Vargha Ferenc koronaügyész, jogtudós 1858. november 26-án született Kecskeméten. Apja Vargha Imre, ügyvéd, majd kassai törvényszéki s később a szegedi királyi ítélőtáblán bíró volt. A középiskolát Nagyváradon és Kassán végezte. Kassán tett érettségi vizsgát is. Itt volt joghallgató, majd egy évig önkéntes a 34-es gyalogezredben. Itt szövődött ifjúkori barátsága Juhász Andorral, a későbbi kúriai elnökkel, Hazai Samuval, a későbbi hadügyminiszterrel és a nála 15 évvel fiatalabb Timkó Zoltánnal. A jogi tanfolyam elvégzése után apja kívánságára a postánál kezdett el dolgozni. De csakhamar meggyőződött, hogy minden adottsága amellett szól, hogy kövesse apja hivatását. Puritán bírói jelleme, mélységes igazságszeretete és patriarchális kedélyessége atyai öröksége volt. Így lépett be 1882-ben a kassai királyi törvényszékhez joggyakornokként. Később a gyulai, a komáromi és a budapesti törvényszéken alügyészként dolgozott. Kassán kezdte meg irodalmi munkásságát is. Első cikkét névtelenül küldte be Németh Péter Büntetőjog Tára c. szaklapjába. A szerkesztőt meglepte a cikk értékes kritikája, s még inkább a szerénység, hogy ismeretlen kívánt maradni még a szerkesztő előtt is. Hamarosan kipuhatolta azonban a cikk írójának nevét s ettől kezdve ő buzdította a fiatal joggyakornokot az ítéletkritikák írására.

Négy év múlva, 1886-ban végre aljegyző lett a kassai törvényszéknél s még ugyanebben az évben — Teleszky István igazságügyi államtitkár, apjának jóbarátja, bíztatására — királyi alügyészségért folyamodott s azt el is nyerte Gyulán. 1891-től Kecskeméten ügyész, 1893-tól budapesti büntetőtörvényszéki bíró volt. Első nagyobb szabású anyagi jogi tanulmánya a királyi törvényszéki bíró korában 1895-ben írt dolgozata: Az otthon védelme a büntető jogban címmel. Ez az alapos jogtörténeti és összehasonlító jogi kutatómunka alapján, világos nyelven és meggyőző logikával írt tanulmány voltaképpen felelet, illetőleg kritika volt Fayer László, budapesti egyetemi tanárnak hasonló című tudományos, akadémiai székfoglaló értekezésére, melynek sok tételével Vargha nem tudott egyetérteni. 1896-ban az igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályára került, ahol részt vett a régi büntető perrendtartás (1896: XXXIII. tv.) tervezetének, valamint az esküdtszéki törvény, az életbe léptető és ügyviteli szabályok tervezeteinek előkészítésében. 1897-től ítélőtáblai bíró, 1900-tól budapesti főügyészhelyettes, 1904-től koronaügyész-helyettes, 1912-től kúriai tanácselnök, 1922-től 1930-ig koronaügyész. 1927-től 1930-ig a felsőház tagja. A Magyar Jogászegyletnek évtizedeken át tiszteletbeli tagja volt. A háború utáni évtizedekben már nem vett részt a Jogászegylet ülésein, sem más jogi egyesületekben. Viszont élénk figyelemmel kísérte a jogi szellemi mozgalmakat és többször hozzászólt a jogi szaklapokba (különösen a Jogállamba és a Jogtudományi Közlönybe) küldött cikkeivel a felvetett vitás kérdésekhez. Másik, a joggyakorlat irányítása szempontjából még nagyobb jelentőségű „A correctionalizált vétség elévülése“c. tanulmánya. Ezt a dolgozatot már, mint királyi kúriai tanácselnök készítette. Ugyancsak kúriai tanácselnöksége idejéből való „A büntetés kiszabásának irányeszméi c. anyagi jogi tanulmánya. Valódi axiómái a büntetőjognak azok a megállapításai, melyekkel ezt a tanulmányt bevezeti. Az egész büntető igazságszolgáltatásnak legnehezebb, de egyben legfontosabb problémájának tekinti az igazságos büntetés megállapítását. Az egész büntetőeljárás célja a tanulmányban ebben csúcsosodik ki. Az egységes ügyvédi és bírói vizsgálóbizottság elnöke volt két cikluson át. (1926— 1928. és 1929— 1931). Mint jogi szakíró fiatalabb korában az esküdtszék híve, foglalkozott szociológiai kérdésekkel is. Az 1896. évi büntetőeljárási törvénykönyvről Edvi Illés Károllyal és Balogh Jenővel írt kommentárja a törvénykönyv hatálya alatt mind a gyakorlat, mind az elmélet számára fontos kézikönyv volt. A Magyar törvények Grill-féle kiadása c. sorozatban ő állította össze – utóbb Angyal Pállal együtt – a bűnvádi perrendtartásról szóló kötetet. 1930. július 19-én vonult nyugállományba. 1940. szeptember 3-án hunyt el Budapesten. Koporsója felett, október 3-án, a farkasréti temető halottasházában tartott gyászünnepségen, régi barátja, Timkó Zoltán mondott búcsúztatót.