Aktuális információk - 2024 ünnepi nyitvatartás

Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

Dr. Kokas Károly kapta 2020-ban a Nagy Miklós-díjat

Nagy Miklós, az Országgyűlési Könyvtár egykori igazgatója a két világháború közötti időszak egyik legkiemelkedőbb könyvtáros szakembere volt, aki amellett, hogy elévülhetetlen érdemeket szerzett intézményünk országos jelentőségű könyvtárrá fejlesztésében fontos szerepet játszott az 1922-es kötelespéldány-törvény létrejöttében is.

A 150 éves Országgyűlési Könyvtárban 2018 novemberében tartott könyvtárszakmai konferenciát megelőzően döntés született arról, hogy Nagy Miklós könyvtárügyért végzett munkájára emlékezve az Országgyűlés elnöke életre hívja a Nagy Miklós-díjat, amelyet minden év november 6-án annak a könyvtáros szakembernek nyújtunk át, aki magas színvonalú szakmai tevékenységével hozzájárult intézményünk céljainak megvalósításához. Az idei évben a pandémiás helyzetre való tekintettel a díjazottunk, a Szegedi Tudományegyetem könyvtárának informatikai főigazgató-helyettese, dr. Kokas Károly a hagyományostól eltérő módon vehette át a kitüntetést.

Dr. Kokas Károly a magyar könyvtárügy egyik kiemelkedő személyisége, aki „aktív tagja volt annak a Könyvtári Bizottságnak, amit Kövér László házelnök úr még 2012-ben hívott életre. A nagyon részletes, összefoglaló szakmai dokumentum alapján, melynek elkészítésében díjazottunk hangsúlyos szerepet vállalt, 2013-ban megkezdődhettek azok a pozitív átalakítási folyamatok, melyek a kubatúra átalakításától, a szolgáltatási rendszerek megreformálásán át, az állomány egészének átvilágításáig terjedt. Az elmúlt évek a szakmai koncepció helyességét igazolták: az Országgyűlési Könyvtár azóta sikeres, rendkívül népszerű könyvtárként helyezkedik a közintézményi palettán. (...) Mély gondolatokról tanúskodó, az öngúnyt sem nélkülöző humora, erős kapcsolatteremtő képessége, a bárkivel szót értő barátságossága, minden akadályt elhárítani tudó, a problémákat tisztán átlátó szemlélete és segíteni akarása miatt, 2020. november 6-án, az Országgyűlési Könyvtár 152. évfordulóján házelnök úr dr. Kokas Károlynak adományozza a Nagy Miklós díjat.” – olvasható a laudációban.

Szeretettel gratulálunk a díjazottnak!

Kokas Károly, Nagy Miklós-díj

Dr. Kokas Károly

Bannerek

Uniós kvíz

Olvasói fiók

Magyar Jogi Portál

Országház Könyvkiadó

MPGY

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo