70 éve, 1945. március 24-én hunyt el Magyary Zoltán közgazdász, jogász, egyetemi tanár a magyar polgári közigazgatás-tudomány legnagyobb hatású, külföldön is elismert egyénisége.
1910 és 1930 között két évtizedet töltött a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, ahol a minisztérium ügykörének több ágában teljesített szolgálatot és miniszteri tanácsosi rangig jutott. Munkaköre 1927-től az egyetemi osztály ügykörével is bővült, így a tudománypolitikai és felsőoktatási terület irányítójaként a modern magyar tudománypolitika megalapozója lett.
1918–19-ben a Budapesti Tudományegyetem meghívott előadója, 1930-tól tanszékvezető egyetemi tanára. Haláláig közigazgatási és pénzügyi jogot oktatott. Az 1937–38-as tanévben a dékáni posztot is betöltötte. 1931-ben az egyetem kötelékében létrehozta a Magyar Közigazgatástudományi Intézetet, melynek igazgatója is lett. E tudományos műhely a közigazgatás kutatásának, korszerűsítésének és oktatásának szellemi központjává vált.
Magyary a közigazgatás jogi, szervezési és társadalmi aspektusainak együttes vizsgálatára törekedett, alapítója volt a róla elnevezett közigazgatás-tudományi iskolának. Világszínvonalú tudományos iskolája elsősorban a modern igazgatástudományt, szervezéstudományt tekintette döntőnek a közigazgatás tudományos megítélésében. A Magyary-féle intézet adta ki 1938-tól 1944-ig a Közigazgatástudomány című szakmai folyóiratot is.
1931-ben Bethlen miniszterelnök felkérte a magyar közigazgatás racionalizálásának kormánybiztosává. A harmincas–negyvenes években születtek meg a Magyary-életmű nagy szintézisei, amelyek a magyar közigazgatás kutatásának és építésének több szempontból is alapvető műveivé váltak. 1942-ben jelent meg legfőbb műve, a Magyar közigazgatás, amely az egyetlen magyar közigazgatás-tudományi iskola eredményeinek összegzése.
* * *
