Valamely törvénykönyv rendszeres feldolgozásának időpontja akkor áll be, a midőn, mint szerző igen helyesen megjegyzi, annyi idő eltelt már, a mennyi a törvény gyakorlati értékének felismerésére szükséges. A rendszeres feldolgozás és a törvény magyarázatát felölelő munka közt nem az képezi a különbséget, hogy az előbbiben a súlypont a törvénynek elméleti constructiójában, az utóbbiban pedig a törvény szövegének gyakorlati alkalmazhatóságában fekszik, hanem a rendszeres feldolgozásnak mindkettőt magában kell foglalnia, adnia kell az intézmények elméleti szervezésének megállapítását, mindig tekintettel az életre, amelynek határain belül azok érvényesülnek. De nemcsak csődjogi irodalmunk maradna nagyon egyoldalú, mint a szerző előszavában megjegyzi, ha a csődtörvény commentálásával működésünket befejezettnek tekintenők, hanem a törvény rendszeres feldolgozásának hiánya visszahat magára a gyakorlatra, arra vezet, hogy az egyes intézmények alapelvei elmosódnak, a törvényben foglalt rendelkezések összetartozandóságának érzete veszendőbe megy, végül a gyakorlat a rendszeres munkák hiányában nem a törvényt, hanem annak betűit kezdi alkalmazni. Csődtörvényünk, mely az újabb codificatio magaslatán áll s egyik legsikerültebb törvényalkotásunkat képezi, eddig nélkülözte a rendszeres feldolgozást, s azért a jelzett művet, melyet úgyis mint egy nagy jelentőségű irodalmi jelenséget kell tekintenünk, örömmel üdvözöljük. Hivatottabb író, mint a munka szerzője, e feladatra nem található, s a törvény megalkotójától mást, mint ilyen munkát várni nem lehetett. Nálunk igen gyakorta azon téves felfogással találkozunk, hogy a gyakorlati téren működő férfiak a rendszeres munkákat tankönyveknek szokták tekinteni. Apáthy munkája elsősorban nem tankönyv, hanem a törvénynek tudományos és gyakorlati szempontból egyaránt való feldolgozása, a mely nagy értékű úgy a gyakorlati jogászra, az elméletileg kiképzettre, és a törvényt megismerni akaró kezdőre.
A jelen munkát, mint a szerzőnek minden eddigi munkáit jellemzi az éles constructio, a mely azonban a tételes alapot soha el nem hagyja; jellemzi a gyakorlati élet szükségletei iránti érzete, s végül, a mi jogirodalmunkban ritkaság, átlátszó, világos s a legszövevényesebb controversiákban sem elmosódó tiszta s irodalmi magaslaton álló írás. A bevezetésben a csődjog alapelvei, a magyar csődjog története és a csődtörvény rendszerének s főbb intézkedéseinek áttekintése foglaltatik. Ki kell emelnünk ehelyütt, a mire nagy súlyt fektetendőnek vélünk, hogy a szerző a régi és új jogot nem mint a régi megsemmisítését, hanem mint annak továbbfejlesztését fogja fel. A bevezetést követik a következő fejezetek: általános joghatály, a csőd különös joghatálya, a közadós által különszerződések teljesítését illetőleg; actio pauliana, beszámítás, visszakövetelési jog, külön kielégítési jog, a tömeg hitelezői, csődhitelezők.(…) A nagybecsű munka nem egy kérdésre nézve hivatott lesz a gyakorlatot a helyes irányba terelni és magának csődjogi irodalmunknak kétségtelenül lendületet fog adni.
