Tomcsányi Móric 1878. március 21-én született Temesváron, olyan nemesi családban, amely jelentős szerepet vállalt a közéletben. Apja, Tomcsányi Mór 48-as honvéd huszárhadnagy, Turóc vármegye alispánja, a budapesti királyi ítélőtábla tanácselnöke. Hatan voltak testvérek, közülük László törvényszéki bíró, Vilmos Pál igazságügy-miniszter, országgyűlési képviselő, felsőházi tag, közjogi író, Kálmán belügyi államtitkár.

Tomcsányi Móric középiskoláit szülővárosában végezte, majd a budapesti és a párizsi egyetemen tanult, jogtudományi és államtudományi diplomát kapott, ügyvédi vizsgát tett. A végzést követően másfél évig tanulmányutat tett Ausztriában, Német- és Franciaországban, valamint Nagy-Britanniában. Hazatérése után 1917-ig a Budapesti Kincstári Jogügyigazgatóság, majd a Pénzügyminisztérium tisztviselője, 1918-ig Turóc vármegye főispánja. 1917-ben császári és királyi kamarási méltóságot kapott.

1906-tól a Budapesti Tudománygyetemen a magyar közigazgatási jog magántanára, 1922-től 1945-ig ugyanott a közjog és a közigazgatási jog tanára, 1929–30-ban, és 1941–42-ben a jogi kar dékánja. 1945-ig fontos szerepet töltött be a tudományban, a tudományos közéletben, az egyetemi oktatásban.

A klasszikus közigazgatási jogdogmatika legkövetkezetesebb hazai művelője, a közjogban a történeti-jogi iskola képviselője. Tudományos műveiben a magyar közjoggal, a közigazgatási jog alapintézményeivel, a közhivatalnokok és az állam vagyoni felelősségével, az önkormányzat és decentralizáció kérdésével továbbá a közigazgatási intézkedések jogerejének a problémájával foglalkozott. Első jelentősebb munkája 1905-ben A vagyoni felelősség elve a közigazgatásban címmel jelent meg. Alkotmányjogi kézikönyve (Magyar közjog, alkotmányjog. Bp., 1926.) öt kiadást ért meg 1943-ig. Magyarországon Tomcsányi kísérelte meg leginkább a közigazgatás világát a jog szempontjából szisztematizálni: az ún. közjog dogmatikai rendszerét A magyar közigazgatási jog alapintézményei című munkájában, 1926-ban jelentette meg. A nagy monográfiák mellett jó néhány kisebb tanulmányt, publicisztikát és szakmai bírálatot is írt.

1928-tól az MTA levelező, 1943-tól rendes tagja. 1949-ben rendes tagságát megszüntették, és visszaminősítették tanácskozó taggá. 1989-ben állították helyre rendes tagságát.

1927 januárjában a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi kara a felsőház póttagjává választotta. 1928. november 28-tól 1944-ig, négy cikluson át, ténylegesen is felsőházi tag volt. 1939-ig a felsőház ülésein és többféle bizottságában is élénk tevékenységet fejtett ki: a közigazgatás reformjával, rendezésével foglalkozó, az alkotmányosság helyreállításáról és az államfői hatalom ideiglenes rendezéséről szóló törvénymódosítás, a kormányzói jogkör kiterjesztéséről, a kormányzóválasztás, az országgyűlési képviselőjelölés, az országgyűlés felsőháza jogkörének újabb szabályozásáról szóló törvényjavaslatok előadója. Az 1938. augusztus 18-i székesfehérvári kihelyezett együttes országgyűlésen a Szent István emlékét megörökítő törvényjavaslat elfogadásakor Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás, Hóman Bálint kultuszminiszter, Kornis Gyula képviselőházi elnök és Tildy Zoltán mellett Tomcsányi Móric is szónokolt.

Számos társadalmi funkcióra kérték fel: a Felső Oktatásügyi Egyesület alelnöke, a Magyar Jogászegylet közjogi szakosztályának elnöke, a Comité Juridique International de l’Aviation magyar csoportjának elnöke, a Magyar-Jugoszláv Vegyes Döntőbíróság magyar bírája. 1939–44-ben a Magyar–Német Társaság igazgatótanácsi tagja.

Munkásságát 1945-ig a kultúrpolitika kitüntetésekkel ismerte el. 1945-ben megvált az egyetemi katedrától, visszavonult mind a közélettől, mind a tudományos tevékenységtől. 1951. június 12-én Budapesten hunyt el. A Kerepesi temetőben, családi sírboltban nyugszik.