A kiegyezés utáni korszak jellegzetes és igen termékeny publicistája, politikai gondolkodója volt. Elvbarátai és ellenfelei egyaránt elismerték fáradhatatlan munkabírását, tudományos felkészültségét, a szellemi-politikai életben betöltött meghatározó szerepét, ugyanakkor az utókor sem kerülhette meg a dualizmus éveinek tudományos feldolgozásakor röpiratait, hírlapi cikkeit. 1847. február 9-én született a Somogy megyei Gamáson. a délszláv eredetű család a 18. században települt Magyarországra. Az asszimiláns múlt kétségkívül hatással lehetett későbbi gondolkodására. Először papnak készült, de hamar búcsút intett ennek a hivatásnak, mert 1866-ban a pécsi jogakadémia hallgatója lett. 1868-tól viszont már Pesten folytatta a jogi tanulmányait, és az újságírásban is kipróbálta magát, a Deák-párti Pesti Naplóhoz került. Az akkori felelős szerkesztő, Kemény Zsigmond segédje lett. Ügyvédi vizsgáját 1872-ben tette le, majd a budapesti Királyi Tábla segédfogalmazójaként kezdte meg munkáját, ahol 1884-ig dolgozott. Eközben nem távolodott el sem a szépirodalomtól, sem a hírlapírástól. 1875-ben a Balközép és a Deák-párt egyesülésével megvált a Pesti Naplótól és az Ellenőr című lapnak kezdett írni. Jogtudományi tevékenysége i s jelentős volt, főképp a büntetőjog érdekelte, 1878-ban az akadémia felkérésére lefordította Francesco Carrara A büntető jogtudomány programmja című kétkötetes művét. 1879-ben megjelent első önálló kötete Az egyéni szabadság Európában és Magyarországon címmel. Az 1880-as évektől már igen komoly publicistának számított, 1882-ben a Nemzet című, az Ellenőr és a Hon összeolvadásából létrejövő kormánylap munkatársa lett, Jókai Mór vezetése idején. A lap a szabadelvű és a nemzeti politika következetes támogatója volt, a vezércikkeket legnagyobb számban Beksics Gusztáv jegyezte.

1884-ben a politikai életbe is bekerült, november 29-én megtartotta bemutatkozó beszédét a Képviselőházban a Szabadelvű Párt képviselőjeként. Nem volt kiemelkedő szónok, de a törvényhozás háttérmunkálataiban tevékenyen részt vállalt. Többek között a könyvtárügyi bizottság előadója is volt. 1894-1896 között minisztériumi tanácsos is volt. 1899-ben, az akkor létrejövő Magyar Nemzet egyik főszerkesztője lett, Jókai Mórral együtt. Ez a napilap az akkori két szabadelvű újság, a Nemzet és a Magyar Újság összevonásával jött létre. 1904-ig dolgoztt a lapnak, de Tisza István politikájával már nem tudott azonosulni, publicisztikájával már nem támogatta. 1905-ben megbukott a választáson is, és ez a képviselőházi karrierjének is véget vetett. Ekkor a Budapesti Közlöny főszerkesztője lett, ami inkább hivatalos lap volt, mint a publicisztika terepe. Egyre inkább nem tetszett neki a politikai élet alakulása, a "darabont-kormány" rendeletei ellen névtelen cikkekkel tiltakoztt a Budapesti Hírlapban. Élete végén megszállottan, egészségét nem kímélve dolgozott, majd felesége 1903-as halálát követően egészsége rohamosan romlani kezdett, és 1906. május 7-én hunyt el szívszélhűdésben.

"A szépirodalom művelésével indult neki a közpályának s ez adta meg publicisztai stílusának is szépségét és lendületét. Ez adta meg tehetsége mellé az alapos irodalmi műveltséget. Erre épült aztán kiváló jogi képzettsége, törvénytudása s politikai judiciuma. Liberális, nemzeti és demokrata volt minden ízében. S nemes, önzetlen, idealista volt, mint író, és mint politikus. (...) Munkái között legnagyobb hatása volt azoknak, melyek a nemzeti állam kiépítéséhez hordtak össze értékes anyagot." (Nekrológ)