Aktuális információk - 2024 ünnepi nyitvatartás
Nyitó oldali csempék
Tartalom megjelenítő
Az 1956. október 25-én történt Kossuth téri sortűz 60. évfordulója alkalmából az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága szakmai konferenciát szervez az Országházban.
A konferencia előadói az 1956-os forradalom számos aspektusát vizsgálva igyekeznek árnyalni a 60 évvel ezelőtti eseményekről bennünk élő képet. A terület jeles szakértői – Földváryné Kiss Réka, Horváth Miklós, Kedves Gyula, M. Kiss Sándor, Rainer M. János, Soós Viktor Attila, Szakolczai Attila és Tulipán Éva – egyebek mellett a forradalom hatására feléledő autonómiatörekvéseket, a forradalom előtt és közben létrejött alternatív politikai irányokat, valamint a hazai egyházak forradalmi eseményekben játszott szerepét mutatják be, illetve értelmezik. Az emlékkonferencia központi témájának megfelelően ugyanakkor a forradalom alatt Magyarországon, de különösen az Kossuth téren lezajlott sortüzekről is mélyebb ismereteket szerezhetünk.
A Kövér László házelnök védnöksége alatt megvalósuló, és előzetes regisztrációt követően bárki számára ingyenesen látogatható rendezvényre 2016. október 25-én 11 és 16 óra között kerül sor a Felsőházi ülésteremben.
A részletes programot és az előadások teljes listáját itt olvashatják.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!