkozik a szövetséges államok (Észak-amerikai Egyesült Államok, Svájc és Németország) szenátusaival, és tárgyalja a kétkamarás rendszer elméletét is. A legnagyobb terjedelemben hazánk és Anglia vonatkozásában elemzi a felsőházak szervezetét, működését, azok történetét.

A kötelező szavazás című közjogi tanulmánya az első magyar nyelvű szakirodalom volt a tárgykörben, amelyet 1906-ban német fordításban is kiadtak (Wahlpflicht: politische Studie. Pozsony: Verfasser, 1906. 125, [1] p.) Az értekezésben a parlamenti reform egyik legfontosabb kérdésével, a szavazati jog gyakorlásának kötelezővé tételével foglalkozik. Megállapítja, hogy mindenhol nagy azoknak az állampolgároknak a száma, akik a választójogukat nem gyakorolják, ami azonban az állami érdek szempontjából nem megengedhető és ezért a szavazati jog gyakorlását jogilag kikényszeríthető kötelességgé akarta tenni.

1904-ben jelent meg a magyar alkotmányjogot tárgyaló két kötetes rendszerező közjogi művének első kötete. A második kötet 1907-ben látott napvilágot. Az első kötet az államra, az államjog fogalmára vonatkozó elméleti bevezető után részletesen tárgyalja az alkotmányjog forrásait, majd az állam területének és népének viszonyaival foglalkozik. A második kötetben az állami főhatalom intézményeit és az ország Ausztriához való viszonyát dolgozza fel.

Jogi dolgozatai jelentek meg a Jogtudományi Közlönyben és a Jogállamban. Ez utóbbiban például a külföldi országok választási rendszereit részletesen bemutató négy részes cikksorozat látott napvilágot 1904-ben A cultúr-államok választási rendszerei címmel. (1 rész: 3. szám, p.141-144., 2. rész: 4. szám, p.212-216., 3. rész: 5. szám, p.259-264., 4. rész: 6. szám, p.349-365.)

A világháború előtt betegség támadta meg, ezért 1914-ben, amikor a pozsonyi magyar egyetemet felállították, kénytelen volt nyugalomba vonulni. A munkaereje azonban nem csappant meg, 1915-ben a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetemen „az alkotmányi és kormányzati politika tárgykörből” megszerezte a magántanári minősítést és ebben a minőségben számos előadást is tartott.

A tudományos téren kifejtett munkássága mellett publicisztikai tevékenységet is folytatott. Édesapja 1887-ben alapította a Pozsonymegyei Közlöny című magyar hetilapot, amely 1899 szeptemberében alakult át Nyugatmagyarországi Híradó címen politikai napilappá. Több cikke is megjelent a lapban, foglalkozott zeneművészeti és művészettörténeti kérdésekkel is.

Sokat utazott, világlátott ember volt, utazásairól számos érdekes cikkben számolt be. Párisi emlékeim címen 1900-ban jelent meg könyve, majd 1902-ben Oroszországi úti emlékeim címen írta meg oroszországi útján szerzett élményeit és tapasztalatait.

Kezdettől fogva tevékeny szerepet vállalt az édesapja által 1874-ben alapított pozsonyi magyar kulturális egyesületben, a Toldy Körben, elnöke volt az irodalmi bizottságának egészen haláláig.

1938. augusztus 7-én-én hunyt el Pozsonyban. Halálát agyvérzés okozta.