Aktuális információk - második sor

Kedves Olvasóink!
A könyvtár a húsvéti ünnepekre való tekintettel 2024. március 29. és április 1. között zárva tart.
Kellemes ünnepeket kívánunk önöknek!

Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

60 éves az Euratom

1956 elején Brüsszelben P. H. Spaak akkori belga külügyminiszter vezetésével egy bizottság állt fel, melynek az volt a feladata, hogy megvizsgálja egy közös európai piac létrehozásának lehetőségeit. A bizottság mindjárt két tervezetet is benyújtott: az egyik egy általános közös piac, a másik egy atomenergia-közösség életre hívásáról szólt. A javaslatcsomag nyomán születtek meg a híres „Római Szerződések” a hat alapító tagállam, Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország részvételével. E hat ország kormánya 1957. március 25-én Rómában írta alá a dokumentumokat. Az első szerződéssel létrejött az Európai Gazdasági Közösség (EGK), az 1958. január 1-én hatályba lépett másodikkal pedig az Európai Atomenergia Közösség, ismertebb nevén az Euratom.

A Római Szerződés hatályba lépését követő tizenöt év a gyors belső integráció jegyében zajlott, melynek során egyre stabilabbá vált az európai együttműködés, és megteremtődtek a tartós béke feltételei a kontinensen.

Ha többet szeretne tudni az Európai Unió történetéről és működéséről, látogasson el honlapunkra, ahol minden alapvető forrás fellelhető e tárgyban.

EU virágok

Fotó: Rock Cohen ( https://www.flickr.com/photos/51567388@N00/171103319)

Bannerek

Olvasói fiók

Magyar Jogi Portál

Országház Könyvkiadó

MPGY

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo