Gratz Gusztáv Adolf német eredetű Pozsony környéki családban született 1875. március 30-án, a szepességi Gölnicbányán. Középiskolai tanulmányait Iglón, Kolozsvárott és Besztercén, egyetemi tanulmányait a jogi fakultáson Kolozsvárott, majd Budapesten folytatta. Egyetemi tanulmányai mellett már 1896-tól a Pester Lloyd időszaki lap kötelékében dolgozott mint parlamenti és politikai tudósító. Ezt követően éveken át a bécsi Zeit napilapnak volt budapesti tudósítója, miután már 1899 óta tudósított Magyarországról a Kölnische Zeitungnak is.

Később a bécsi Neue Freie Presse budapesti szerkesztője lett. 1899-ben Gratz alapítója volt a Huszadik Század című szociálpolitikai folyóiratnak. 1905-ben részt vett a Törvényes Munkásvédelem Magyarországi Egyesületének megalapításában, melynek később főtitkárává is választották. Az 1906. évi országgyűlési választásokon az erdélyi újegyházi kerületben – pártonkívüli programmal – országgyűlési képviselőévé választották. Megválasztását követően az Andrássy Gyula gróf vezette alkotmánypártba lépett be.

1911-től kezdve ügyvezető igazgatója volt a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének. 1917-ben Ottokar Czernin gróf, akkori közös külügyminiszter meghívta a császári és királyi külügyminisztérium kereskedelem-politikai osztályának élére, osztályfőnöki pozícióba. Gratz már ebben a minőségében vett részt a brest-litovski orosz és a bukaresti román béketárgyalásokon, valamint vezette azokat a tárgyalásokat, amelyek a központi hatalmak gazdasági közeledése tárgyában folytak. Mindeközben, 1917-ben felkérték a rövidéletű Esterházy-kormányban (1917. június 15. – augusztus 23.) pénzügyminiszternek. 1918-ban IV. Károly magyar király a Lipót-rend nagykeresztjével tüntette ki. Gratz az Esterházy-kormány lemondása után visszatért a közös külügyminisztériumba, Bécsbe. Ott érték a forradalmi idők, eleinte teljes visszavonultságban, később a Bethlen István alatt szerveződő ABC (Anti Bolsevista Comité) egyik vezetőjeként.

A Tanácsköztársaság leverése után, az ellenforradalmi rendszer hatalomra kerülését követően nagykövetnek nevezték ki Bécsben. Ezt követően, 1921. január 17-én az első Teleki-kormány külügyminisztereként működött. IV. Károly király húsvéti visszatérési kísérlete Gratz politikai pályájára is jelentős befolyást gyakorolt. A nemzetgyűlés 1921. április 6-iki ülésén nagy beszédet mondott a királylátogatás kapcsán támadt külpolitikai helyzetről. Szenvedélyes hangon tiltakozott az antanthatalmaknak, kiváltképp a kisantantnak a magyar királykérdésbe való beavatkozása ügyében, majd beszéde végén lényegében hitet tett a szent korona tana, valamint a nemzet és a király egysége mellett, sokak ellenérzését kiváltva. A kulminálódó helyzetben Teleki Pál részt vett az 1921. március 26-27-i királypuccsban, majd benyújtotta a kormány lemondását. IV. Károly még ez év októberében újra megkísérelte visszaszerezni hatalmát, azonban ez a kísérlete is meghiúsult, és a király tanácsadóival, köztük Gratz Gusztávval, a kormány fogságába esett. A királyt ezután kiadták az antantnak, Gratz és társai ellen pedig lázadás és felségsértési pert indítottak, a vádat csak évek múlva ejtették.

