Tisztelt Látogató!

Tisztelt Látogató!

2022. május 3-án az Országgyűlés immár harmadik alkalommal úgy kezdte meg munkáját, hogy a törvényi környezetnek megfelelően részt vehet benne a Magyarországon élő 13 nemzetiség. A bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán szószólók mellett idén a német nemzetiségi listáról újra bejutott német nemzetiségi képviselő részvételével ismét megalakult a Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága. Sajnálattal kellett tudomásul vegyük, hogy az Országos Roma Önkormányzat nem állított roma nemzetiségi választási listát, így roma nemzetiségi képviselő vagy szószóló nem kerülhetett megválasztásra. Annak ellenére, hogy a roma nemzetiségnek így nem lesz képviselője vagy szószólója a Magyarországi Nemzetiségek Bizottságában, bizottságunk továbbra is feladatának tekinti a roma nemzetiség parlamenti képviseletét is.

Bizottságunk fő célja saját nemzetiségeink problémáinak megoldása, ügyeinek előremozdítása, a közeli és távoli jövőben tervezett céljaink eléréséhez vezető út egyengetése, az előrehaladás felgyorsítása. Ez az érdekérvényesítési folyamat igen szerteágazó. Hiszen azt, hogy mi tartozik a nemzetiségpolitikai kérdések közé, azt nekünk, az őshonos magyarországi nemzetiségeknek kell tudnunk megfogalmazni, hogy a mindenkori magyar Országgyűlés és a Kormány számára egyértelműen meg lehessen mutatni, mi az, amit kérünk, elvárunk és mi az, amit mi tudunk tenni hazánk, Magyarország fejlődéséért, az elmúlt évszázadok során közösen kialakított, megalkotott értékek védelmében, azok további gyarapítása érdekében.

A nemzetiségi szószólók és a nemzetiségi képviselő kifejezetten jó viszonyt alakított ki egymással az elmúlt két ciklusban. Sikerült azt a megállapodásunkat betartani, hogy egységes véleményt alakítsunk ki minden kérdésben. Olyan módosításokat nyújtunk be, amihez lehet egységes parlamenti és politikai támogatást szerezni, hogy biztosan elérhessük céljainkat. Ahhoz, hogy nemzetiségi vonatkozásban bármilyen tartós eredményt el lehessen érni, legalább 6-7 parlamenti ciklusra van szükség. A nemzetiségi politikát úgy kell irányítsuk és képviseljük, hogy az esetleges politikai ciklusváltásoktól függetlenül tovább lehessen vinni minden nemzetiségi programot. Az országos nemzetiségi önkormányzatokkal közösen megfogalmazott terveink szerint továbbra is egységesen, „egy hajóban” fogunk ülni, dolgozni és együtt fogunk egy újabb sikeres, még eredményesebb ciklust 4 év múlva lezárni.

Köszönöm megtisztelő figyelmét, kérem, kövesse nyomon munkánkat!

Ritter Imre
német nemzetiségi képviselő, a Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága elnöke