Aktuális információk - 2024 ünnepi nyitvatartás
Nyitó oldali csempék
Tartalom megjelenítő
Sir Richard Temple brit gyarmati tisztviselő, parlamenti képviselő, író 1826. március 8-án született. A neves magániskolában, a Rugby School-ban, illetve Indiában, a Kelet-Indiai Társaság kötelékében szolgáló gyarmati tisztviselők képzési helyeként szolgáló East India Company College-ban folytatott tanulmányokat. 1846-ban megkezdte szolgálatát az indiai szubkontinensen, egész pontosan Bengálban. Fényes karriert futott be: 1868-ban az indiai gyarmatot vezető kormány külügy-, majd pénzügyminisztere lett, 1877-ben a Bengáli Tartomány kormányzójává nevezték ki. Aktívan részt vett az 1878-1880-as afgán háborúban is. Szolgálataiért bárói címmel jutalmazták. 1880-ban, bő három évtizednyi szolgálat után nyugállományba vonult és hazatért szülőhazájába – emlékét 1965-ig egy 1884-ben felállított márványszobor őrizte[1]. Visszavonulását követően Temple több könyvet is írt Indiáról, illetve az ott eltöltött évtizedeiről.[2]
1885-ben Temple a Konzervatív Párt színeiben, az akkori formájában ma már nem létező Evesham nevű választókerület képviselője lett a brit parlament képviselőházában (House of Commons). Képviselőként gyakran és – múltjának köszönhetően – nagy hitelességgel szólalt fel az indiai gyarmatot érintő kérdésekben.[3] A nagyközönség számára talán legismertebb onnan lehetett, hogy a Punch című lap karikatúráiban rendszeresen, mint egy karcsú és éhes tigrist ábrázolta.[4] 1892-től a Kingston nevű választókerület képviselője lett, ám három évvel később véglet búcsút intett a parlamentnek. 1896-tól a Privy Council, azaz a mindenkori brit uralkodó Titkos tanácsának tagjává választották. 1902-ben hunyt el Hampsteadben, szívelégtelenség következtében.
Az Országgyűlési Könyvtár állományában Sir Richard Temple három műve található meg, az alábbiakban ezek rövid ismertetését olvashatják.
Life in Parliament: Being the Experience of a Member in the House of Commons from 1886 to 1892 Inclusive. (OGYK jelzet: B6/3672 KPGY KK IV)
A kötet, melyben a szerző 1886 és 1892 között szerzett parlamenti élményeiről, tapasztalatairól számol be 1893-ban jelent meg Londonban, a John Murray Kiadó gondozásában. Temple az előszavában aláhúzza, hogy a mű nem önéletrajzi, célja a megírásával nem saját szerepének kidomborítása, hanem a Képviselőház ülésein történtek bemutatása volt – saját magát nem is nagyon említi meg. Az előszóból azt is megtudhatjuk, hogy a szerző képviselősége idején minden ülésnapról négy oldalnyi szöveget jegyzett fel a naplójába, mégpedig a feleségének címzett levelek formájában – ám ezek publikálását csak a halála után engedélyezte.
A mű tizenkét fejezetet tartalmaz. A bevezetést, illetve a Képviselőházat általában – más képviselőcsoportokat (ír nacionalisták, Munkáspárt), a parlament épületét, továbbá az ügyrendet – ismertető fejezeteken túl további tíz fejezetben olvashatjuk az egyes ülésszakok részletes elemzését.
Letters & Character Sketches from the House of Commons: Home Rule and Other Matters in 1886-1887. (OGYK jelzet: C3/1598 KPGY KK IV)
A kötet 1912-ben, posztumusz jelent meg Londonban, szintén a John Murray Kiadó gondozásában, illetve a fia szerkesztésében. A mű kiadásával a fentebb említett levelek nyilvánossá tétele valósult meg. Az azonban nem tartalmazza az összes levelet, hanem „csupán” az 1886/87-es ülésszakról szólóakat. Továbbá helyet kapnak benne Sir Richard Temple 112 képviselőtársáról szóló, személyes hangvételű portréi[5] is. A levelek kronologikus sorrendben követik egymást, meg-megszakítva egy-egy portréval.
