Bevezetés


A cikksorozat a rendszerváltoztatás 30 éves évfordulója jegyében 2020-ban indult. A Parlament.hu kulturális hírei között hétről hétre visszaemlékező cikkek idézik fel a korabeli fontosabb eseményeket; a hírek között a kommunista diktatúra összeomlásával és az egypártrendszer lebontásával összefüggő történések, valamint a parlamenti demokrácia kiépülésének és a népképviseleti országgyűlés magyarországi újjászületésének mozaikjai elevenednek meg. A cikkek összegyűjtve itt olvashatók el.

30 éve történt

30 éve történt – 1990. május 2-án megtartották az új, demokratikusan választott, többpárti Országgyűlés alakuló ülését

1990. május 2-án Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes köztársasági elnöke nyitotta meg a 43 év utáni első, szabad, többpárti Országgyűlés alakuló ülését. A képviselők elénekelték a Himnuszt, majd meghallgatták Petőfi Sándor: A nemzetgyűléshez című versét. Szűrös Mátyás ünnepi megnyitóját követően Varga Béla mondott beszédet, majd Vörös Vince, az Ideiglenes Nemzetgyűlés és a Nemzetgyűlés volt jegyzője szólalt fel. A Házszabályok értelmében a tisztségviselők megválasztásáig az alakuló ülést a korelnök vezette, a jegyzői feladatokat pedig a négy legfiatalabb képviselő korjegyzőként látta el. Szűrös Mátyás, a korelnöki feladatok ellátására az akkor 89 esztendős Kéri Kálmánt (MDF) kérte fel. Munkáját a Fidesz képviselői, a 23 esztendős Glattfelder Béla, Szelényi Zsuzsanna, Deutsch Tamás és Wachsler Tamás felváltva segítették. Ekkor alakultak meg a képviselőcsoportok is. A Magyar Demokrata Fórum Antall Józsefet, a Szabad Demokraták Szövetsége Tölgyessy Pétert, a Független Kisgazdapárt Torgyán Józsefet, az MSZP Pozsgay Imrét, a Fiatal Demokraták Szövetsége Orbán Viktort, a Kereszténydemokrata Néppárt Füzessy Tibort választotta a csoport vezetőjévé. A független képviselők megbízottja Fodor István lett. Az MDF és az SZDSZ abban egyezett meg, hogy a házelnöki posztra az SZDSZ állít jelöltet, míg az MDF az egyik alelnök személyére tesz javaslatot.

Az Országházban május 2-án délelőtt 10 órakor megkezdődött a – 43 esztendő után ismét – többpárti parlament alakuló ülése. A képen: az ünnepélyes Országgyűlés.

Forrás: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum

Közzétéve: 2020. mayo 1

Kategória: 30 éve történt

Könyvajánló

„...a második magyar ezerév kezdete...” – A magyar népképviselet újjászületése képekben (1990–1994)

A korabeli felvételekkel gazdagon illusztrált, reprezentatív kötet az első szabadon választott Országgyűlés megalakulásának harmincadik évfordulójára jelent meg az Országház Könyvkiadó gondozásában.

A kötetet itt lehet előjegyezni.