Pulszky Ferenc 1814. szeptember 17-én született a Sáros vármegyei Eperjesen. Miután iskolai tanulmányait befejezte és felesküdött jurátusnak, nagybátyjával útnak indult Itáliába. Az itáliai műkincsekkel való megismerkedés nagyban hozzájárul a művészettörténeti-régészeti karrier beindulásához. Régiségtani dolgozata jelenik meg és 20 éves korában tagjává választja a római Institutio di Correspondenza Archeologica.

A külföldi körútról alig érkezett vissza, máris az 1932-36-os pozsonyi országgyűlésen látjuk viszont joggyakornokként. Megismerkedik Kölcseyvel, Deákkal, Beöthy Ödönnel, Vukovics Sebővel. Később Pestre megy, az ügyvédi vizsgát 1835-ben kitűnő eredménnyel tette le. 1836-ban aljegyző lett Sáros vármegyében, majd még ebben az évben nagybátyjával ismét hosszabb külföldi körutat tesz. Megismeri Németország északi részét, Angliát, Írországot, Skóciát, Németalföldet, a Rajna-vidéket, Württemberget.

Tudományos törekvéseit további sikerek koronázzák: 1838-ban az MTA levelező, 1840-ben rendes, 1841-ben pedig tiszteletbeli tagjának választja.

Visszaemlékezésében írja, hogy igazi, egyenrangú társra vágyott, akivel megoszthatja minden gondját. A bécsi polgárlány, Walter Terézia pedig bizonyságát adja, hogy nemcsak jó feleség és anya, hanem igazi társ tud lenni. Elvesztése később Pulszkyban nagyon mély nyomokat hagy, érzelmi, cselekvési aktivitását hosszabb időre jelentősen korlátozza.

Alig huszonegy évesen az augsburgi Allgemeine Zeitung tudósítója lesz.

Politikai pályája igazából a 30-as évek második felében veszi kezdetét. Az 1839-40-es országgyűlésen már, mint Sáros megye követe vesz részt. Ő lett a polgárosodás egyik fontos állomását jelentő váltókódex megalkotását előkészítő bizottság jegyzője.

1843-ban alakul meg az az országos bizottság, amelyiknek feladata a büntetőtörvény-javaslat kidolgozása. A munka első számú résztvevője Deák Ferenc, viszont őt rögtön Pulszky követi. Közvetít a bizottság és a nagytekintélyű német büntetőjogász, Mittermaier között.

A büntetőtörvény-javaslattal kapcsolatos munkálatait követően ismét visszavonul a politikai közélettől: megint Itáliába utazik, majd a művészetek és a publicisztika felé fordul.

A helyszínen találjuk a 48-as bécsi forradalom kitörésekor, sőt ő terjeszti Kossuth március 3-i beszédét a bécsi diákság körében. Március 15-e hatására Pestre siet, és este már tagja a Közcsendi Bizottmánynak. Pozsonyból, mint Kossuth államtitkára és a közcsend fenntartása érdekében kinevezett kormánybiztos tért vissza.

1848 nyarától a király személye körül miniszter, herceg Esterházy Pál mellé kerül államtitkárnak.

1949 januárjának első hetében Kossuth Palmerston angol külügyminiszterhez küldi őt. Ekkor már az osztrák kormány vérdíjat tűz ki a fejére. Családja hátrahagyásával Galícián át jut el Párizsba, majd Londonba.

Több mint másfél évtizedes emigráció vár rá. Jelentékeny szervezési feladatokat lát el, melyek közül a legjelentősebb Kossuth angliai majd amerikai útjának megszervezése volt.

A távollétében Világos után halálraítélt, ötvenedik életévét meghaladó férfi hitvesének és fiatal leányának halála az, amely lehetővé teszi számára a hazatérést 1866-ban. Mivel ekkor még nem született meg az általános amnesztia és Pulszky egyéni kegyelmet nem akart kérni, Eötvös József közbenjárására az uralkodó engedélyezte előbb a hazatérést, majd a hazatelepülést.

1867-ben politikai karrierje csak a képviselői mandátum megszerzésére szorítkozott. Tanácsait, közreműködését igénybe veszik a kormányok, de magas politikai állásba nem részeltetik, tekintély volt a politikai életben, de nem lehetett politikai hatalom.

Politikai mellőzöttségét segítettek feledtetni a közélet más területein elért sikerei. A Nemzeti Múzeumot, melynek igazgatója lett, megnyitotta a tudományos ismeretterjesztés előtt. Az ő direktorsága idején a múzeum gyűjteménye jelentősen gyarapodott, mely gyarapodást önzetlen adományaival is segítette.

Tudományos pályája betetőzésének tekinthető 80 éves korában megjelenő "Magyarország archeológiája" című kétkötetes grandiózus munkája, amelyben összefoglalja a hazája földjén élt népek ránk maradt tárgyi emlékeivel kapcsolatos tudnivalókat. Publicisztikáján belül első helyen az "Életem és korom" című memoárját szükséges kiemelni, amely nemcsak azért örökbecsű munka, mert a reformkortól kezdve, a szabadságharcon, az emigráció évein keresztül a kiegyezésig, az események hihetetlenül gazdag tárházát mutatja be, hanem tárgyilagossága, a vizsgálati szempontok sokszínűsége miatt is az. Úgyszintén jelentős az Ábránd és valóság című gyűjteménye, melyben archeológiai - esztétikai eszmefuttatásain túl híres kortársairól (Deák Ferencről, Dessewffy Aurélról, Eötvös Józsefről) hiteles és eleven portrékat rajzol.

A társasági élet területén szinte önálló "műfajt" honosított meg, a Pulszky-bálokat. A szombatonként, pazar műkincsekkel berendezett otthonában vidám szórakozásra gyűjtötte egybe azokat az embereket, akiket a tudomány, az irodalom, a művészet, a politika művelése, a hivatalnoki munka a hét többi napján egymástól elválasztott.

Politikai mellőzöttségéért főleg fia, Ágost remélt sikereivel kívánta magát kárpótolni. Másik fia, Károly szintén jelentős közéleti szerepet töltött be Magyarországon. Ő folytatja apja művészeti pályáját. Előbb az Iparművészeti Múzeum, majd az Országos Képtár igazgatója, sőt országgyűlési képviselőnek is megválasztják.