Személyi Kálmán édesapja a nagyváradi királyi jogakadémián a statisztika professzora volt, édesanyja pedagógus, így a tudományos és pedagógiai elhivatottságát az otthoni légkörből hozta. Jogi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte 1902 és 1907 között. Ebben az évben avatták az állam-és jogtudományok doktorává. A végzés után ügyvédi praxist folytatott, s közben egy éven át a berlini jogi kar hallgatója is volt. 1909-1915-ig ügyvédként működött Nagyváradon. 1918-ban a pozsonyi egyetem jogi karán szerzett magántanári képesítést.1921-ben a budapesti jogi karon is magántanári képesítést szerzett "római jog" tárgykörből, s egymásután jelentek meg római jogi és magánjogi témákban írott tanulmányai, monográfiái, valamint kitűnő római jog tankönyve. 1938-ban a szegedi egyetem jogi karán a római jogi tanszéken nyilvános rendes tanári kinevezést kapott.

Tudományos munkássága mind a római jog, mind pedig a magyar magánjog tekintetében jelentős, s kiterjedt a személyek jogára, a tulajdonjogra, de mindenekelőtt a kötelmi jogra. A személyek jogát illetően fontos kötete A nő magánjogi helyzetéről című tanulmánya 1918-ból. Előtte nagyon kevesen foglalkoztak ezzel a témával Magyarországon. Pályája kezdetét a Névjog című monográfia jelöli, amelyben bebizonyítja komoly római jogi, magyar jogtörténeti és magánjogi műveltségét, és egyben kitűnő elméleti és gyakorlati jogászi felkészültségét. További nagy kutatási területei a tulajdonátruházás egyik fontos kérdése, az ún. rendelkezési jog problematikája, valamint a római kötelmi jog. A négykötetes római jog tankönyve 1932-ben jelent meg, ami a jogászképzésben alapműnek számított. A szemelvények és gyakorlati feladatok a római jogból című példatára megfelelő latin nyelvismerettel és oktatói segédlettel még ma is jól használható az oktatásban.

Alakjának megrajzolásakor nem mulaszthatjuk el hangsúlyozni a jogtudós, a gyakorló jogász, és a humanista embertípus pozitív tulajdonságainak összefonódását. A gyakorlattól soha nem tudott elszakadni, és nem is nagyon akart. Rendkívül művelt jogászprofesszor volt, négy nyelven, angolul, németül, franciául és olaszul beszélt, amely lehetővé tette számára, hogy lépést tartson a nemzetközi római jogi szakirodalommal, és munkáinak színvonala megfelelt a korabeli európai nívónak.