Finkey Ferenc a magyar büntetőjog minden ágának, így a börtönügyi tudományoknak is kiváló művelője: A börtönügy haladása az utolsó száz év alatt címen tartotta meg rendes akadémiai székfoglalóját, amely az akadémiai értekezések III. kötetének 11. számaként jelent meg. A tanulmány legelőbb is a börtönügy kifejlődésére döntő kihatást gyakorló XVIII. század felvilágosodott irodalmát jellemzi általában, hogy ebben a szellemi mozgalomba belekapcsolva mutassa be a magyar börtönügy utolsó száz évi fejlődését. Nemzetünk nagyjainak, Eötvös Józsefnek, Kölcsey Ferencnek, Szemere Bertalannak, gróf Eszterházy Ferencnek, majd gróf Széchenyi Istvánnak, Deák Ferencnek, Kossuth Lajosnak stb. állapítja meg a helyét a magyar börtönügy kialakításának nagy munkájában. Majd a magyar börtönügy tényleges állapotáról ad áttekintő kritikai képet. A börtönügy legújabb fejlődésének jellemzése után Finkey megállapítja, hogy bár a magyar törvényhozás az egész börtönügy kodifikációjára mindezideig nem vállalkozott, de a fiatalkorúak és megrögzött bűntettesek tekintetében mégis «korszakos» reformok létesültek. A kérdés egészén mindvégig alapossággal végigvezető tanulmány pedig az egységes börtönügyi kódex megalkotásának sürgetésében csendül ki, amit nemcsak az indokol, hogy a különböző, részben elavult rendeletekben foglalt joganyag rendszeres törvénybe legyen összefoglalva, de az is, hogy az ötven évi gyakorlatban kiderült hiányok és hibák végre orvosoltassanak. Nyugodt lélekkel írhatja a szerző, ha száz év előtti nagyjaink szükségét látták a börtönügy kodifikálásának, ma a megkezdett munka folytatása s a befejezésre való törekvés lázas sietésnek nem mondható s hogy «a börtönügyi szakma mai hivatalos magyar munkásai börtönügyünk élő szabályainak rendszeres összefoglalásával ma sem vallanának szégyent a külföld előtt» (43. l.).