The House of Commons / Richard Temple. London: J. Long, 1899. (OGYK jelzet: B6/3594 KPGY KK IV)
Az 1899-ben, Londonban, a John Long Kiadó által megjelentetett munka a Képviselőház bemutatására törekszik. Ahogyan azt az előszóban Temple leszögezi, a célja e könyv megírásával az volt, hogy egy, a Képviselőházat „közérthetően, de alaposan” bemutató kézikönyvet adjon azoknak a kezébe, akiknek nem áll módjában személyesen ellátogatni a parlamentbe, illetve annak üléseire. Kilenc fejezetre tagolódik a kötet, mindegyik a Képviselőház egy-egy aspektusát járja körül alaposabban. Érdekesség, hogy külön-külön fejezet foglalkozik az ír nacionalista[6] párttal – a téma mindhárom, itt vizsgált munkában előkerül –, továbbá a Főrendiházzal (House of Lords). Az ír kérdés néhány évvel korábban került a középpontba a brit parlamentben, mégpedig nyolcvan ír nacionalista képviselő 1885-ös megválasztásával.[7] Céljuk kizárólag a Home Rule, azaz Írország autonómiájának elérése volt és, ahogy azt Temple felháborodva megjegyzi, ennek érdekében nem riadtak vissza attól sem, hogy „napi szinten” botrányokat okozzanak, „jeleneteket rendezzenek” és „megsértsék a Képviselőház tradícióit és tekintélyét”.[8]
A fentebb ismertetett kötetek elérhetőek az Országgyűlési Könyvtár Külföldi Parlamenti Gyűjteményének kézikönyvtárában.
Felhasznált irodalom
Life in Parliament: being the experience of a member in the House of Commons from 1886 to 1892 inclusive / Temple, Richard. London: J. Murray, 1893. XVIII, 391 p. OGYK jelzet: B6/3672 KPGY KK IV
Letters & character sketches from the House of Commons: home rule and other matters in 1886-1887 / Temple, Richard. London: J. Murray, 1912. XXXII, 522 p. OGYK jelzet: C3/1598 KPGY KK IV
The House of Commons / Temple, Richard. London: J. Long, 1899. OGYK jelzet: B6/3594 KPGY KK IV
Parliamentary pictures and personalities "Graphic" illustrations of Parliament, 1890-1893. London: Sampson, Low, Marsto, 1893. OGYK jelzet: A4/1006 KPGY KK XVIIIOGYK jelzet: A4/1006 KPGY KK XVIII
"Death of Sir Richard Temple". The Times (36718). London. 18 March 1902. p. 4.
Sir Richard Temple. In: Hansard 1803-2005 (https://api.parliament.uk/historic-hansard/people/sir-richard-temple/index.html ) Letöltés ideje: 2021.10.26
Temple, Sir Richard, Bart. In: A Cambridge Alumni Database. University of Cambridge (https://venn.lib.cam.ac.uk/cgi-bin/search-2018.pl?sur=&suro=w&fir=&firo=c&cit=&cito=c&c=all&z=all&tex=TML883R&sye=&eye=&col=all&maxcount=50 ) Letöltés ideje: 2021.10.26
Temple, Sir Richard. In: Encyclopædia Britannica, 1911 edition
(https://en.wikisource.org/wiki/1911_Encyclop%C3%A6dia_Britannica/Temple,_Sir_Richard ), Letöltés ideje: 2021. 10. 26.
Sir Richard Temple (1826-1902). In: The Victorian Web
(https://victorianweb.org/sculpture/brock/41.html ) Letöltés ideje: 2021.10.26
[1] Sir Richard Temple (1826-1902). In: The Victorian Web (https://victorianweb.org/sculpture/brock/41.html ) Letöltés ideje: 2021.10.26
[2] Publikációinak listája: India in 1880
Lord Lawrence
Men and Events of My Time in India
Oriental Experience
Essays and Addresses
Journal at Hyderabad
Palestine Illustrated
John Lawrence, a monoraph on John Lawrence, 1st Baron Lawrence
James Thomason, a monograph on James Thomason
The Lake Region of Sikkim, on the Frontier of Tibet, a lecture in 1881.
Sir Richard Carnac Temple (1887). Journals Kept in Hyderabad, Kashmir, Sikkim, and Nepal. W. H. Allen.
Forrás: "Death of Sir Richard Temple". The Times (36718). London. 18 March 1902. p. 4.
[3]Felszólalásai elérhetőek a brit parlament archívumában, a következő linken: Sir Richard Temple. In: Hansard 1803-2005 (https://api.parliament.uk/historic-hansard/people/sir-richard-temple/index.html ) Letöltés ideje: 2021.10.26
[4] Temple, Sir Richard. In: Encyclopædia Britannica, 1911 edition (https://en.wikisource.org/wiki/1911_Encyclop%C3%A6dia_Britannica/Temple,_Sir_Richard ), Letöltés ideje: 2021. 10. 26.
[5] Angolul „character sketches”, azaz – szabad fordításban – „jellemrajzok”.
[6] Ír nacionalistáknak, az Írországnak a brit koronától való függetlenségére törekvő politikai mozgalom követőit nevezték. Modern használatban pedig az ír sziget egyesítéséért, azaz Észak-Írország és az Ír Köztársaság egyesüléséért békés, politikai eszközökkel küzdő irányzat híveit jelölik ezzel a kifejezéssel.
[7] The House of Commons / Temple, Richard. London: J. Long, 1899. p. 135.
[8] Temple 1899: p. 136.