Aktuális információk - második sor

Kedves Olvasóink!
A könyvtár a húsvéti ünnepekre való tekintettel 2024. március 29. és április 1. között zárva tart.
Kellemes ünnepeket kívánunk önöknek!

Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

Ismét várjuk önöket a Kulturális Örökség Napjain

Idén szeptember 16-17-én kerül sor a Kulturális Örökség Napjaira, melynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet épített környezetünk értékeire. Ezen a különleges hétvégén olyan épületek és intézmények kapui is megnyílnak a nagyközönség előtt, melyekbe az év más napjain nem nyerhetünk bebocsátást, de az egyébként nyilvános intézmények is egyedi, más alkalommal nem látható programokkal készülnek erre a két napra.

Az Országház és benne az Országgyűlési Könyvtár minden évben részt vesz az eseménysorozatban. Idén sem lesz ez másképp, nyitott kapukkal és szervezett vezetéssel várjuk majd önöket a KÖN mindkét napján 10-től 18 óráig. A hétvége során lehetőségük lesz beiratkozni a könyvtárba, illetve megvásárolhatják az Országház Könyvkiadó eddig megjelent köteteit is.

Előzetes regisztráció csak akkor szükséges, ha szervezett vezetéssel kívánják megismerni a könyvtárat. Ez esetben 11, 13, 14 (angol nyelven), 15 és 17 órai kezdettel induló csoportok közül választhatnak, és az alábbi űrlap kitöltésével iratkozhatnak fel a kívánt időpontra: https://konseta.parlament.hu/kon/web/regisztracio

Ugyanitt regisztrálhatnak az Országházban meghirdetett további programokra is, többek közt a Tér-sétára és az Országgyűlési Múzeum tárlatvezetésére.

További információ az országházi programokról: http://www.nemzetfotere.hu/blog/posts/kulturalis-orokseg-napjai-az-orszaghazban-2017

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Csoport a Kis olvasóteremben

Bannerek

Olvasói fiók

Magyar Jogi Portál

Országház Könyvkiadó

MPGY

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo