Aktuális információk - második sor

Kedves Olvasóink!
A könyvtár a húsvéti ünnepekre való tekintettel 2024. március 29. és április 1. között zárva tart.
Kellemes ünnepeket kívánunk önöknek!

Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

Bem tábornok : Az örök remények hőse

A szerző költő, történész, diplomata, aki már több könyvet írt a magyar-lengyel történelmi kapcsolatok tárgyában és a szabadságharc témakörében is (pl. "Mindvégig veletek voltunk" : Lengyelek a magyar szabadságharcban című munka).

Amikor Kovács István a hatvanas években bejárta Bem tábornok erdélyi hadjáratának útvonalát, elhatározta, hogy megírja az egyik leghíresebb hős életútját. Szerette volna megfejteni a Bem személyével kapcsolatos legnagyobb titkot, azt, hogy nem ismerte a reménytelen helyzet fogalmát: nehéz katonai helyzetben, politikailag, nemzetiségi szempontból és társadalomlélektanilag is bonyolult viszonyok között 1949. március végére sikerült felszabadítania egész Erdélyt. S eközben tudatosodott benne, hogy az osztrákok legyőzése után a világ legnagyobb katonai hatalmával kell megküzdenie, vagyis a „mesebeli hős” hiába vágja le a tűzokádó sárkány fejét, a helyén újabb és egyre veszedelmesebb nő ki.

Kovács István széleskörű szakirodalomra támaszkodva alkotta meg művét, a hazai források mellett a krakkói Czartoryski Könyvtár iratanyagát és a bécsi Hadilevéltár vonatkozó dokumentumait is felhasználta. A szövegben leírtakat a kötetben található térképek, korabeli ábrázolások és a történelmi szereplők arcmásai teszik hitelessé.

A kiadvány raktári jelzete az OGYK-ban: KK IV/11324

bem

Bannerek

Olvasói fiók

Magyar Jogi Portál

Országház Könyvkiadó

MPGY

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo