A kiegyezést nehéz úgy megérteni, elfogadni, hogy alaposan ne vizsgálnánk meg a történelmi előzményeket, a benne résztvevők álláspontját és a nemzetközi hatalmi erőviszonyokat.

Az 1848/49-es szabadságharc leverése és az azt követő megtorlások az ellenségeskedés és a megosztottság időszakát hozta el Magyarországon. A politikai életet belső feszültségek tépázták, miközben 1861-65 között, az ún. provizórium (ideiglenes állapot) idején a magyar képviselők az ország méretéhez, erejéhez, lélekszámához viszonyítva elenyésző, mindössze 25 százalékos arányban vehettek részt az országgyűlés munkájában. A nemzetközi erőviszonyok és nagyhatalmi érdekek ugyanakkor azt diktálták, hogy a Habsburg Monarchia stabilitása fennmaradjon. Ausztria ekkor helyesen ismerte fel, hogy hatalmi pozíciójának megőrzése érdekében törekednie kell a magyarokkal való megegyezésre. Deák Ferenc Húsvéti cikkével végül megkezdődhetett az alkufolyamat, ami ellen nem csak Kossuth tiltakozott nevezetes Kasszandra-levelében, hanem mindvégig heves politikai viták övezték. A tárgyalássorozat lezárultát fémjelzi Ferenc József magyar királlyá koronázása 1867. június 8-án, mellyel létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia.

A magyar társadalommal nem volt könnyű elfogadtatni a kompromisszum tényét, ám tagadhatatlan, hogy a kiegyezés rendezett politikai viszonyokat teremtett az országban, nem utolsósorban pedig jelentős gazdasági fellendülést hozott, amit híven tükröz az a rengeteg lélegzetelállító méretű és szépségű építészeti remekmű, mely az abban az időszakban épült fel Budapesten és szerte az országban.

Ha többet szeretne tudni a kiegyezés hátteréről és következményeiről, ajánljuk figyelmébe az elmúlt években megjelent témába vágó köteteinket.

„A hír, még ha való is, csak magát a tényt mondja el, s hallgat azon előzményekről melynek talán kényszerítő hatalma a tényt előidézte, s melyek a tettet magát gyakran más alakban tüntetik elő.”

(Deák Ferenc)