Az elkövetkező években jobbára csak a Pester Lloydban megjelenő vezércikkeiben fejtette ki politikai nézeteit, a legitimizmus eszméjéhez azonban továbbra is hű maradt. Az 1920-as évektől elnöke és vezérigazgatója volt a Biedermann-féle vasútfelszerelési részvénytársaságnak, valamint az Egyesült Fővárosi Takarékpénztárnak is. Számos magyar érdekeltségű iparvállalatban tevékenykedett, mintegy 40 banknak illetve ipari vállalkozásnak volt igazgatósági tagja. A kormánykörökhöz akkor került ismét közelebb, amikor Bethlen István miniszterelnök kérésére 1924-ben elvállalta a Magyarországi Németek Népművelődési Egyesületének elnöki tisztségét. Az 1926. évi általános választásokon kormánytámogató pártonkívüli jelöltként szerzett mandátumot a bonyhádi kerületben. Mindezt megismételte az 1931-es választásokon is.

Az utódállamok gazdasági és politikai közeledését volt hivatva előmozdítani az 1930-ban Gratz és Hantos Elemér által alapított Közép-Európa Intézet is, amelynek elnöke lett. Mivel legitimista eszméihez továbbra is hű maradt, amikor Gömbös Gyula miniszterelnök megtiltotta a kormánypárti képviselőknek a legitimista akciókban való részvételt, kilépett a kormánypártból. 1936-tól már a Rassay Károly vezette, ellenzéki liberális Polgári Szabadságpárt képviselőjeként kapott mandátumot a képviselőházban. 1939-től a liberális napilap, a Pesti Napló főszerkesztője.

Legitimizmusa, valamint a közép-európai népek gazdasági és politikai összefogását hirdető nézetei, egyre kevésbé számítottak "korszerűnek" a kor politikai palettáján. A zsidótörvények parlamenti tárgyalása során hosszú beszédekben utasította el e törvényjavaslatokat. Mindeközben tagja volt a Magyar Szemle és a Külügyi Szemle szerkesztőbizottságának. Gratz vezető egyénisége volt a hazai németség társadalmi és kulturális mozgalmainak, 1925-től szerkesztette az Ungarisches Wirtschafts-Jahrbuchot, amely a magyar gazdaságról adott német nyelvű tájékoztatásával a külföldi szakemberek elismerését is kivívta, ahogyan történészként is jelentős hírnevet szerzett. Gratz Gusztáv legjelentősebb történeti munkái (A dualizmus kora: Magyarország története 1867-1918, I-II. és A forradalom kora: Magyarország története 1918-1919) az 1930-as évek közepén jelentek meg, nagy közönségsikert aratva és akadémiai díjat hozva szerzőjüknek. Később megírta a sorozat IV. kötetét is, mely 1920-tól 1944. október közepéig, a nyilas hatalomátvételig tárgyalja Magyarország történetét, ez azonban csak 2001-ben jelenhetett meg. Gratz korának cselekvő résztvevője volt, így ezek a könyvek történeti memoárnak is tekinthetők, másrészt történészként, objektivitásra törekedve ábrázolja korát, és a legnagyobb politikusokat.

1941-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta publicisztikai és történetírói munkásságának elismeréseként. A második világháború utolsó éveiben részt vett annak a titkos bizottságnak a munkájában, amely a kormány megbízásából Bethlen István és Szegedy-Maszák Aladár irányításával egy eljövendő békekonferenciára való titkos felkészülést szolgálta. Magyarország német megszállása után, 1944 áprilisában a Gestapo letartóztatta, majd számos magyar politikussal együtt a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. Feltehetően befolyásos ismerőseinek közbenjárása nyomán 1944 júliusában kiengedték ugyan a táborból, Budapestre azonban nem engedték vissza, így Bécs mellett élő leányánál lelt menedékre. Ott élte meg az orosz megszállást. Feleségéhez Budapestre csak 1945 áprilisában utazhatott haza. Ezt követően az Ideiglenes Nemzeti Kormány felkérésére a békekonferenciára való felkészülés keretében a dunai népek együttműködésének problémáról készített tanulmánytervet. Imrédy Béla és Basch Ferenc népbírósági perében tanúként hallgatták meg. 1946. november 21-én szívelégtelenségben hunyt el Budapesten.