Aktuális információk - 2024 ünnepi nyitvatartás

Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

Az ENSZ első főtitkárára, Trygve Lie-re emlékezünk

125 éve, 1896. július 16-án született a második világháború kataklizmája után a Népszövetség romjain újraformálódó világszervezet, az ENSZ emblematikus alakja, Trygve Lie norvég politikus, aki az intézmény első főtitkáraként elévülhetetlen érdemeket szerzett az ENSZ globális státuszának megerősítésében, valamint a szervezet első konfliktuskezelési és békefenntartási erőfeszítéseinek sikerre vitelében.

Trygve Lie nehéz körülmények között nőtt fel Kristianiában (a mai Oslóban), és már egészen ifjú korában csatlakozott a norvég Munkáspárthoz, ahol hamar emelkedett a szervezeti ranglétrán. Alighogy megszerezte jogi diplomáját az Oslói Egyetemen, a párt országos titkárává nevezték ki, eközben pedig a Nemzeti Szakszervezeti Szövetség jogi tanácsadójaként is dolgozott. Innen már egyenes út vezetett az országos politikába: mindössze 39 éves volt, amikor igazságügy-miniszterként tagja lett a kormánynak, a következő ciklusban pedig a kereskedelmi, majd az ipari, hajózási és halászati tárcát kapta meg. Amikor 1940-ben Németország megszállta Norvégiát, miniszterként még azelőtt sikerült szövetséges kikötőkbe vezényelnie a norvég hadiflottát, mielőtt az német kézre került volna. Ám a posztján nem sokáig maradhatott, hiszen a náci kollaboráns Quisling-kormány hatalomra kerülésekor a legitim norvég kormány egésze londoni emigrációban kényszerült. Kabinettársaival együtt ott is folytatta azonban munkáját, immár mint külügyminiszter. 1945-ben, a háború végével térhetett csak vissza hazájába, ahol ismét megkapta a külügyi tárcát. E minőségében képviselte Norvégiát az ENSZ alapítókonferenciáján San Franciscóban, ahol a III. Bizottság elnökeként jelentős szerepet vállalt a Biztonsági Tanácsra vonatkozó alapokmányi rendelkezések megszövegezésében.

1946. február 2-án nevezte ki az ENSZ közgyűlése főtitkárnak, mely tisztséget 1952-ig töltötte be. Nem volt könnyű dolga, hiszen a frissen létrejött ENSZ bürokratikus szabályrendszere még igen képlékeny és hiányos volt, a háború lezárását ünneplő eufória múltával pedig a nagyhatalmak között született törékeny kompromisszum hamar megingott, a hidegháborúhoz vezető első konfliktusok már ekkor elkezdtek formát ölteni. Diplomáciai szempontból tehát igen sok kihívással kellett megküzdenie Lie-nek főtitkárként. Foglalkoznia kellett többek között Izrael és Indonézia állam megalapításának kérdésével, a volt brit és francia mandátumterületek sorsával, Észak- és Dél-Korea konfliktusával, valamint az Iránban tartózkodó szovjet csapatok kivonásának ügyével.

Trygve Lie
Trygve Lie

Mindeközben Lie hivatali ideje alatt kellett az ENSZ székhelyének kiválasztásáról gondoskodni, illetve egy potenciális ENSZ fegyveres erő felállítása is napirenden volt. A székhely végül New Yorkba került, a fegyveres békefenntartó haderő létrejötte viszont csak évekkel később valósult meg.

A főtitkársága alatt kialakult nemzetközi konfliktusok megoldásában vegyes eredményeket könyvelhetett el. Mindig elveihez hűen és következetesen képviselte álláspontját a vitarendezés során, ezzel azonban olykor a nyugati hatalmak, olykor pedig a szovjet érdekkör szimpátiáját, illetve ellenszenvét vívta ki. Ő maga főtitkársága egyik legnagyobb sikerének az ENSZ Izrael állam létrejöttében játszott szerepét tartotta, kritikusai pedig elsősorban a berlini blokád és a koreai háború elégtelen kezelését róják fel neki. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy bár 1950-ben meghosszabbították főtitkári kinevezését, a személye körüli viták miatt 1952-ben mégis lemondani kényszerült tisztségéről. Lemondását követően aktív szereplője maradt a norvég politikai életnek, többek között ismét kapott miniszteri kinevezéseket is. 1968. december 30-án szívrohamban hunyt el a norvégiai Geilóban.

Trygve Lie erős, és némi arroganciát sem nélkülöző személyisége – bár mindvégig kemény bírálatok tárgyává tette őt – jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a főtitkári tisztség az ENSZ-en belül végül nem vált súlytalanná és formálissá, ahogyan az a Népszövetségben történt, hanem a mai napig őrzi tekintélyét és megbecsülését az ENSZ-ben és a nemzetközi diplomáciában egyaránt.

Az ENSZ története iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk Trygve Lie állományunkban is megtalálható memoárkötetét In the Cause of Peace: Seven Years with the United Nations címmel, melyből megtudhatják milyen nehézségekkel kellett szembenéznie egy még kiforratlan szervezet magas rangú tisztviselőjének a II. világháború utáni nemzetközi konfliktusok kereszttüzében állva.

Bannerek

Uniós kvíz

Olvasói fiók

Magyar Jogi Portál

Országház Könyvkiadó

MPGY

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo