Magyary Zoltán: Magyar Közigazgatás

Magyar közigazgatás. A közigazgatás szerepe a XX. század államában. A magyar közigazgatás szervezete, működése és jogi rendje. Ez a hármas címe Magyary Zoltán a Pázmány Péter Tudományegyetem közigazgatási jogi kiváló professzora legújabban megjelent 675 oldalnyi terjedelmű nagy művének. A munka elsősorban a magyar közigazgatás szervezetét, működését és jogi rendjét kívánja ismertetni, vagyis tankönyvül szolgál az egyetemi hallgatóságnak a magyar közigazgatási jog tanulmányozásához. A gyakorlati közigazgatási szakember részére a munka teljes és áttekinthető képet nyújt az egész magyar közigazgatásnak, megismerteti őt a közigazgatástudomány legmodernebb vívmányaival és így tovább fejleszti a gyakorlati közigazgatás munkásainak közigazgatási alapismeretéit.(…) A szerzőnek nagy érdeme, hogy munkájában, a kifejtettek szerint, sikeresen tudta kiegyenlíteni és kielégíteni az elméleti és a gyakorlati közigazgatási szükségleteket. A munka nemcsak szoros értelemben vett közigazgatási jogi fejtegetéseket tartalmaz, hanem abban sok és értékes közigazgatástani fejtegetést is találunk. A munka első része (Alapfogalmak) tulajdonképpen nem egyéb, mint összefoglaló, ami a közigazgatás alapvető modern problémáival ismertet meg bennünket és kiindulópontját alkotja, a munka további, második és harmadik részében foglalt inkább közigazgatási jogi jellegű fejtegetéseknek. A közigazgatástani és a közigazgatásjogi fejtegetések egyébként a munkában nincsenek egymástól következetesen elválasztva.(…) Ami a műnek tulajdonképpeni közigazgatási jogi tartalmát illeti, erre nézve tájékoztatásul megjegyezzük, hogy a szerző művében a magyar közigazgatási jognak csakis általános részére van tekintettel. A munka további sajátossága az is. hogy a szerző abban, a magyar közigazgatási jog ismertetése kapcsán, a jelenlegi magyar közigazgatás kritikáját is adja, illetőleg kijelöli azokat az irányokat, amelyeken nézete szerint közigazgatásunkat a jövőben fejlesztenünk kell.

A szerző, amint azt munkája több helyén világosan kifejezésre juttatja, munkája a közigazgatástudomány válságos korszakában jött létre, amikor a régi minták már elavultak, újak pedig még nincsenek. A szerző rámutat arra, hogy ez a felfogás a külföldi irodalomban is elterjedt. Az európai kontinens íróinak eddig megjelent közigazgatástudományi művei a közigazgatást csak jogi szempontból, az angolszász államok művei pedig csak a technikai oldalról (management) tárgyalják. Ennek káros következménye az, hogy annak, aki bármelyik iskolából jön és lép be a közigazgatásba, ott az az érzése, hogy magára van utalva: amit tanult, az az életben nem igazítja el. A most kiemelt okból kívánja Magyary Zoltán munkájában a közigazgatástant és a közigazgatási jogot egyaránt felölelő közigazgatástudomány új szintézisét adni. (…)

A munka I. része a közigazgatás alapfogalmait kívánja tisztázni, a következő három fejezetben csoportosítva: az adminisztráció, a közigazgatás, a közigazgatás szervezeti és működési elvei. Az adminisztráció című fejezet teljesen újszerű és eredeti. A szerző ebben a fejezetben, mielőtt a közigazgatás fogalmának a tisztázásához kezdene, az efficiency- elmélet alapján vizsgálja meg a private és a public administration sajátságait és eltéréseit, a szervezés alapelveit, a közigazgatási működés célját,(…) A szerző fejtegetései során megállapítja, hogy az 1935. évi londoni nemzetközi racionalizálási kongresszus találóan nevezte el az adminisztráció tudományát „science of the optimum“-nak. Csak az előbb megjelölt kérdések tárgyalásának előrebocsátása után tér át a szerző a következő fejezetben a tulajdonképpeni közigazgatás kérdéseinek a tárgyalására, mindenekelőtt az adminisztráció és a közigazgatás közötti különbséget világítván meg.

A második fejezetben tárgyalja a szerző a mai magyar közigazgatás kialakulását is, Szent Istvántól a mohácsi vészig és 1526—1867-ig. Az 1867. év utáni fejlődés ismertetésében igen érdekes statisztikai adatokat találunk a magyar állami kiadások és bevételek alakulásáról, illetőleg a magyar állami gazdálkodás fejlődéséről. Alapos figyelemre méltó és merőben újszerű megállapításokat tartalmaz a műnek „a közigazgatás túlsúlyának kifejlődése“ című része is. Magyary Zoltán itt az erős executiva (strong executive) rendszere mellett tör igen határozottan lándzsát. (…) Nyomatékosan mutat rá itt a szerző Európa és az Amerikai Egyesült Államok lakosságának óriási méretekben való megnövekedésére, mint a fent említett fejlődés egyik fő indító okára. Az alkotmányoknak már sokfelé megtörtént és még sokfelé vajúdó átalakulása a kifejtetteknek megfelelően azt jelenti, hogy az államok most vonják le a konzekvenciáit annak, hogy az executiva jelentősége fokozatosan nagyon megváltozott, azaz átalakulnak a XIX. századi államból XX. századi állammá. (…) A most tárgyalt fejtegetéseket szervesen egészíti ki a munka következő része, amely a közigazgatás eredményességéről szól. A szerző ebben a részben mindenekelőtt arra mutat rá, hogy amíg a XIX. századi államban a főkövetelmény a közigazgatással szemben a jogállam megvalósítása volt, a XX. századi állam viszont a közigazgatás eredményességét (efficiency) el nem hanyagolható követelménynek tekinti. (…)

Ha a pozitív jogrendszerben nincs kifejezett jogszabály, amely a közigazgatás ilyen hallgatásának (silence de l’administration) határt szab, mint ahogyan a magyar jogban ilyen általános szabály nincs, ez nem jogsértés. A forma meg van mentve, de az ügy elintézve, a kérdés megoldva nincs. A jogállam nem azt kérdezi, hogy mit tesz a közigazgatás, hanem azt, mit nem szabad tennie? Ezzel a problémafeltevéssel szemben kifejti Magyary, hogy a közigazgatás is adminisztráció és minden adminisztráció cselekvés, amelyet az eredményességre való törekvés irányít. A jogállam által nem szándékolt, de mégis bekövetkezett és a közérdekre káros túlzás volt Magyary szerint az, hogy a legutóbb megjelölt követelmény a közigazgatás jogszerűségével szemben háttérbe szorulhatott. Ez most megváltozott: az angolszász államokban megszűnt és az európai kontinensen is tűnőben van. A közigazgatás környezete című fejezet szintén egészen újszerű kérdéseket tárgyal; így mindenekelőtt a közigazgatásra ható tényezőkről szól. A tényezőket Magyary a következőképpen csoportosítja: a parlamentarizmus, a kabinetrendszer, a csoportérdekék, a közvélemény irányítottsága, a tömeg öntudatlansága és a nemzeti múlt. (…)