Réső Ensel Sándor ügyvéd, jogtudományi író a XIX. század magyar polgári börtönügyének egyik legnagyobb hatású közírója volt, aki könyvein, tanulmányain, újságcikkein keresztül sokat tett azért, hogy a magyarországi és a külföldi börtönök problémáit a honi közvélemény megismerje. Benne tisztelhetjük a hazai börtönkönyvtárak megalapítóját. Foglalkozott többek között helytörténettel és néprajzzal is. 1833. február 1-jén, Pesten született. Édesapja, id. Réső Ensel Sándor kitűnő felkészültségű jogtudós volt, „a magyar jogászvilág élő Corpus Jurisnak nevezte el” - írták róla. Réső Ensel Sándor apja útmutatását, s további családi indíttatást - nagybátyja, Réső Ensel Kálmán törzshadbíró volt - követve maga is jogász lett. A jogászság művelése és a humán tudományok művelése - mint a korban oly sok más esetben is - természetes életforma volt családjában.

Réső Ensel Sándor Pesten végezte a jogot. 1855-ben Miskolcon segédbíróként és 1856-ban Kocson szolgabírói hivatalvezetőként kezdte bírósági szolgálatát, 1861-ben a királyi tábla fogalmazója, majd 1863-ban Pest vármegye tisztiügyésze lett. A büntetőügyek mellett az árva- és a közigazgatási ügyek, illetve az ínségügyek (szegényügyek) is a hatáskörébe tartoztak. 1862. május 11-én a gyorsírásból vizsgát tett Szombathy Ignácz tanárnál a Gabelsbergi rendszer szerint, mely társulatnak 1865-ben elnöke lett. 1864-ben külföldi körútra indult, Ausztria, Bajorország, Würtemberg és Franciaország voltak útjának állomásai, azzal a céllal, hogy az esküdtszékek működését és a börtönviszonyokat tanulmányozza. Úti élményeit A külhoni fogházak börtönrendszereiről címmel 1865-ben adta ki, amely munkájából az olvasóközönség a kor leghíresebb (és leghírhedtebb) büntetés-végrehajtási intézeteivel ismerkedhetett meg. így Bruchsal, München, Stuttgart, Gént, a párizsi Mazas, a Conciergerie életétéről szerezhetett információkat, miközben tájékozódott a börtönrendszerek kérdéseiben is. Ugyanabban az évben jelent meg Réső Ensel Sándor gondozásában az 1843. évi magyar büntető törvényjavaslat első, a nagyközönség számára készült szövegkiadása. Összegyűjtötte és kiadta továbbá az amúgy nehezen fellelhető börtönügyi jogszabályokat az osztrák büntetőtörvény és a kiegyezés közötti időkből. (A hazai fenyítő eljárásra vonatkozó szabályrendeletek. I. kötet. Pest, 1864., II. kötet. Pest, 1866.) 1866-ban felhívást tett közzé a Jogtudományi Közlönyben olvasmányos könyvek gyűjtésére a magyarországi börtönkönyvtárak létrehozása érdekében. Az ügyészségek, a megyei és a városi hatóságok tetszéssel fogadták a felhívást, s számos felajánlást tettek. A gyűjtésnek több ezer kötet könyv lett az eredménye, amelyhez a felhívás közzétevője is jelentős mértékben hozzájárult. (Réső Ensel Sándor folyamatosan referált az Igazságügyi Minisztériumnak a börtönkönyvtárak alapítását, gyarapodását illetően, utolsó jelentését 1886. július 25-én tette le az akkori miniszter, Fabiny Teofil asztalára. A jelentés szerint nemcsak az országos fegy- és javítóházakban, hanem a hatósági börtönökben is alakultak könyvtárak.)

Réső Ensel Sándor 1867-ben felállította az első pesti ügyvédi ügynökséget. A következő évben jelent meg a Fegyházi reform Magyarországon című kézikönyve, melynek központi kérdése a börtönök élelmezésének házilagos vagy vállalkozók általi megoldása volt. „Látszólag lényegtelen részletkérdésről van szó - írja Mezey Barna. Valójában azonban a fegyházügy egyik leglényegesebb hazai problémájáról, a vállalkozókkal való kapcsolatról, a bérleti szerződésekről, a házi kezelésről. " 1868-ban ismét tanulmányútra indult, hogy újból a külföldi börtönviszonyokat tanulmányozza - ez alkalommal Ausztriában, Morvaországban, Csehországban és Poroszországban járt. Utóbbi helyen a németországi fegyházegylet tagsági oklevéllel tisztelte meg.

Réső Enselt joggal nevezhetjük polihisztornak: sokoldalú érdeklődésébe beletartozott a régészet, a nyelvészet, a népszokások gyűjtése - drámákat is írt -, azonban hosszabb-rövidebb közleményeinek túlnyomó részét a börtönökről írta. Ezek az írásoknak a többségét a Vasárnapi Újság, a Sürgöny, a Pesti Napló, a Jogtudományi Hetilap, a Budapesti Közlöny, a Hon és a Közrendészeti Lap jelentette meg 1854 és 1872 között. Hatalmas mennyiségű, alapvetően ismeretterjesztő munkássága mindmáig tulajdonképpen feldolgozatlan. Magyarországi népszokások című műve - Verebélyi Kincső szerkesztésében - a közelmúltban jelent meg. Életének utolsó éveiben megromlott a látása, melynek következtében kénytelen volt közírói tevékenységével felhagyni. 1899. február 24-én hunyt el Budapesten. A Fiumei úti temetőben helyezték végső nyugalomra.