"(...) Az irodalomtörténészt riasztja a furcsa író, akinek életrajzában több évtizedes politikai tevékenység után bukkan fel igazában az irodalom. A történész megtorpan az öreg politikus előtt, aki regény- és elbeszélészáporral búcsúzott az élettől.

(...) Ha Eötvös Károly "csak" a tiszaeszlári per védőügyvédjeként tűnik ki, ha "mindössze" a függetlenségi párt elnökének múltját mondhatja magáénak, ha "csupán" huszonnégy díszkötetben megjelenő népszerű író – akkor is elmélyült tanulmányokat érdemelne. (...)

A hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján az (...) ellenzéki függetlenségi párt egyik vezető alakja. 1881-ben már országos hírű: húsz választókerület hívta meg képviselőjének. (...)

Eötvös Károly és Mikszáth politikai útja a hatvanas, hetvenes években meglepő párhuzamosságot mutat. Mindketten hatvanhetesek a kiegyezés megkötésekor és az azt követő évtizedben, mindketten személyes tisztelői Deáknak, s azonosképpen tiltakoztak a hatvanhetes tábor „felhígítása", a fúzió ellen 1875-ben. A fúzió után rövid ideig közösen csatlakoztak a kormány jobboldali, ortodox hatvanhetes ellenzékéhez, hogy azután gyors pálfordulással mind Eötvös Károly, mind pedig Mikszáth a kormány közjogi ellenzékénél, a függetlenségi pártnál, illetve a mérsékelt pártnál kössön ki. Eötvös Károly és Mikszáth politikai állásfoglalásainak paralellizmusa akkor szűnt meg, amikor; Mikszáth néhány év múlva mégis visszakanyarodott a szabadelvű pártba, míg Eötvös Károly évtizedeken keresztül a függetlenségi párt irányvonalát követte. (...)

Vidéki pártgyűlések állandó szónoka, a parlamenti élet egyik legaktívabb alakja, és a párt orgánumának, az Egyetértésnek ismert publicistája. Budapesti ügyvédi irodája fellendülőben. (...)

1883-ban vállalta a tiszaeszlári per nemes, de már előreláthatóan is igen kockázatos feladatát. (...) Kiállásának és győzelmének híre külföldre is eljutott. (...) Húsz évvel később már lehiggadtan írta meg három kötetben "A nagy per" történetét. (...)

Az egyházpolitikai reformok kérdésében Eötvös Kossuth Lajos javaslata szerint azt követelte, hogy a párt minden tagja fogadja el a polgári házasságot. (...) A pártban ezzel az igénnyel szemben erős ellenállás mutatkozott. Eötvös Károly tiltakozásul lemondott az elnökségről, majd amikor az sem használt, húsz társával kilépett a függetlenségi pártból.

Ekkor került sor (...) a turini öregnél, Kossuth Lajosnál tett látogatására. (...) Nagyszerű megelevenítő erővel írta le Kossuth környezetét: házát, lakását, dolgozószobáját, s a körülötte élő embereket. (...) Tiszteletgerjesztően érzékelte a 91 éves aggastyán roppant tudását, élénk vitakészségét, amellyel mintegy mérlegre teszi látogatói szellemi értékeit. (...)

Az Egyetértés főszerkesztője lett, és mint a lap állandó tárcaírója nagy sikert aratott. (...)

Érdekes írói pálya az övé. Egy gazdag élettapasztalattal rendelkező, jó szemű, emberek között élő politikus-ügyvéd 58 éves korában ráébred arra, hogy ő író. S írói sikereit nagyobbra értékeli, mint a politikait. Alig néhány év alatt 24 kötetet írt meg lázas sietséggel. (...)

Így elevenedik meg ragyogó tolla nyomán "a híres Bakony és a híres Sobri Jóska" élete. Nemcsak mesél, magyaráz is. (...) A magyar történelem távolabbi századai mellett a szabadságharc eseményei is megelevenednek munkáiban. A nagy év kis eseményeiről, elfelejtett hőseiről emlékezik meg. (...)

Egyik legkedveltebb témája a magyar táj dicsérete. Leírása szinte költői magasságokba ragadja. Erőteljes, példaszerűen tiszta stílus jellemzi. (...) Kötetei, bármilyen címet viseljenek is, adomák, történetek sora. Ha Deákról, a Jókai nemzetségről vagy a szabadságharcról írt, mindig saját emlékeit, élete során gyűjtött ismereteit mondta el. (...)

A könyváradat 1909-ig tartott. (...) Az irodalmi alkotó munka mellett Eötvös közvetlen politikai tevékenysége háttérbe szorult, de még így is jelentős volt. (...) 1904-ben Bánffy Dezső új pártjában találjuk, ugyanott, ahová akkor Ady is betévedt. (…) Az 1905-1906. évi politikai válság idején a koalíció vezérlő bizottságának tagja. 1906-ban pártonkívüli programmal, de a taktikázó Kossuth Ferenc támogatásával budapesti képviselővé választották. (...) Amikor a párt egy része fellázadt a koalíciós kormány politikája ellen, s kilépve megalakította a balpártot, vezérükké Eötvös Károlyt választották. (...) A függetlenségi párt többségének megalkuvó magatartása és a koalíciós kormány terméketlensége azonban annyira kiábrándította, hogy 1910-ben nem követte a balpártot a Justh-párttal végrehajtott egyesülésében, hanem – általános meglepetést keltve – a szabadelvű politika megújítását hirdető Munkapárthoz kívánt csatlakozni. (...) Szegeden egy másik munkapárti jelölttel szemben bukott el.

Eljárása népszerűtlenné, bukása visszahúzódóvá tette. Már a megszokott kávéházbeli törzsasztalánál is egyre ritkábban jelent meg. Anyagi körülményei is megromlottak. (...) Magára hagyatva élte utolsó éveit, pedig súlyos szívbaj gyötörte. 1915 végén féloldali szívszélhűdés érte. 1916. április 13-án halt meg. (...)"