Aktuális információk - 2024 ünnepi nyitvatartás
Nyitó oldali csempék
Tartalom megjelenítő
Kihirdették a Pragmatica Sanctio pályázat eredményeit az Országház Delegációs termében. Az Országgyűlés elnöke által 2023-ban kiírt pályázat célja az volt, hogy méltó módon ünnepelje meg a magyar alkotmánytörténet egyik nagy jelentőségű és a későbbi alkotmányfejlődésre is hatással bíró jogi dokumentuma kibocsátásának háromszázadik évfordulóját.
A díjakat az Országgyűlés elnöke nevében Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatója, Dr. Mezey Barna, a Magyar Tudományos Akadémia doktora és a bírálóbizottság elnöke, valamint dr. Redl Károly, az Országgyűlési Könyvtár vezetője adta át.
3. helyezést ért el Csury Balázs „Százötven éves dialógus – A Pragmatica Sanctio és az osztrák–magyar alkotmányos párbeszéd története” című pályaművével.
A 2. helyezett Kovács Bence lett „Pragmatica Sanctio – egy birodalom kohéziós ereje” című munkájával.
Az 1. helyezést Molnár Dániel érdemelte ki „A megújuló Habsburg Monarchia alkotmányjogi alapköve: a Pragmatica Sanctio” című pályamunkájával.
A bírálóbizottság tagjai:
Dr. Mezey Barna, elnök
Dr. Fülöpné Dr. Homoki-Nagy Mária
Gózonné Dr. Etényi Nóra
A pályázatra összesen 12 pályamű érkezett. A győztes pályaműveket az Országgyűlés Hivatala hamarosan megjelenteti a honlapján.