Kosztolányi Dezső: Dicsőség (részlet)

A szobor a végcél, a nyugalom, a beérkezés.
Üldögélek a Széchenyi-szobor mellett, és nézegetem, hogy játszanak körötte a gyermekek. […]
– Tudod-e, kicsoda ez? – kérdezem egy kisfiútól.
– Egy ember – veti oda. – Ezek itt görög istenek – teszi hozzá.
Átsétálok a haza bölcséhez, abban a reményben, hogy ott több szerencsém lesz. […] Egy fiúcska így mutatja be nekem:
– Ez itt egy nagy költő.
Andrássy Gyula szobránál a vélemények szintén megoszlanak. Egy hatéves kisfiú kérdésemre ezt feleli:
– Egy bácsi meg egy ló. Ebben a cáfolhatatlan megállapításban nem lehet kivetnivalót találni. Pajtása mégis helyreigazítja:
– Hős ember volt. Valaki, aki közöttük legjobban van értesülve, elmosolyodik tudatlanságukon, és így magyaráz:
– Ez a bácsi fölajánlja a képviselőháznak egyévi fizetését. Ezért nevezték el róla az Andrássy utat. […] Kossuth Lajosról általános a vélemény, hogy ő Kossuth Lajos. – De ki volt Kossuth Lajos?
– Magyar volt.
– Hiszen te is magyar vagy.
– Igen – töpreng a kérdezett, majd a szoborra néz, és kijelenti: – Ez volt Kossuth Lajos.
Circulus vitiosus.

Az Országházzal kapcsolatos további idézetek itt találhatók.