A portré a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gyűjteményéből származik - köszönet érte.

Tauffer Emil 1845. április 15-én született a mai Horvátország területén, Lepoglaván. A magyar börtönügy kiemelkedő képviselője, aki szakirodalmi tevékenységével, elméleti és gyakorlati munkásságával, tudományos értékek mentén alakította a 19. század végi büntetőjogi gondolkodást. Szakmai elkötelezettségének, valamint eszmei hagyatékának köszönhetően központi helyet foglal el a magyar börtönügy történetében. Fiatalon elkötelezte magát a börtönügy mellett, melynek szemléletes bizonyítékául szolgál, hogy mint joghallgató, saját költségén felkereste és tanulmányozta a történelmi Magyarország börtöneit. Jogi tanulmányai végéhez közeledve már európai műveltségű és nagy elméleti tudásanyaggal rendelkező szakemberként vett részt a szakmai-tudományos közéletben. 1867-ben Pulszky Ágost jogfilozófussal közösen elkészítették A magyar börtönügy múltja, elmélete és jelen állása című korszakos jelentőségű munkájukat, áttekintő képet adva a korabeli börtönügyi szaktudományról. A tanulmány elévülhetetlen érdeme, hogy kiindulópontként szolgált a későbbi börtönügyi kutatásokhoz és modernizációs folyamatokhoz. Munkássága során hosszabb ideig foglalkozott az elítéltek oktatásával összefüggő kérdésekkel, ezzel kapcsolatos előremutató véleményét 1874-ben publikálta A tanítás a fegyházakban címen.

Az 1870-es évek közepén hosszabb európai tanulmányutat tett, melynek eredményeképp az Igazságügy-minisztérium felkérte Horvátország és Bosznia börtönügyének rendezésére, melyet mintaszerűen, európai színvonalon valósított meg. Publikációs tevékenysége is jelentős volt, 1880-ban jelentek meg A szabadságvesztés büntetés különféle nemeinek végrehajtása és a pénzbüntetés, valamint a német nyelven íródott A horvát büntetőtörvény javaslata című munkái. 1883-ban A progresszív büntetés-végrehajtás sikerei és a Megjegyzések a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslathoz című írásai jelentek meg. Elméleti tudását a gyakorlatban is kamatoztatta, mert 1884-től az illavai, a lipótvári és a lepoglavai börtönök igazgatói teendőit látta el. Szakmai irányításával épült fel a zsenicai fegyház. Utolsó tanulmánya 1891-ben jelent meg a Jogtudományi Közlönyben Rendszerkérdések a börtönreformok körül címmel. A folyamatos és kimerítő munka megrendítette Tauffer Emil egészségi állapotát, melynek következtében utolsó szolgálati helyén, a boszniai Zsenicán, mindössze 46 évesen hunyt el.

Halála után egy évvel, földi maradványait a budapesti Fiumei úti temetőbe szállították, majd 1929-ben, a sírkert védettségét élvező 34/1-es parcellájába helyezték át, ahol feleségével, Török Ilonával együtt talált végső nyugalomra. Tauffer Emil emlékének megőrzése érdekében, illetve munkásságának és a börtönügy területén betöltött kiemelkedő szerepének elismeréseképp a Magyarország igazságügyminisztere a 14/1993. (IX.21.) IM. rendelettel megalapította a Tauffer Emil-díjat, mely az október 23-i nemzeti ünnep alkalmával adományozható a Büntetés-végrehajtási Szervezet azon tagjai részére, akik tevékenységükkel magas szakmai vagy tudományos eredményt értek el.