Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

Moór Gyula (1888-1950)

65 évvel ezelőtt, 1950. február 3-án hunyt el Moór Gyula jogtudós, egyetemi tanár, akadémikus, az egyik legjelentősebb magyar jogfilozófus.

Tiszteletére 2011 februárjában a közigazgatási és igazságügyi miniszter Moór Gyula-díjat alapított. Somló Bódog tanítványaként az újkantiánus és pozitivista irányzat továbbfejlesztésével, a jogdogmatika és a természetjog háttérbe szorításával, Kant és Hegelt ötvöző, önálló jogfilozófiai rendszer létrehozását tűzte ki célul. Az 1940-es évek elején bekövetkezett orientációváltásnak – amelynek a racionalista és realista szemlélet éppúgy jellemzője volt, mint az erős logikával és ragyogó stílussal párosuló előadásmód – ő maga az "új kultúrfilozófia" nevet adta. "Összefoglaló jogbölcseleti rendszerének nagy szintézise" (a Moór-kutató, Szabadfalvi József szóhasználata) azonban nem készült el, s bár – a 40-es évek közepétől vállalt közéleti szerepvállalása miatt – torzóban maradt, jelentős érdemeket szerzett abban, hogy a magyar jogfilozófia európai színvonalat ért el. Fő területén kívül foglalkozott szociológiai, filozófiai, részben büntetőjogi, közjogi és magánjogi kérdésekkel és – bőséges egyetemi professzori tapasztalatok birtokában – a jogi oktatás reformjával is. A két világháború közötti időszak jogbölcseletének kiemelkedő alakjában számos cikk és tanulmány szerzőjét is tisztelhetjük. Írásait többnyire az Athenaeum, a Magyar Társadalomtudományi Szemle, a Magyar Jogászegyleti Értekezések, a Budapesti Szemle, a Jogállam, Jogtudományi Közlöny című folyóiratok közölték.

Az Országgyűlési Könyvtár egyik jelentős gyűjteménye az ún. Moór-Somló-hagyaték, amely Moór Gyula jogtudós és Somló Bódog (1873-1920) jogász, szociológus, egyetemi tanár hagyatékaként került 1978-ban a könyvtár tulajdonába. A két jogtudós szellemi örökségét őrző gyűjtemény kb. 4000 művet tartalmaz, melyek a jogi, politikai, szociológiai és filozófiai kutatást, valamint az egyetemi oktatást egyaránt szolgálják.

* * *

Bannerek

Olvasói fiók

Magyar Jogi Portál

Országház Könyvkiadó

MPGY

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo