Gimnáziumi és bölcseleti tanulmányait Győrött, Sopronban és Szombathelyen, a jogi tanulmányokat Pozsonyban és Bécsben végezte. Három évet töltött bírói gyakorlatban. 1850 és 1854 között írnokként dolgozott. 1860-ban a pesti egyetem jogi karán szerzett doktori oklevelet és tanári képesítést, majd ügyvéd lett. Először a bécsi statisztikai hivatalban volt tisztviselő, 1862 és 1864 között a római egyházi jog rendes tanára lett előbb a kassai, majd 1864 márciusától 1866-ig a pozsonyi királyi jogakadémián. 1865 decemberében a pesti egyetemen a római jog nyilvános rendes tanárává nevezték ki (pozsonyi állásából azonban csak 1866. február 22-én kapott felmentést). Ebben a beosztásban működött 1893 júliusáig, amikor egészsége megromlása miatt nyugdíjaztatását kérte és Sopronba vonult vissza. A Magyar Tudományos Akadémia 1863 januárjában levelező, majd 1890 májusában rendes tagjává választotta. 1865-től szabadelvű párti országgyűlési képviselő volt a Sopron megyei nagymartoni kerületben, illetve 1878-ban és 1881-ben két alkalommal képviselte a budapesti VII. kerületet az országgyűlésben. 1873-ban elnöke volt a IV. magyar jogász gyűlésnek, 1877-78-ban egyetemi rektor. Az ausztriai császári Lipót-rend és a császári vaskorona-rend lovagja, a párizsi Société de Legislation Comparée (1876.) levelező tagja, részt vett a magánjogi törvénykönyv előkészítő munkálataiban. Temesvár szabad királyi város díszpolgárává választotta. Jogbölcselőként az észjogi irányzattal harcoló tiszta jogtörténeti felfogást képviselte. „Hoffmann Pálnak ez az oktatásban és tudományos munkásságában egyaránt tükröződő „történeti" szemlélete úttörő jelentőségű a római jog hazai művelésére nézve.” (Hamza Gábor) Önálló részletkutatások nélkül – főleg Arndt, Puchta és Kuntze műveit követve – római jogi tankönyveket írt, lefordította Justinianus Institutióit. Hoffmann Pál munkássága korának hazai és nemzetközi mércéjével mérve egyaránt kiemelkedő. Számos kiadást megért tankönyvei értékes, sok tekintetben eredetinek bizonyuló kommentárok.