Aktuális információk - 2024 ünnepi nyitvatartás
Nyitó oldali csempék
Tartalom megjelenítő
Ma már a tudományos világ és a közvélemény jelentős része egyetért abban, hogy az ipari forradalom óta nagyrészt emberi tevékenység által előidézett klímaváltozás zajlik a Földön, amely a korábban végbement lassú és fokozatos éghajlatváltozásokhoz képest egyértelműen gyorsabb és kiszámíthatatlanabb változásokat okoz a bolygó időjárásában és ökoszisztémájában. E változásokat pedig mindannyian saját bőrünkön érezzük, különösen a nyári hőhullámok és szárazság idején.
Időjárási és légköri megfigyelésekre alapozva az Egyesült Nemzetek Szervezetének szakosított szerve, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) az elsők között, már az 1960-as években felismerte, hogy az emberiség által kifejtett ipari tevékenység éghajlatváltozást, illetve globális felmelegedést okoz. Miután a kutatási eredmények ellenpontjaként szinte azonnal felerősödtek azok ¬a – tudományosan nem megalapozott – nézetek, mely szerint új jégkorszak közeleg, a WMO az ENSZ megbízásából tanulmányt készített a témában, adatokkal cáfolva az utóbbi elméletet. Ennek nyomán a tudományos tények és objektív adatok előtérbe helyezése céljából a Meteorológiai Világszervezet az ENSZ további szakosított szerveivel – az UNESCO-val, a FAO-val és a WHO-val – együttműködésben és tudományos partnerek bevonásával 1979-ben megszervezte az Első Klímakonferenciát. A több tucat országból érkező mintegy 100 szakértő részvételével zajló konferencián először mondták ki globális szinten, hogy sürgősen közbe kell lépnünk annak érdekében, hogy megelőzzük a klímaváltozás hatásainak további súlyosbodását. Kezdetben úgy tűnt, elegendő különféle szakmai szervek létrehozásával és az ENSZ néhány más szakosított szervének közreműködésével dolgozni az ügyön, hamarosan azonban kiderült, hogy egy önállóan működő kormányközi testület létrehozására van szükség az összehangolt, globális cselekvéshez. Így jött létre az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change – IPCC), amely a mai napig készíti naprakész tudományos kutatási eredmények alapján összeállított jelentéseit a témában, újabb és újabb bizonyítékokat szolgáltatva a klímaváltozás hatásaira.
Az IPCC jelentős szerepet játszott az 1992-es Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) létrejöttében, amely az ún. Riói Egyezmények részeként első ízben fogalmazta meg a probléma nagyságát és konkrét cselekvési tervet is vázolt az egyes térségek számára. Elismerve, hogy mivel a fejlett országok nagyobb felelősséget viselnek a klímaváltozás felgyorsulásáért, mint a fejletlenebb régiók, az OECD országai számára komolyabb vállalásokat irányzott elő a kérdésben, egyúttal pedig létrehozott egy támogatási alapot a klímacélokat nehezebben teljesítő térségek és országok számára. A fejlettebb országok pedig jelentési kötelezettséget vállaltak az előrehaladás nyomon követése céljából. A keretegyezmény 1994-ben lépett hatályba, és csaknem az összes ENSZ-tagállam ratifikálta. Ők képviseltetik magukat az 1995 óta megrendezett Részes Felek Konferenciáján (COP), melynek sorban a harmadik ülésén, 1997-ben fogadták el a Kiotói Jegyzőkönyvet. A Jegyzőkönyv az Éghajlatváltozási Keretegyezmény elvi alapjaira építve konkrét vállalásokat tartalmazott az egyes országokra nézve a klímaváltozás hatásainak enyhítése érdekében, meghatározta például, hogy a fejlett országoknak 2012-ig 1990-hez képest 5%-kal csökkenteniük kell üvegházgáz kibocsátásukat. A jegyzőkönyvet tovább részletezték (és szigorították) a további konferenciákon, végül 2005-ben lépett hatályba, igaz több állam a mai napig nem ratifikálta, köztük az egyik legnagyobb üvegház hatású gázkibocsátó, az Amerikai Egyesült Államok.
A COP 2015-ös párizsi konferenciája ennél is továbbment, és immár a fejlődő országok elé is magas klímavédelmi követelményeket állított annak érdekében, hogy az emberiség a globális átlaghőmérséklet növekedését képes legyen 2, de lehetőség szerint 1,5 Celsius fok alatt tartani az iparosodás előtti időszakhoz viszonyítva. A Párizsi Klímaegyezmény (COP21) nemcsak ambiciózus céljai okán, hanem abból a szempontból is előrelépést hozott a klímatárgyalások történetében, hogy jogi kötőerővel bír, mégis viszonylag gyorsan, már 2016-ban ratifikálták, méghozzá az Egyesült Államok részvételével. Fontos eleme az egyezménynek, hogy a célok megvalósításához anyagi forrásokat is rendel, amelyből a fejlődő és a különösen sérülékeny országok részesülnek, és egy különleges átláthatósági mechanizmus irányítja a támogatások elosztását.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy egy csapásra megoldódnak a klímaváltozás által okozott súlyos problémáink. A szélsőséges időjárási események miatt milliók kényszerülnek minden évben elhagyni otthonukat, az egyre gyakoribb szárazság és hőhullámok élelmezési, egészségügyi válságokhoz vezetnek, mindemellett pedig állat- és növényfajok ezrei tűnnek el bolygónkról. Az éghajlatváltozás velünk marad, az államközi szervezetek, köztük az ENSZ erőfeszítései azonban sokat segíthetnek abban, hogy hatásait képesek legyünk tompítani, illetve hatékonyabban alkalmazkodjunk a helyzethez.
Bár az Országgyűlési Könyvtár csak válogatva gyűjti az éghajlatváltozás szakirodalmát, az ENSZ klímapolitikája iránt érdeklődő olvasóink számára a könyvtár ENSZ-gyűjteményében segítséget kaphatnak a szervezet témában kiadott, elektronikusan elérhető hivatalos dokumentumainak és háttéranyagainak felkutatásában: https://konyvtar.parlament.hu/ensz