Az Országgyűlési Könyvtár 1956-tól az ország egyetlen ENSZ Letéti Könyvtára. E minőségében gyűjti és elérhetővé teszi az ENSZ fő szerveinek és egyes szakosított szerveinek hivatalos dokumentumait, illetve háttéranyagait. Ám az olvasóterem polcain nemcsak az Egyesült Nemzetek Szervezetének saját kiadványai, hanem a könyvtár által évente gyarapodó ENSZ-szel kapcsolatos válogatott és tematikusan rendezett szakirodalom is a kutatók rendelkezésére áll, és ENSZ KK jelzettel található meg a katalógusban.

A gyűjtemény témái közül ezúttal az ENSZ-főtitkárokról szóló műveket felvonultató szekciót emeljük ki, amely számszerűen ugyan az egyik legkisebb tematikus egységünk, ám annál érdekesebb köteteket tartalmaz.

Az ENSZ megalakulását követő években a szervezet még számos gyermekbetegséggel küzdött, ezzel együtt pedig a II. világháború által megtépázott világ is drámai átalakuláson ment éppen keresztül. Az új szervezet első főtitkárainak mint a bürokratikus vezetőknek jutott az az igen hálátlan feladat, hogy kialakítsák e globális intézmény hivatali és eljárásrendjét, működési elveit, szabályrendszerét. Mindez embert próbáló kihívásnak bizonyult a kor kétpólusú világrendjében – nem véletlenül kerültek ezért politikai támadások kereszttüzébe az első főtitkárok.

Ilyen megosztó személyiségnek bizonyult Trygve Lie, az ENSZ 1946-os megalakulásakor elsőként kinevezett főtitkár, akiről korábban részletesen írtunk honlapunkon. Lie könyvtárban olvasható memoárkötete (In the Cause of Peace: Seven Years with the United Nations) és az általa jegyzett hivatalos dokumentumok gyűjteménye (Public Papers of the Secretaries-General of the United Nations – Vol.1. Trygve Lie) enged betekintést mindazokba a küzdelmekbe, melyeket egy képlékeny és politikai törésvonalak mentén megosztott szervezetben nap, mint nap meg kellett vívnia.

Legnagyobb számban a kortársak és az utókor vélekedése szerint az ENSZ legkiemelkedőbb főtitkáráról, Dag Hammarskjöldről találhatunk szakirodalmat a gyűjteményben. A hivatalát 1953 áprilisától 1961 szeptemberéig betöltő svéd diplomatát John F. Kennedy a „20. század legnagyobb államférfijának” nevezte, részben azért, mert sikerült kívül-belül megerősítenie az ENSZ szervezetét, részben pedig azért, mert miközben felállította az első békefenntartó missziót a szuezi válság kezelésére, számos alkalommal személyesen járt közben sikerrel nemzetközi konfliktusok megoldása érdekében. Sokan a krízisdiplomácia úttörőjeként hivatkoznak a svéd politikai élet egykori miniszteri szintű szereplőjére, akinek személyét a szovjet és az amerikai vezetés is el tudta fogadni. Hammarskjöld azonban nem csak rendkívüli diplomáciai teljesítménye, hanem rejtélyes halála okán is kiemelten foglalkoztatja a kutatókat. A politikus második főtitkári ciklusát már nem tölthette ki, mivel 1961-ben a frissen függetlenné vált és hamar polgárháborús konfliktusba keveredő Kongóba indult fegyverszüneti tárgyalásra, amikor lezuhant a gépe a mai Zambia területén. A baleset körülményeit a mai napig nem sikerült hitelt érdemlően feltárni, de sok kutató állítja: Hammarskjöld gépét lelőtték a helyi ásványkincs-bányászatban érdekelt érdekcsoportok megbízásából. Arthur L. Gavshon The Mysteious Death of Dag Hammarskjold című monográfiájából számos adalékot tudhatnak meg az esetről. Minden idők legfiatalabb ENSZ-főtitkárának diplomáciai tevékenységéről Richard I. Miller Dag Hammarskjold and Crisis Diplomacy című kötetében olvashatnak, a To Speak for the World: Speeches, Statement by Dag Hammarskjöld című gyűjtemény segítségével pedig beszédein keresztül ismerhetik meg a tisztviselő értékeit, politikai céljait, és hogy hogyan formálta tevékenységével a világpolitikát.

Hammarskjöld halála után a burmai (ma Mianmar) U Thant töltötte be a főtitkári posztot, és 10 éven át szolgálta hivatalát. Higgadt, szerény hozzáállásával egyaránt kivívta a világ szocialista és kapitalista felének a tiszteletét és szimpátiáját, így 1966-ban egyhangúlag választották újra. Hammarskjöldhöz hasonlóan személyes tekintélyét latba vetve járult hozzá súlyos nemzetközi konfliktusok elsimításához (pl. kubai rakétaválság), de Kongóban az ENSZ békefenntartó erők bevetésével a szakadár felkelésnek is sikerült véget vetnie. Második ciklusa alatt levezényelte számos újonnan függetlenné vált afrikai és ázsiai állam csatlakozását az ENSZ-hez, illetve létrehozta az ENSZ fejlesztési és környezetvédelmi szakosított szerveit, támogatási programjait, majd hosszas huzavona után immár a Kínai Népköztársaság is meghívót kapott a szervezetbe. U Thant ENSZ-ben eltöltött éveiről saját önéletírásában (View from the UN) olvashatnak, de szintén elérhető a főtitkár beszédgyűjteménye az állományunkban.

Az U Thant leköszönését követő évtizedekben – miközben a korábbiakhoz hasonló véres és vértelen konfliktusok sokaságával kellett a világnak, illetve az ENSZ-nek megküzdenie – intézményi értelemben a konszolidáció korszakába lépett a szervezet: immár egy stabil, kialakult struktúrával és eljárásrenddel tudta kezelni a világbékét fenyegető helyzeteket. Ennek ellenére, az ENSZ későbbi főtitkárainak megítélése sokkal vitatottabb, mint az első három „úttörőé” volt. Kurt Waldheim osztrák származású főtitkárnak II. világháborúban játszott szerepe, az egyiptomi Butrosz Butrosz-Gálinak pedig diplomáciai tétlensége miatt kellett magyarázkodnia a közvélemény előtt. A passzivitás vádja ezek után is számos alkalommal érte a főtitkárokat (pl. ruandai, srebrenicai népirtás), ennek ellenére számos új és fontos téma ENSZ napirendjére való felvétele is a nevükhöz fűződik. Kofi Annan hivatali ideje alatt születtek meg a Milleniumi Fejlesztési Célok, Ban Ki-moon pedig számos előremutató lépést tett a párizsi ENSZ klímakonferencia tető alá hozása érdekében. Kofi Annan főtitkári tevékenységét az Interventions: a Life in War and Peace című memoárkötetéből ismerhetik meg, Ban Ki-moon ENSZ-ben eltöltött éveinek története pedig Marcel Jesenský United Nations under Ban Ki-moon: Give Diplomacy a Chance című kötetének lapjain elevenedik meg.